Belföld

Menekülteket szidott a részeg debreceni tini, bíróság elé állt

A kamasz kapucnit húzott a fejére és trágár szavak kíséretében azt üvöltötte a közelben elhaladó csoportnak, hogy hagyják el az országot, közben hadonászott és fenyegetőzött. Rendőrök fékezték meg.

Közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt állítottak bíróság elé egy debreceni kamaszt, aki szeptember elején a helyi vasútállomásnál belekötött egy 40-50 fős, menekültekből álló csoport tagjaiba. A Debreceni Járásbíróság a büntetlen előéletű, ittasan szitkozódó fiatal esetében a büntetés kiszabását elhalasztotta, vele   szemben  jogerősen intézkedést  alkalmazott,  két év próbára bocsátották pártfogót rendelt ki mellé.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség keddi tájékoztatása szerint az ominózus estén a fiatal a vasútállomás előtt haladt el barátjával, amikor feltűnt a csoport. A tinédzser kapucnit húzott a fejére, hogy ne legyen felismerhető és trágár szavak kíséretében kiabálni kezdett, egyebek mellett azt üvöltötte, hagyják el az országot. Közben csapkodott, hadonászott és a levegőbe rugdosott.

A menekülteket segítő csapat tagjai igyekeztek távol tartani a fiatalt, illetve a barátja is próbálta csitítani. Végül a vasútállomáson lévő rendőrök fékezték meg, majd előállították.

„A gyanúsított cselekménye   következtében   sérülése  senkinek   nem   keletkezett, magatartása azonban olyan kihívóan közösségellenes volt, amely alkalmas volt arra, hogy a csoport tagjaiban félelmet vagy riadalmat keltsen” – olvasható a főügyészség tájékoztatásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik