Sport

Az Eb a tét női kosarasainknál

A magyar női kosárlabda-válogatott pénteken kezdi meg szereplését Sopronban az Európa-bajnoki pótselejtező tornán.

Székely Norbert szövetségi kapitány kisebb sérülések-betegségek miatt csak csütörtök este, az utolsó edzést követően hirdette ki, hogy ki az a 12 játékos, aki részt vehet a kvalifikációban. A bő keretből a győri Simon Zsófia és a szegedi Rasheed Rita maradt ki ezúttal, a soproni Czank Tímea pedig nem épült fel a sérüléséből.

A nemzeti együttes május 2-án kezdte meg a felkészülést, melynek során a kontinenstornán házigazda lengyelekhez látogatott, és előbb 70-69-re nyert, majd 58-49-re kikapott. A múlt héten aztán a már Eb-résztvevő szlovákok jöttek Sopronba, és két vereséggel (71-62, 77-70) távoztak.

A másik ötös – Belgium, Németország, Románia, Szerbia és Olaszország – Tarantóban mérkőzik. A két csoport győztese oda-vissza vágós rendszerben dönti majd el a lengyelországi Európa-bajnokságra még kiadó egyetlen hely sorsát. A június 18-tól július 3-ig tartó Eb-t Bydgoszcz-ban, Katowicében és Lódzban rendezik.

A válogatott bő kerete:
Fegyverneky Zsófia (kapitány, Pécs 2010), Honti Kata (Valencia), Vajda Anna (Salamanca), Krivacsevics Tijána (MKB-Euroleasing Sopron), Fűrész Diána (MKB-Euroleasing Sopron), Varga Zsófia (MKB-Euroleasing Sopron), Horti Dóra (MKB-Euroleasing Sopron), Horváth Zsófia (Seat Lami-Véd Győr), Szécsi Orsolya (Duquesne University), Laklóth Anna (Mediteam Szeged), Raksányi Krisztina (Pécs 2010), Vida Anna (Seat Lami-Véd Győr)
A soproni pótselejtező-torna magyar érdekeltségű meccsei:
Péntek: Magyarország-Hollandia 18 óra
Szombat: Magyarország-Finnország 18 óra
Vasárnap: Magyarország-Ukrajna 18 óra
Kedd: Magyarország-Bulgária 18 óra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik