Közélet

Népszavazás: érvénytelen szavazásra buzdít a TASZ

A jogvédő szervezet szerint az október 2-i referendum embertelen és álságos, becsapja az állampolgárokat.

A TASZ szerint a „kormány mostani visszaélése a népszavazás intézményével nem mindennapi túlkapás, hanem az emberi jogi szemlélettel alapjaiban összeegyeztethetetlen aktus.”

Azt javasolják, hogy akik bíznak a szavazás tisztességes lebonyolításában, azt ajánljuk: mindkét válaszlehetőséget X-eljék be, mert úgy nehezebb meghamisítani a szavazólapokat az egyik válasz javára.

Egy ilyen népszavazáson csak úgy maradhatunk hűek az emberi méltóságra, egyenlőségre és valódi aktív állampolgárságra épülő missziónkhoz, ha aktívan véleményt nyilvánítunk, és erre ösztönzünk másokat is. Ezért arra kérjük a választópolgárokat, hogy szavazzanak érvénytelenül.

Korábban érvénytelen szavazásra buzdított a Magyar Helsinki Bizottság és a Kétfarkú Kutya Párt is.

Egészen egyszerűen arról, hogy mi a politikai különbség a nem elmenni és az érvénytelen szavazás között. Egyik sem járul hozzá az érvényességi küszöb növeléséhez (amivel küzd a Fidesz, hogy meglegyen), de az érvénytelen szavazatok tömeges megjelenése erőteljes üzenet, hogy az emberek nem értenek egyet a Fidesz kérdésével. Az otthonmaradás pedig csak azt jelenti, nem érdekli őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik