Mobil

Öngyújtós mobiltelefont foglaltak le egy kínai repülőtéren

Igen, jól látják! Kínában lehet kapni olyan mobiltelefont, amibe egy öngyújtó van beépítve.

Nagyon meglepődtek a kínai Jieyang Chaoshan nemzetközi repülőtér biztonsági szolgálatának emberei, amikor leellenőriztek egy gyanús mobiltelefont. A készülékről ugyanis az átvizsgálás alatt kiderült, hogy a hátuljába egy cigarettagyújtó van beszerelve – jelentette a helyi sajtó.

A beszámolók szerint a telefon tulajdonosa egy belföldi járatra akart felszállni az eszközzel, amit a biztonságiak lefoglaltak, az utast pedig a rendőrségnek adták át, mivel a kínai belföldi járatokon tiltva vannak az öngyújtók. Az érintett reptéren ez volt az első alkalom, hogy „öngyújtótelefont” találtak egy utasnál.

Mobilöngyújtó
Fotó: ECNS

A mobilról készített fényképeken látni lehet, hogy a gyújtót a hátsó panelbe építették be, és azt a az esetről szóló beszámolók szerint a telefon menüjén keresztül lehet be- és kikapcsolni.

Egy gyors keresés után kiderült, hogy Kínában öt éve már piacra dobtak egy öngyújtóként is üzemelő mobiltelefont, a régi Nokia-telefonokra gyanúsan hasonlító „Machismót”, de 2009-ben is lehetett már kapni ilyen készülékeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik