Sport

Vízilabda: 2016-ig maradnak a mostani szabályok

Vízilabdában a 2016-os nyári olimpiáig nem lesznek a felnőtt világversenyeket érintő újabb szabályváltozások - valószínűsítette honlapján a hazai sportági szövetség azt követően, hogy a nemzetközi szövetség, a FINA illetékes szakmai testülete (TWPC) Isztambulban ülésezett.

A november 29-i, dohai kongresszusra a technikai bizottság, amelynek összejövetelére meghívót kapott a TWPC-tag Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is, azt ajánlja a FINA szűkebb irányító grémiumának, a Bürónak, hogy a riói ötkarikás játékokig már ne nyúljanak hozzá a jelenlegi lényegi szabályokhoz. Az indoklás szerint nagyobb horderejű változtatásra nincs már idő kevesebb mint két évvel a brazíliai csúcsesemény előtt.

A reformelgondolások ezzel nem kerülnek a süllyesztőbe: a következő esztendők utánpótlás-világversenyein folyamatosan próbálják majd ki az új elképzelések elemeit, például férfimeccseken a rövidebb, 25 méter hosszú pályát, a kisebb labda alkalmazását.

Törekednének a mostani 13 helyett meccsenként 11 játékos nevezésére is, amely megteremtené annak a lehetőségét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az emancipáció jegyében 12 csapatosra bővítse a jelenleg nyolc válogatottat felvonultató női mezőnyt. Ám mindebből legkorábban már csak a 2020-as tokiói olimpián lehet valóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik