A közlés szerint a szöveget technikai okokból, fordítási és szerkesztési feladatok miatt a korábban tervezettől eltérően nem reggel kilenc órakor, hanem fél tizenkettőkor mutatják be, és arról néhány órával később szavazhatnak – jelentette be péntek éjjel a házigazda francia külügyminiszter kabinetje.
Az ENSZ 21. klímakonferenciája a Párizs környéki Le Bourget városban az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását – és ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását – előrelépés hiányában szombatra halasztották.
Általánosan elfogadott nézet szerint
A kis szigetországok, amelyeket a tengervízszint emelkedése miatt máris mindenkinél erősebben sújt a klímaváltozás, két Celsius-fok helyett másfél fokot szorgalmaznak.Az eddig ismeretessé vált utolsó – csütörtök este bemutatott – szövegváltozat szerint a 195 ország azt vállalja, hogy a felmelegedést átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják, de folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy csak 1,5 fokos legyen.
A megállapodás politikailag kötelező érvényű lesz, de nem ír elő szankciókat azon államokkal szemben, amelyek nem tartják be.