Nagyvilág

EU-Törökország csúcsot tartanak még novemberben

Kevés konkrétumról állapodtak meg Máltán, megint a következő találkozótól remélnek előrelépést.

Még novemberben rendkívüli csúcstalálkozó jöhet létre az Európai Unió és Törökország között – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Máltán tartott informális uniós csúcs után. A találkozótól azt remélik, hogy sikerül kölcsönösen előnyös megállapodást kötni a menekültválság kezeléséről.

Tusk üdvözölte, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország összesen 225 fővel járul hozzá az uniós határőrizeti szervezet, a Frontex és az európai Menekültügyi Támogatási Hivatal állományához. Lengyelország még nem döntött felajánlásról.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: egyáltalán nem elégedett a menekültek szétosztásának ütemével, a 160 ezerből eddig mindössze 130 embert sikerült áttelepíteni. A brüsszeli testület még év vége előtt ismertetni fogja javaslatát egy közös uniós parti őrség létrehozására vonatkozóan – tette hozzá Juncker.

Előzőleg a vallettai EU-Afrika csúcstalálkozó résztvevői cselekvési tervet fogadtak el, melyben Tusk elmondása szerint szerepel a munkalehetőségek kiszélesítése a kivándorlásban leginkább érintett országokban, közös nyomozócsoportot állítanak fel az embercsempészet és emberkereskedelem felszámolásának érdekében, és afrikai hivatalnokok segítik majd az illegális bevándorlók azonosítását Európa-szerte. Az EU egy 1,8 milliárd eurós pénzalapot is létrehoz, hogy segítse Afrikában a stabilitást, az illegális migrációt kiváltó okok kezelését és a kiutasítottak támogatását. Magyarország 500 ezer euróval járul hozzá az alaphoz.

Orbán Viktor a tanácskozás kockázatos pontjának nevezte, hogy „az egybegyűltek pozitív összefüggésben kezdtek beszélni a migrációról”, holott szerinte vesztes-vesztes szituációról van szó, ami Európa számára főleg veszélyeket rejt magában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik