Sport

Talmácsi majdnem elveszítette a lábát

Talmácsi Gábor (talmácsi gábor, )
Talmácsi Gábor (talmácsi gábor, )

A magyar motorversenyző komoly kínokat élt át, miután az egyik futamon eltörte a sípcsontját.

Komolyabb is lehetett volna a baj
Fotó: talma.hu

A korábbi világbajnok még június elején, a Superbike-sorozat portimaói versenyén szenvedett sérülést: a nyolcadik körben a szétrobbanó motorblokk egyik alkatrésze olyan erővel találta el Talma sípcsontját, hogy az eltört.

Később megműtötték a lábát és összecsavarozták a törött sípcsontot, de csak most mondta el, mi is történt a színfalak mögött.

A p1race.hu-nak adott interjújában szörnyű történetet mesélt el a motoros: „Az orvosom egyébként úgy magyarázta a történteket, hogy a lábamat olyan külső hatás érte, mintha közvetlen közelről egy pisztollyal lőttek volna rá, akkora erővel robbant szét a motorblokk…. Az orvosok egy elhalt izomrészt is találtak. Mint kiderült, ez okozta azt, hogy mindig lázas voltam, valamint hogy rosszak voltak a laboreredményeim. A harmadik műtétem után így arra ébredtem, hogy az elülső izomrész 70-80 százalékát eltávolították, mivel az elhalt. Ez azért következett be, mert az izmot egyszerűen túl nagy ütés érte a becsapódó alkatrész miatt. Ez az izom felelős egyébként azért, hogy a lábfejem felfelé tudjam mozgatni, szóval erre most nem is vagyok képes.”

Talmácsi elárulta, ez nem olyan sérülés, ami egyik napról a másikra rendbe jön, így jelenleg nem is tudja, mikor ülhet ismét motorra.

„Két-három hónap után derül majd csak ki, mennyire regenerálódtak az izmaim és hogyan tudok mozogni. A sebem most már kisebb, mert össze van húzódva és hegesedik, szóval jó irányba haladnak a dolgok… Így utólag visszanézve azonban örülök, hogy hazajöttem, mivel úgy érzem, a legjobb orvosok kezébe kerültem, akik különösen odafigyeltek rám. Sajnos az az igazság, hogy a lábamat könnyen el is veszíthettem volna.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik