Körbekérdeztünk a Parlament folyosóján, mi lenne, ha a NATO egyszer csak azt mondaná: kedves tagállamok, a párizsi terrorcselekmények nyomán szárazföldi haderőt is bevetünk Szíriában az Iszlám Állam ellen (és az eddigi légitámadások mellett). Ez a forgatókönyv – ami a legkevésbé sem tűnik távolinak és valószínűtlennek – azt kívánná Magyarországtól is, hogy valamilyen módon vegyen részt az akcióban. Ilyenkor csupán az a kérdés, hogy szövetségeseink harcoló- vagy támogató alakulatokat kívánnának bevonni Magyarországról. A képviselők válaszaiból úgy tűnik, nem lenne akadálya annak sem, ha magyar katonáknak is fegyvert kellene fogniuk.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2015/11/andris_video-1024x576.jpg)
Ha én most hivatásos katona lennék, feszült figyelemmel kísérném a NATO Szíriával kapcsolatos terveit, mert lehet, hogy lassan csomagolni kell: a magyar képviselők ugyanis - legalábbis úgy néz ki - akár harcoló alakulatokat is küldenének az Iszlám Állam elleni akciókba.
- 03:33 Súlyos térdsérülést szenvedhetett a Barca kézikapusa
- 21:59 Legalább tizenöt ember meghalt a pályaudvaron Újdelhiben egy tömegbalesetben
- 21:38 95. percben szerzett góllal nyert, őrzi első helyét a Puskás Akadémia
- 21:21 „Tízből tízest adnék magunknak” – brutális teljesítménnyel emelkedett a legjobbak közé a portugál kézilabda
- 21:20 Diktatúrák cenzúráját segíti a Google
- 20:52 Felhívta Szergej Lavrovot az amerikai külügyminiszter
- 20:39 „Szijjártók, kaszinóhuszárok és Lázárok! Tudjuk, hogy mit tettetek” – videón Magyar Péter évértékelőjének legerősebb mondatai
- 20:32 A Napoli sikeréhez a szezon legfurább öngólja sem volt elég
- 20:14 Öt embert késelt meg egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt
- 20:00 Az Alkonyat vámpírja még mindig velünk van, és a MeToo-t is visszaverte
- 19:56 A Dunáról szólt a világ első slágere
- 19:42 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:39 Ismét az utolsó pillanatban kapott ki a Diósgyőr
- 19:23 „Ne baszakodj velem!” – Ancelotti kiakadt Bellingham piros lapja miatt
- 19:05 Épp az a bátorság hiányzik a Dylan-filmből, amit annyira csodál a főhősében
- 18:25 Géppuskák durrogtak Hajdúhadháznál – képeken a honvéd tartalékosok kiképzése
- 15:29 Miért lehet ilyen kemény az idei influenza?
- 18:02 „Bízunk a rendszerváltásban” – a Tisza-kongresszusra érkezőket kérdeztük
- 18:04 Gyatra első félidő után nagy hajrával nyert az FTC a Bajnokok Ligájában
- 13:37 Megvan, hol indulnának először metróbuszok
- 20:52 Felhívta Szergej Lavrovot az amerikai külügyminiszter
- 20:00 Az Alkonyat vámpírja még mindig velünk van, és a MeToo-t is visszaverte
- 17:43 „Nem érezzük úgy, hogy az űrben rekedtünk” – üzeni a Starliner űrhajó legénysége
- 13:53 Kém, bűnöző vagy csak egy átlagos nő: harminc éve megoldatlan Jennifer Fairgate halálának rejtélye
- 17:58 A magyar és cseh résztvevőket is köszöntötték a drezdai neonáci felvonuláson
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!