Kultúra

Nem fogja elhinni, mennyiért kelt el ez a hat sornyi hurkot ábrázoló festmény

Cy Twombly 1968-as műve a Sotheby’s egyik New York-i árverésén kelt el még november elején. A leütési ár hírét az elmúlt három hétben próbáltuk feldolgozni, de egyszerűen képtelenek voltunk rá, most viszont a reggeli kávé adta szupererőt kihasználva eláruljuk.

A nyolcvanhárom évesen, 2011-ben elhunyt amerikai festő, szobrász és fotós graffitiszerű, kalligrafikus munkáiról ismert. Több művét őrzi például a MOMA (Museum of Modern Art, New York), vagy épp a londoni Tate Modern. A modern művészek jó részéhez hasonlóan ő sem volt széles körben elismert, sokan csak azt mondták a műveire, hogy

ezek csak firkák, amiket a gyerekem is meg tudna csinálni.

Munkái évtizedek óta iszonyú magas árakon kelnek el a legnagyobb aukciósházaknál, és ez néhány héttel ezelőtt sem volt másként.

cy-twombly-untitled-new-york-city
Fotó: Artnet

A Sotheby’s-nél kalapács alá kerülő cím nélküli festményén szürke, iskolai táblaszerű felületen hat sorban láthatóak Twombly védjegyé vált hurkai.  A kép várható leütési árát az aukciósház szakértői hatvanmillió dollárban (17,6 milliárd forint) határozták meg, ezzel szemben az

70,5 millió dollárért, azaz 20,7 milliárd forintért kelt el.

Ebből a pénzből majdnem háromszor is megvehettük volna az Andrássy út egyik 1883-ban épült palotáját, de a legmenőbb New York-i lakásra ennek a negyede is elég lett volna, pedig az a Brooklyn hídtól alig néhány perc sétányira fekszik, az ablakon kinézve Manhattan látszik, és EGY ÓRIÁSI TORONYÓRA MÖGÖTT VAN. Sőt, ha hirtelen kifogyunk a tojásból, vagy nincs otthon sütőpor, akkor a szomszéd ajtó mögött akár egy Oscar-díjas színész is ajtót nyithat, de korábban ott lakott a rapper Jay-Z, a divattervező Ralph Lauren, vagy épp az Oscar-díjas Anne Hathaway.

Képernyőfotó 2015-12-01 - 12.16.38 Képernyőfotó 2015-12-01 - 12.16.26

Ajánlott videó

Olvasói sztorik