Belföld

Idős, beteg embereket fosztottak ki Csongrádtól Zaláig

Kifosztás miatt emelt vádat az ügyészség két börtönviselt férfi ellen, aki Csongrádtól Zaláig idős emberektől lopta el a pénzüket úgy, hogy önkormányzati dolgozónak adta ki magát – közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel. A páros tavaly év végétől idős, megromlott egészségi állapotban lévő, elsősorban egyedülálló embereket keresett fel. Különböző indokokkal rávették áldozataikat, hogy vegyék elő megtakarított pénzüket, majd amikor nem figyeltek, elemelték azt.

Csongrádban egy 83 éves asszonytól a lakásán a nyugdíjszelvényét kérték el, hogy “jogosult-e” segélyre, és miután az asszony egy éthordóból kivette, az egyik kifosztó kilopta az ott tartott 100 ezer forintját. Tarban egy 84 éves nyugdíjastól nyugdíj-kiegészítésre hivatkozva kérték el a személyi igazolványát és régi 10 ezer forintos bankjegyeit, hogy azokat kivonják a forgalomból, de az idős nő figyelmetlenségét kihasználva 590 ezer forintját tették el.

A következő napokban Lakihegyen, Rádon, Kunszentmártonban, Mélykúton és Lajoskomáromban csaptak be többnyire 80 évesnél is idősebb embereket, akiktől nem egy esetben alkalmanként egymillió forintnál is többet zsákmányoltak. Kemenesmihályfán egy 91 éves férfitól 50 ezer forintot akartak elemelni, de ott nem jártak sikerrel.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a többszörösen visszaeső két férfi ellen nyolcrendbeli, idősek sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt  emelt vádat.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik