Poszt ITT

Ha vettek a pénzünkből egy tévét, akkor legalább nézzük már, az istenért!

A TV2-nél egymást érik a profi, átgondolt döntések. Ezzel csak 6,72 milliárd forintnyi baj van.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy amióta a Fidesz rátette a kezét Magyarország második számú kereskedelmi tévéjére, azóta igencsak izzik a levegő a Róna utcában. A csatornánál szinte követhetetlen, hogy ki kit vált a képernyőn, sőt, sokszor már az is kérdéses, hogy az aznapi híradót összeállító szerkesztő a Tények végén is a TV2-nél dolgozik-e majd.

Amikor a Vajna-Habony páros megszerezte a tévét, akkor sokan úgy gondolták, hogy azt elsősorban pénzgyárként, mintsem propagandagépezetként fogják használni. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, megérkezett a csatornához a kormánykarrierista Kunfalvi Nóra, aki elkészítette az azóta már hírhedtté vált lebőgőriportot Juhász Péter ingatlanjáról.

Gáz lehetett a sztrákcsőrrel

Akármi is legyen a hatalom szándéka a TV2-vel, abban biztosak lehetünk, hogy nem létezik olyan stratégiai útmutató, amely hatalmas betűkkel így kezdődne:

Gyorsan szedj szét mindent, amit megszoktak, nehogy egy pillanatig állandóság legyen, aztán tarts mindenkit bizonytalanságban, kiváltképp a dolgozókat.

A fejetlenséget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a csatornánál kis túlzással szinte már mindenki felmerült potenciális híradós műsorvezetőként, aki tud olvasni. A világon nem egyedülálló eset, hogy egy tulajdonosváltás után megtörténnek az úgynevezett személyi cserék, de úgy tévét még nem alakítottak át, mint ahogy a TV2-t.

A kormánykörök bénázásával alapesetben nem is lenne semmi gond, sőt, a legszórakoztatóbb dolog volna végignézni, ahogy a nehezen az RTL szintjére felhozott TV2 népszerűségét a földdel teszik egyenlővé, de van ezzel egy kis gond. Mégpedig az, hogy mi, adófizetők nem dőlhetünk nyugodtan hátra Habonyék vergődését nézve, mivel az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting több mint 6,7 milliárd forintnyi hitelt kapott az állam tulajdonában lévő Eximbanktól a tévé megvételére.

Lehet tehát azon nevetgélni, hogy az Echo TV-től hoznak új főszerkesztőt és vicces lesz az is, hogy Gönczi Gábor majd ugyanazzal a mosollyal számol be a CSOK népszerűségéről, mint a Fókuszban Csóró Lali új daláról, csak közben jusson eszünkbe: ez a fergeteges buli többek közt a mi pénzünkből is megy.

A címlapkép zeroz3ro munkája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik