Nagyvilág

Ötven halottja van az orlandói vérengzésnek, kiderült, ki a támadó

A rendőrség szerint terrortámadás történt, mindent beborított a vér. Az elkövető a rendőrökre is rálőtt, de végeztek vele. A támadót felidegesítette, amikor két férfit látott csókolózni.

Legalább 50 ember meghalt, 53 pedig megsebesült a floridai Orlandóban vasárnapra virradó hajnalban elkövetett fegyveres támadásban – közölte a helyi rendőrség, amely terrortámadásnak minősítette a bűncselekményt. Az elkövető hajnali 2 óra tájban lépett be a főként melegek által látogatott Pulse Club nevű szórakozóhelyre, nyitott tüzet, majd ejtett túszokat.

A támadót végül a rendőrök lőtték le, miután rájuk is tüzet nyitott. Az egyik rendőrtiszt életét a kevlár mellény mentette meg. Végül három órával az első lövések után tudtak bejutni a szórakozóhelyre. Korábban a tűzszerészek egy „irányított robbantást” is végrehajtottak, mivel valószínű volt, hogy az elkövetőnél bomba is volt. Ezen az amatőr felvételen hallatszanak a lövések is:

A korábbi hivatalos közlés szerint „tömeges sebesülés” történt, és a szemtanúk is arról számoltak be, hogy sokakat az utcán láttak el a mentők, vagy éppen rendőrautókkal szállítottak kórházba. „Testek voltak mindenütt. Sokan a parkolóban, megjelölve sárga és piros cédulákkal – hogy kit kell ellátni először, és ki várhat. Nadrágok le, pólók felvágva, keresték a golyókat. Vér mindenütt.” –  mondta egy szemtanú, Christopher Hansen.

FBI: “jól szervezett” és “jól előkészített” volt

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint a vasárnapra virradóra történt, mintegy húsz halottat követelő orlandói lövöldözés “jól szervezett” és jól előkészített” volt.

Helyi idő szerint reggel hét órakor tartott első sajtótájékoztatóján az FBI regionális irodájának munkatársa, Ron Hopper arról beszélt, hogy egyelőre vizsgálódnak, a lelőtt merénylőnek milyen háttere lehetett, s újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az FBI-nak vannak jelzései arról, hogy a lövöldöző férfi kapcsolatban állhatott dzsihadista terrorista csoportokkal.

De ezt egyelőre még nem mondhatjuk ki határozottan, minden lehetőséget vizsgálunk, fogalmazott Hopper. De megerősítette: a Szövetségi Nyomozó Iroda terrorakcióként kezeli a tragédiát.

Jerry Demings, megyei seriff szintén azt közölte, hogy terrorcselekményként vizsgálják a tömegmészárlást.

A rendőrség azt már közölte, hogy a lövöldöző férfi nem helyi, azaz nem orlandói, de nem is floridai volt, bár személyazonosságát még nem állapították meg. (Orlando Florida szövetségi állam középső vidékén található, és az teszi ismertté, hogy itt működik Disneyworld, az ismert játékpark.)

Kiderült, hogy amikor hajnali kettőkor a merénylő lövöldözni kezdett, a szórakozóhelyen szolgálatot teljesítő rendőr azonnal használta a fegyverét, de nem sikerült leterítenie a férfit, aki a tűzharc után túszokat állított sorba és “megkezdte” a tömegmészárlást. A rendőrség elit rohamosztaga reggel ötkor lépett közbe, és hat óra előtt pár perccel jelentette, hogy a tömegmészárlásnak vége, a merénylőt agyonlőtték.

Orlando polgármestere, Buddy Dyer, az orlandói rendőrfőnökkel, John Minával közösen tartott sajtóértekezletén arról számolt be, hogy az eddigi húsz halottnál valószínűleg több lesz a halálos áldozatok száma, a negyvenkét sebesült között ugyanis sokan életveszélyes állapotban vannak. A legtöbb sebesültet a lövöldözés helyszínéhez közeli orlandói kórházi központba szállították, s a kórházat hermetikusan lezárták, sem ismerősök, sem rokonok nem mehetnek be. A két másik kórházat, ahová sebesülteket szállítottak szintén lezárták. John Mina rendőrfőnök azt is elmondta, hogy amikor a rendőrség speciális rohamosztaga behatolt a szórakozóhelyre, “ellenőrzött robbantásokat hajtott végre”, hogy elterelje a merénylő figyelmét.

Kiderült, ki a támadó

Időközben azonosították, hogy ki volt a terrorista, az Independent szerint a harmincéves, Omar Mateen lövöldözött.

A rendőrség szerint az amerikai férfi afgán szülők gyermeke.

Megszólalt a támadó apja is, aki bocsánatot kért fia tettéért, majd hozzátette, ugyanúgy megrázta őket a tragédia, mint az egész országot. Elmondta még, hogy ennek semmi köze a valláshoz, ugyanakkor fiát nagyon felidegesítette az,

amikor két férfit látott csókolózni.

A legsúlyosabb katasztrófa

Ez az ország történetének legtöbb halálos áldozattal járó vérengzése, amikor a város polgármestere bejelentette, hogy a korábban hitt 20 helyett 50-en vesztették életüket, rendkívüli állapotot is hirdetett.

Obama elnök, akit reggel tájékoztattak a történtekről, elrendelte, hogy a szövetségi kormányzat adjon meg minden szükséges segítséget a floridai rendőri szerveknek.

A floridai iszlám közösség vezetője már nyilatkozott, a közösség gyászáról és együttérzéséről biztosított mindenkit, s kifejtette, hogy a közösség elítél minden ilyen és hasonló bűncselekményt.

A támadás nem sokkal az után történt, hogy ugyancsak Orlandóban egy koncerten a 27 éves Kevin Loibl lelőtte Christina Grimmie-t, a The Voice című tehetségkutatóban feltűnt 22 éves énekesnőt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Mivel a támadó is meghalt, egyelőre csak találgatni lehet, mi volt az indítéka.

(BBC, Guardian)

Olvasói sztorik