Média

Habony volt embere felügyeli a Mediaworks napilapüzletágát

mediaworks
mediaworks
Madarász Jánost nevezik ki a Mediaworks országos napilapüzletágának igazgatójának. A november elején leköszönt Hanák Tamás feladatait veszi át a Habony Árpád cégétől érkező igazgató. Ő felel majd a Népszabadságért, a Világgazdaságért, a Nemzeti Sportért és az Autó Magazinért is.

Rónai Balázs, a Mediaworks vezérigazgatója december 11-i hatállyal Madarász Jánost nevezte ki a kiadóvállalat országos napilapüzletágának élére, a Népszabadság, és Világgazdaság, a Nemzeti Sport napilapok, valamint az Autó Motor magazin lapigazgatói posztjára – áll a cég közleményében.

A szakember az idén november 4-én, 10 év után leköszönt Hanák Tamást váltja a kiadóvállalatnál.

Madarász János a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát gazdaságpolitikai és kommunikációs szakirányon. 1998-tól 2015 májusáig a Napi Gazdaságnál töltött be újságírói, szerkesztői, majd 2007-től nyolc éven keresztül lapigazgatói pozíciót. Madarász János 2015 májusától a Habony Árpád és Keresztesi Péter nevével fémjelzett, idén létrejött Modern Media Group (MMG) kereskedelmi igazgatója volt.

Madarász a Napi Gazdaság mellett 2001. és 2009 között az A5.hu, autós motoros és Forma 1-es szakportál főszerkesztőjeként is dolgozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik