Külföld

14 évesekkel varratták a H&M ruháit Mianmarban

24.hu
24.hu

2016. 08. 21. 16:42

Napi 12 óránál is többet dolgoztatták őket. A svéd divatárulánc vizsgálódik, de szerintük önmagában a tizenévesek foglalkoztatásával nincs gond.

14-17 éves gyerekeket foglalkoztatott több olyan ruhagyár is a délkelet-ázsiai Mianmarban, amelynek a svéd H&M divatáruházlánc volt a megrendelője – derül ki a „Divatrabszolgák” című könyvből, amely a jövő héten jelenik meg Svédországban.

A könyv szerzői, Moa Kärnstrand és Tobias Andersson Akerblom 15 éves lányokkal készített interjúkat. Egyikük elmondta: 14 évesen kezdett dolgozni az egyik ruhagyárban, ahová lényegében mindenkit felvettek, aki dolgozni akart. Reggeltől este tízig dolgoztatták őket, ami nemcsak nemzetközi egyezményekkel, de a helyi törvényekkel is ellentétes.

A H&M közölte: megtette a szükséges lépéseket a két érintett gyárral szemben, ugyanakkor közleményében azt is leszögezte, hogy a 14-18 év közötti fiatalok foglalkoztatása nem minősül gyermekmunkának. Hozzátették: a tizenévesek túlfoglalkoztatása elfogadhatatlan.

A H&M mellett olyan nemzetközi láncok is Mianmarban gyártatnak, mint a Marks & Spencer, a Tesco, a C&A, az Aldi vagy a Gap. A globális szegénység ellen küzdő Oxfam nemzetközi jótékonysági szövetség munkatársa elmondta: ők is vizsgálták a munkakörülményeket Mianmarban, és a legnagyobb problémát a kényszertúlórák és alacsony fizetések jelentették. A minimálbér egy nyolcórás munkanapra alig több nyolcszáz forintnál, ez a világon az egyik legalacsonyabb fizetés.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyébként a fejlődő országokban 14 évben húzta meg a gyermekmunka korhatárát, azzal együtt, hogy 15 éves korig csak könnyű munkát lehet a fiatalokra bízni, amely nem hátráltatja őket a tanulmányaikban.

A Marks & Spencer közölte: csak olyan beszállítókkal dolgozik, amely 18 éven felüliekkel dolgoztat, a New Look és a Primark láncok esetében 16 év ez a korhatár, amit rendszeres vizsgálatokkal ellenőriznek. (The Guardian, a fenti fotó illusztráció)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.