Foci

Gyászban van az egész város, bő egy év után kikapott a Ferencváros

Torghelle Sándor megállította a Fradit. Mit megállította, megtörte. Oda a veretlenség.

A statisztikai kimutatások szerint, a világ valamennyi bajnokságát figyelembe véve, 34 mérkőzéssel a Ferencvárosé a leghosszabb bajnoki veretlenségi sorozat jelenleg. De csak volt. Nagyjából szombat 20 óráig.

Mert a 208. örökrangadó 31. percében Kanta ívelt 30 méterről a tizenhatoson belülre, a védők mögé. Ide érkezett Torghelle remek ütemben és szép mozdulattal, elég nagy gólt ragasztott Dibusz Dénes hálójába (1–0).

A Fradi hiába erőlködött, nem tudott szépíteni, így a 35. győzelemmel, vagy döntetlennel megvívott mérkőzése helyett ezúttal vereség került a neve mellé.

A zöld-fehérek ezt megelőzően tavaly októberben, a Diósgyőr vendégeként szenvedtek vereséget az élvonalban. A 34 meccses bajnoki veretlenségi sorozatuknál hosszabbra csupán egyszer volt példa a klub történetében, az 1931/32-es idényben, amikor 36 összecsapást vívott meg vereség nélkül a gárda, s közben 22 győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyert.

Vereség ide, vagy oda, le a kalappal előttük!

OTP Bank Liga, 16. forduló, eredmények:

MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Illovszky Stadion, 2114 néző, v.: Erdős
gólszerző: Torghelle (32.)
sárga lap: Vass Á. (33.), Ramos (39.), Gera D. (68.), Thiam (90.), illetve Nalepa (38.), Pintér Á. (51.), Leandro (73.)

MTK: Hegedüs – Bese, Grgic, Poór, Vadnai – Vass Á. (Thiam, 66.), Strestik (Hajdú Á., 86.) – Gera D., Kanta J., Ramos – Torghelle (Baki, 79.)

FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa (Pintér Á., a szünetben), Leandro, Ramírez (Radó, 76.) – Nagy Á., Gera – Varga R. (Sesták, 59.), Hajnal, Lamah – Böde

További eredmények:
Honvéd-Újpest 1-2
DVSC-DVTK 1-0
Videoton-Vasas 2-0
Békéscsaba-Puskás Akadémia 2-1
Paks-Haladás 2-0

Az OTP Bank Liga állása:

1. Ferencvárosi TC 15 13 1 1 32–7 +25 40
2. Paksi FC 15 8 4 3 23–12 +11 28
3. MTK Budapest 15 7 4 4 20–14 +6 25
4. DVSC-Teva 15 6 6 3 22–14 +8 24
5. Szombathelyi Haladás 15 6 6 3 12–12 0 24
6. Videoton FC 15 7 8 18–17 +1 21
7. Újpest FC 15 5 6 4 20–17 +3 21
8. Budapest Honvéd 15 4 5 6 17–20 –3 17
9. Diósgyőri VTK 15 4 3 8 15–26 –11 15
10. Puskás Akadémia FC 15 2 6 7 17–23 –6 12
11. Békéscsaba Előre 15 3 2 10 14–34 –20 11
12. Vasas FC 15 3 1 11 10–24 –14 10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik