Foci

Kiszakadt a gólzsák az Internél, élre álltak a tabellán

A milánói kék-feketék úgy vezetik a bajnokságot, hogy hét csapat is több gólt szerzett náluk tizenhárom forduló alatt.

Az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának zárómérkőzésén az Internazionale hazai pályán fogadta az újonc Frosinone együttesét. A milánóiak abban a tudatban léptek pályára, ha nyernek átveszik a vezetést a tabellán.

Az Inter a nyolc eddig győzelme mellett annak köszönheti a jó szereplését, hogy kiválóan teljesít a védelme. A találkozót megelőzően ugyanis tizenkét forduló alatt csak hét gólt kaptak. A gólszerzéssel viszont eddig hadilábon álltak, tizenkétszer találtak csak a kapuba. Ez a rossz sorozat azonban vasárnap este megszakadt.

Az első félidőben Jonathan Biabiany nyitotta a gólok sorát, majd a fordulást követően Mauro Icardi is betalált. Roberto Mancini együttese azonban nem lassított, a hajrában Jeison Murillo és Marcelo Brozovic is eredményes volt.

A milánói kék-feketék győzelmükkel az élre ugrottak, két ponttal előzik meg a Napolit és a Fiorentinát. Érdekesség, hogy az Inter úgy vezeti a bajnokságot, hogy hét gárda is több gólt szerzett nála, igaz ők kapták a legkevesebbet.

Eredmény – Serie A, 13. forduló

Internazionale – Frosinone 4-0 (1-0)
Gólszerző: Biabiany (29.), Icardi (53.), Murillo (87.), Brozovic (90+2.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik