Média

MTVA: nincs tiltólista, Kovács Patríciáék nem mondanak igazat

Kovács Patrícia
Kovács Patrícia
Bár egymás után többen - legutóbb például Kovács Patrícia - is azt közölték, hogy tiltólistára tette őket az MTVA, a közmédia közleményben utasítja vissza mindezt.

Egyre többen állítják, hogy tiltólistán vannak a közmédiánál. 2014-ben például Koncz Zsuzsa tett ilyen kijelentést, a napokban Kulka János, legutóbb pedig Kovács Patrícia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye szerint viszont nincs is tiltólista, Kovács Patrícia, illetve a menedzsere nem mond igazat.

Mint írják,

“Hogy adott esetben kit látnak vendégül a műsorokban a kollégák, az a szerkesztők javaslatai alapján áll össze.”

Az MTVA közölte, hogy a Ridikül gyártásvezetője nem kapta utasításba Kovács Patrícia szereplésének lemondását, nem volt ilyen utasítás. Az MTVA közleménye szerint a Kovács Patrícia menedzsere által megfogalmazott állítás valótlan.

“Kovács Patrícia szereplésének lemondása mögött csupán egy koncepcióváltás áll, szó sincsen arról, hogy az ismert színésznő tiltólistán lenne a közmédiában. Ezt bizonyítja az is, hogy a jó kritikai és közönség-visszhangot kapott Félvilág című filmjének az MTVA volt a főszponzora”

–  írja az MTVA, hozzátéve, hogy a filmet a közelmúltban a Duna TV műsorra tűzte, hetekig tartó promócióban hirdette, és napokig ingyenesen elérhetővé tette az interneten.

Kovács Patrícia a Facebookon korábban egyébként azt írta, hogy felkérést kapott a Ridikülben való szereplésre, majd kapott egy kész szerződéstervezetet is, és a tévés interjú mellett a nyomtatott Ridikül magazinban is felkérték egy nagyobb interjúra.

“Ez utóbbit fel is vettük, Karafiáth Orsolya készítette. A címlapfotózásra egyeztettek velem időpontot, jövő kedden lett volna, a tévéfelvétel után. Ehhez képest tegnap, csütörtök este 9-kor felhívja valaki az engem képviselő ügynökséget, hogy a tartalomszolgáltatási igazgató döntése alapján sztornó a műsor, elnézést kér, nem is érti, hogy a kollégái hogyan gondolták, hogy engem behívhatnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik