Nagyvilág

A másik migráció

Míg Európát sokkolja az érkező menekülthullám, kevés hír van arról, hogy emellett az európai arabok körében egy kivándorlási jelenség is megfigyelhető. Már az Európából kicsempészésre szakosodott szervezetek is megjelentek. A cél minden esetben az Iszlám Állam területei.

Augusztus 5-én a terrorizmus támogatása miatt vádat emeltek Anjem Choudary radikális brit iszlám hitszónok és társa, Mohamed Mizanur Rahman ellen Londonban, majd óvadék kiszabása nélkül azonnal őrizetbe vették őket. A két férfit először 2014-szeptember 24-én tartóztatták le, azonban akkor óvadék ellenében szabadon távozhattak. Jelenleg a brit Királyi Ügyészi Szolgálat (Crown Prosecution Service, CPS) tiltott terrorszervezet, vagyis az ISIS segítésével vádolja őket. Az ellenük felhozott részletes vádpontokból kiderül, hogy mostanában Európa-szerte különböző, az al-Muhadzsirun nemzetközi radikális szervezethez köthető csoportok azon munkálkodnak, hogy európai szélsőséges harcosokból utánpótlást küldjenek a szíriai és iraki frontokra.

Anjem Choudary Fotó: Europress/Getty Images
Anjem Choudary
Fotó: Europress/Getty Images

A szélsőségesek európai palettáján már hosszú ideje jelen lévő al-Muhadzsirun (“a bevándorlók”) számos terrorszervezettel hozható összefüggésbe. Egy a Nagy-Britanniában tevékenykedő al-Muhadzsirunt vizsgáló felmérés szerint az országban a 90-es évek második felétől 2013-ig elkövetett vagy tervezett 51 merényletből 23 incidens köthető a csoporthoz. Az első brit öngyilkos merénylő Szíriában, Abdul Vahid Madzsid a kilencvenes évek óta részt vett a csoport által szervezett eseményeken. Az al-Muhadzsirunhoz hasonló francia szervezetet, a Forsane Alizzát (Büszkeség Lovagjai) 2012-ben, Mohamed Merah algériai származású francia állampolgár fegyveres támadásai után feloszlatták, de egyik tagja, Omar Diaby például Szíriában a francia és belga szélsőséges harcosokból álló csapatot irányítja. Az ezekhez hasonló csoportok behálózzák az egész kontinenst és egyre nagyobb fenyegetést jelentenek egész Európára nézve.

Egész Európa lefedése

Az al-Muhadzsirun (ALM) 1996 februárjában jött létre, amikor Omar Bakri Mohamed Fosztokot Nagy-Britanniában elbocsátották a Hizb ut Tahrir (HuT) nemzetközi iszlamista politikai szervezet brit szárnyától. Omar Bakri 1984-ben érkezett az Egyesült Királyságba, mivel el kellett hagynia Szaúd-Arábiát, ahol HuT aktivistaként összetűzésbe került az állammal. Az Egyesült Királyságban politikai menedékjogért folyamodott, és kis idő alatt nagy ismeretségre tett szert, mivel minden alkalmat és rendelkezésre álló médiumot megragadott, hogy provokatív hozzászólásait a nyilvánosság elé tárja.

Az al-Muhadzsirun az ilyen vezetési stílusnak és médiamenedzsmentnek köszönhetően jöhetett létre, melyekkel a hagyományosan visszafogott és zárkózott HuT sosem élt volna. Az ALM megalapítását követően Omar Bakri teljesen elszabadult, csoportja egyre provokatívabb megmozdulásokat szervezett. Az 1996. szeptember 8-ra időzített Nemzetközi Iszlám Konferenciára állítólag Oszama Bin Laden és Abdullah Azzam mellett sok más dzsihadista vezetőt is meghívott. Bár a rendezvényt az utolsó pillanatban lemondták, kitűnő eszköznek bizonyult arra, hogy al-Muhadzsirun felhívja magára a figyelmet. Omar Bakrit egyre nagyobb médiafigyelem övezte, “Tottenham Ayatollah” címmel dokumentumfilm is készült róla 1997-ben.

Anjem Choudary is feltűnik a filmben, aki akkoriban Omar Bakri asszisztense volt. Idővel egyre nagyobb befolyásra tett szert, és a 2005-ös londoni bombázások idején, mikorra Omar Bakri elhagyta az országot, már Choudary állt a brit al-Muhadzsirun élén. Pár hónappal Omar Bakri távozása előtt az ALM, hogy megnehezítse a biztonsági szolgálat munkáját, feloszlott és Choudary irányítása alatt több kisebb alcsoportban működött tovább. A támadásokat követően a brit hatóságok figyelmének középpontjába került a szervezet. Az alcsoportokat a tiltott terrorcsoportok közé sorolták és nagy erőket vetettek be, hogy korlátozzák őket a működésükben. A szervezet ennek ellenére mégis életben maradt, változatlan vezetés mellett továbbra is tevékenykedett. 2009 táján felvette az Islam4Uk (Iszlámot az Egyesült Királyságba) nevet, de a csoportot egy évvel később betiltották.

Omar Bakri Fotó: Europress/Getty Images
Omar Bakri
Fotó: Europress/Getty Images

Az elnevezés azonban igen népszerűvé vált egész Európában. Így született meg a Shariah4Belgium (Saríát Belgiumnak), a Shariah4Holland (Saríát Hollandiának), a Shariah4Denmark (Saríát Dániának), a Shariah4Italy (Saríát Olaszországnak), Shariah4Finland (Saríát Finnországnak), és nemrég a Shariah4Poland (Saríát Lengyelországnak). A francia Forsane Alizza is a csoport helyi változata, néha Shariah4France-ként is emlegetik. Németországban Millatu Ibrahim (Ábrahám nemzete; Mohamed al-Makdiszi, muzulmán vallási vezető könyvcíme után) képviseli őket. A Millatu Ibrahim elnevezés ezenkívül egyébként megtalálható Norvégiában, Hollandiában és Dániában is. Norvégiában a Profetens Ummah (a Próféta népe) a vezető csoport, Dániában pedig a Kadet til Islam (Iszlámra hívás) működik hasonló ideológia szerint.

Az összes ilyen csoport egyértelműen az al-Muhadzsirun mintája szerint működik, átvette a narratíváit és megközelítésmódjait, melyeket állítólag a Choudaryval való közvetlen kapcsolat és képzések során sajátítottak el. Anjem Choudary például 2013 márciusában Helsinkiben járt, a Shariah4Finland által szervezett rendezvényen, melyet a helyi iraki szélsőséges vezető, Mullah Krekar bebörtönzésének tizedik évfordulója alkalmából tartottak meg. Ott a kurd származású birminghami brit állampolgárral, Avat Hamaszalival volt alkalma találkozni. Choudary, miután visszatért az Egyesült Királyságba, viszonozta a kedves vendéglátást és ő is meghívta Hamaszalit, hogy újra beszélhessenek.

Choudary hasonló módon tartotta a kapcsolatot a többi európai csoporttal is. Több jelentés is beszámol róla, hogy más fontos pozíciót betöltő ALM-tagokhoz hasonlóan körbeutazta Európát, hogy részt vegyen a partner csoportok rendezvényein. De ugyanígy a regionális csoportok vezetői is többször Londonba látogattak. Számos jelentésben szerepel, hogy Choudary és Omar Bakri európai támogatóinak prédikált a PalTalk alkalmazás segítségével, webkamerákkal és interaktív online üzenetekkel. Mindkét őrizetbe vett iszlamista prédikátor, Choudary és Mizanur Rahman a Twitter segítségével is sokszor kommunikált támogatóival.

Choudary a norvég Profetens Ummah-hoz intézett hozzászólásaiból kiderül, hogyan képzeli el saját szerepét a klóncsoportok kezelését illetően:

“Rendszeresen tartom a kapcsolatot Husszeinnel és Ibrahimmel [a két csoportvezetővel]. Nem irányítom őket, de a mentoruk és tanácsadójuk vagyok. Sokan azt mondják, ők az iszlám képviselői, de én úgy látom, a Próféta népe azon kevés hangok egyike Európában, akik kompromisszumok nélkül beszélnek az iszlámról.”

Choudary videók közzétételében és egy olyan prédikálási stílus kidolgozásában is segítette a Profetens Ummah-t, melynek segítségével a szélsőséges iszlám felé terelhetik az embereket.

Egy sejt létrehozásához egy iszlamista is elég

Choudaryval más módon is kapcsolatba kerülhettek hívei. Voltak, akik azután keresték meg, hogy a sajtóban hallottak róla. Ilyen például Anasz el-Abubi, egy marokkói származású fiatal férfi, aki még fiatalon Olaszországba költözött. Ígéretes rapperkarrier előtt állt, MC Khalifként igen népszerű volt az MTV olasz csatornáján. Azonban úgy tűnik, nem kedvelte ezt az életstílust, inkább az erőszakos iszlamista nézetek felé fordult. Megkereste Choudaryt a közösségi média segítségével és tanácsot kért tőle, hogyan tudná a szélsőséges eszméket Olaszországban is elterjeszteni. El-Abubi Omar Bakri PalTalk csevegésein is részt vett, és a Shariah4Belgiummal is online tartotta a kapcsolatot, majd repjegyeket vásárolt, hogy személyesen is meglátogathassa a csoportot.

Nem sokkal ezután el-Abubi megalapította a Shariah4Italyt. A csoport nem volt hosszú életű, mert vezetője 2013 októberében úgy döntött, elhagyja Európát és csatlakozik az Iszlám Államhoz. Nem állapítható meg egyértelműen, hogy Choudary milyen mértékben befolyásolta el-Abubit a döntéshozatali folyamat során, de az biztos, hogy a szélsőséges szónok és az al-Muhadzsirun is hatással voltak a fiatal férfira. Valaminek történnie kellett, hogy egy rapper Olaszországban, egy a szélsőséges ideológiáktól és csoportoktól távol álló régióban arra szánja el magát, hogy megalakítsa a Shariah4Italyt.

Fotó: Europress/Getty Images
Fotó: Europress/Getty Images

Európai harcosok Irakba és Szíriába

Az európai biztonsági ügynökségek mindinkább egyetértenek abban, hogy Choudary szervezete olyan hálózatok kiépítésében játszik szerepet, melyek új harcosokkal látják el Irakot és Szíriát. 2013-as és 2014-es TE-SAT “A terrorizmus helyzete és trendjei” című jelentéseiben az Europol arra a megállapításra jut, hogy az “al-Muhadzsirun és legújabb változata a Sharia4-mozgalom” arra ösztönzi az embereket, hogy Szíriába és Irakba menjenek harcolni. Így ír az Europol az egész Európában megfigyelhető trendről:

Az EU-ban néhány szalafi személy és csoport, mint például a Sharia4-mozgalom, megfogadta a nagy tekintéllyel rendelkező dzsihadista ideológusok tanácsát, hogy hagyjanak fel az ellentmondásos nyilvános szereplésekkel Európában… ehelyett inkább, az ideológusok szavaival élve, a muszlim országokban jelen lévő nem-iszlám uralom elleni ‘dzsihádra’ bátorítják őket

Omar Bakri is aktívan segédkezik abban, hogy az emberek kijussanak a szíriai frontokra. Ezt a Shariah4Belgium esete is jól bizonyítja. A partnercsoportot 2010-ben alapította a marokkói és belga származású Fuad Belkacem, aki már párszor csalásért és lopásért ült börtönben. Az Egyesült Királyságba utazott, hogy ott magától a híres Choudarytól tanulja meg, hogyan létesíthet az al-Muhadzsirunhoz hasonló konfrontatív szervezetet a hazájában. Később Choudary és mások is többször ellátogattak Belgiumba, de Choudary és az ALM “keresztapja” online leckéket is tartott a belgiumi csoportnak.

Alig fordul elő, hogy nem jutnak el

2011-ben a Shariah4Belgium egyik fő tagja Libanonba utazott, hogy felkeresse mentorát Omar Bakrit, akit a Belügyminisztérium kiutasított az Egyesült Királyság területéről. Omar Bakri ezért új hadiszállásából próbálta felkelteni az újságírók, valamint a szélsőségesek figyelmét a világ minden tájáról. Nabil Kasmi is egyike volt ezen fiatalembereknek. Pont abban az időszakban érkezett meg libanoni vendéglátójához, mikor a szíriai konfliktus kezdett elmérgesedni. Pár hónappal később visszatért Belgiumba, de 2012 márciusában újra útra kelt, ezúttal Libanonon keresztül Szíriába.

Nagyjából ugyanebben az időben egy a Shariah4Belgiummal kapcsolatban álló csoport Jemenbe utazott, valószínűleg ők is egy terrorista csoporthoz próbáltak csatlakozni. Nabil Kasmi 2012 augusztusában egyébként megint hazatért, de 20-án újra távozott. Pár nappal később a Shariah4Belgium-tagokból 5 fő követte, és mind az Iszlám Állam harcosai közt kötöttek ki Szíriában. Ezt követően egyre többen utaztak Szíriába a belga partnercsoportból. Pontos számadatok nincsenek, de úgy gondolják, hogy a szíriai és iraki belga harcosokból legalább 50 kapcsolatban állt a Shariah4Belgiummal.

Kevesen vannak, akik nem jutnak el Irakig vagy Szíriáig. Végül a Shariah4Belgium alapítójának, Fuad Belkacemnek sem sikerült, 2015 februárjában 12 év börtönre ítélték a szíriai és iraki frontokra való toborzásért és a szélsőségesség terjesztéséért. Rajta kívül még 47 embert vádoltak meg, de többségük nem jelent meg a tárgyaláson. Valószínűleg már a levantei frontokon harcoltak, vagy már elestek. Belkacem pere nagy változásokat hozhat az al-Muhadzsirun európai összeköttetései számára az iraki és szíriai csatamezővel.

Fotó: Europress/Getty Images
Fotó: Europress/Getty Images

Európai szervezkedések

Még nem teljesen tisztázott, hogy az al-Muhadzsirun hálózatai milyen mértékben vesznek részt az európai merényletek megtervezésében. Egyre több olyan terrormerényletet hiúsítanak meg Európában, melynek voltak a szíriai és iraki csatamezőkre visszavezethető szálai, de az még mindig nem világos, hogy az Iszlám Állam állt-e ezek mögött, vagy esetleg egy másik csoport mozgatta a szálakat iraki vagy szíriai rejtekhelyéről. A hatóságok szerint néhány merénylet, mint például a januári verviersi Belgiumban, vagy legalább egy az angliaiak közül, egyértelmű bizonyítékok alapján kapcsolatba hozható a levantei frontokkal, bár az még mindig homályos, hogy konkrétan milyen kapcsolatról van szó.

Az új trend a magányos elkövető

Egyértelműen észlelhető jelenség azonban, hogy az ALM hálózatainak perifériáin megjelentek a magányos merénylők. Jól példázza ezt Brusthom Ziamani esete, aki még problémás tinédzserként kereste fel Anjem Choudaryt. Próbált beilleszkedni a szélsőséges iszlamista csoportba, még azt is fontolóra vette, hogy Szíriába utazik, de inkább úgy döntött, hogy hősei, Michael Adebolajo és Michael Adebowale nyomdokába lép, akik 2013-ban gyilkolták meg Lee Rigbyt, egy 25 éves brit katonát Délkelet-Londonban. Zimani magához vett egy kést, egy baltát, valamint egy iszlamista zászlót, és elindult, hogy lemészárolja a biztonsági erők egyik tagját. A rendőrségnek szerencsére sikerült őt megállítania és bíróság elé állítania. Zimanit 27 év börtönre ítélték gyilkossági kísérletért és terrorista merénylet tervezéséért. Arra nem találtak bizonyítékot, hogy egyeztetett volna Choudaryval, hogy mire készül, de az al-Muhadzsirunhoz köthető brit Twitter-felhasználók mind kiálltak Ziamani mellett.

Marketing

Zimanival ellentétben az ALM partnercsoportjainak a csatamezőkön tevékenykedő tagjai sokkal jelentősebb szerepekben tündökölnek. Mivel igen kedvelik az erőteljes önreklámozást, és hogy szüntelenül hangoztathassák a dávát (téríthessenek), ezért sokan igen aktívak a közösségi médiumokon. Az ALM-hálózatok egy kifejezetten befolyásos alakja, Rahin Aziz, aki Szíriába menekült, miután a neve felmerült egy brit focirajongó ellen elkövetett támadással kapcsolatban. Szíriában azonnal szövetségre lépett az Iszlám Állammal, és több közösségi média felületére is aktívan posztolgatott. Az Azizról megjelent képek között található egy olyan is, amelyiken fegyverekkel pózol Denis Cuspertnek, a német Millatu Ibrahim csoport tagjának társaságában.

Aziz tweetjeiből kiderül, hogy mennyire a segítségére volt az al-Muhadzsirun a szíriai és iraki kapcsolatok kiépítésénél, valamint arról is képet kaphatunk, milyen szoros kapcsolati hálót építettek ki egymással az ALM európai klóncsoportjai:

Mikor megérkeztem Sámba [Damaszkuszba], mennyi testvér volt más országokból, akik felismertek, egyetértettek velem és még el is mesélték, hogy jártak nálunk… amit mi tettünk a néppel stb., előmozdítottuk a dzsihádot, a globális figyelmet stb., rengeteg embert ösztönzött arra, hogy harcoljanak a dzishádért.

Mielőtt Aziz elindult volna a levantei térségbe, a következőkről adott számot:

Belgiumban sokszor tartottunk előadásokat, és ott találkozhattunk az európaiakkal… többször, 3-4 alkalommal, Franciaországban kétszer… Hollandiában egy a kalifátussal kapcsolatos konferencián vettünk részt… Ismertem a német testvéreket… Az emírjük, Abu Usama Garib fel is keresett engem, mikor kiengedték a börtönből… Arra kért, hogy készítsek számukra pár videót… Dán srácokkal is találkoztam Belgiumban, még Angliában is meglátogattak minket.

Egy Európában kialakított hálózatról van szó, mely a levantei csatamezőkön épül újjá és teljesedik ki.

Közösségszervező feladatok a fronton is

A hálózat tagjai közt vannak olyanok is, akik a frontokra érve, hasonló feladatokat látnak el, mint azelőtt az Egyesült Királyságban. Így történt ez Szidarta Dar, vagy más néven a hinduból az iszlámhoz megtért Abu Rumajszah esetében is, akit Anjem Choudaryval együtt tartóztattak le még 2014 szeptemberében. Tanítómesterével ellentétben, ő fogta magát a terhes feleségével és a családjával azonnal felpattant egy Párizsba tartó buszra, és egy hónappal később már az Iszlám Államból jelentkezett. Az al-Muhadzsirunhoz hű stílusban, nyíltan beszámolt a hatóságoknak a hollétéről: posztolt egy képet, amin egyik kezében egy AK-47-est tart, a másikban pedig újszülött gyermekét. Azóta Dar időről időre feltűnik a Twitteren, és más közösségi médiumokon. 2015 májusában igen népszerűvé vált, ekkor jelent meg a könyve arról, hogy milyen az élet az Iszlám Államban.

j6

Ez a pár példa azonban alig fedi le azoknak a számát, akik az al-Muhadzsirun köreiből csatlakoztak az ISIS-hez. Nehéz lenne pontos számot mondani, de az biztos, hogy egyedül az Egyesült Királyságból az ALM-hálózat több mint egy tucat népszerű tagja már az Iszlám Államnál tevékenykedik, mások pedig tervezik az odaútjukat. Ami igazán aggasztó, hogy továbbra is létezik az al-Muhadzsirunhoz köthető aktivisták közössége, akik készek elutazni a szíriai és az iraki frontokra, és ez az európai támogatói kör viszonylag állandóan, változatlanul fennmarad.

Jól bizonyítja ezt, hogy miután Rahin Aziz meghalt az amerikai légicsapások alatt, egy kelet-londoni édességboltban cukorkákat készítettek a mártír tiszteletére, és virrasztást is tartottak, ahol pár tucat ember imádkozott érte. Pár nappal később három embert le kellett, hogy tartóztassanak a Luton-térségben. Egyikőjüket később szabadon engedték, de a másik kettő ellen vádat emeltek terrortámadás kísérlete miatt, mely során a katonai személyzet tagjaival szerettek volna végezni. Néhány jelentés szerint a merénylettel bosszút szerettek volna állni Aziz haláláért, úgy, hogy lefejeznek egy amerikai tisztviselőt. A részletek még nem tiszták, a merénylőknek 2016-ban kell majd bíróság elé állniuk, de állítólag a két férfi már tervbe vette, hogy csatlakozik az Iszlám Államhoz.

A jövő is véres

Anjem Choudarynak, valamint tanoncának, Mizanur Rahmannak a letartóztatása és megvádolása jelentős pillanat az al-Muhadzsirun életében. A szervezet azokban az időkben jött létre, mikor London volt a dzsihadista gondolkodás központja. Az ALM rohamosan fejlődött, Európa minden tájáról és az egész világról vonzotta a szélsőségeseket, és a 2000-es évekre hatalmas népszerűségnek örvendett.

Mára Európa legnagyobb exportőr szervezetévé nőtte ki magát, sokakat vonz Londonba, de szimpatizánsai sokszor visszatérnek a hazájukba, hogy ott hasonló hálózatokat és partnerközösségeket hozzanak létre. Az ALM támogatóinak jelenlegi generációja egy az Európa központjaiban élő szélsőséges iszlamista közösség, melyet szoros szálak fűznek az Iszlám Államhoz és a szíriai és iraki konfliktushoz. A brit al-Muhadzsirun hálózataihoz köthető merényleteket figyelembe véve, más európai országok ALM-hálózatai is komoly problémaforrássá válhatnak a jövőben.

(A cikk forrásai: CTC; Daily Mail, Daily Telegraph; Time; Guardian; Vice)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik