Közélet

Elvették Lázár Jánostól a Magyar Postát

lázár jános (Array)
lázár jános (Array)

A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg annak a rendeletnek a módosítása, amely a kormány tagjainak feladatmegosztásáról szól. A kissé nehézkesen megfogalmazott jogszabályból kiderül, hogy júlis 30-tól nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter, vagyis Lázár János a felelős a postaügyekért és a „nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért”, hanem a nemzeti fejlesztési miniszter, vagyis Seszták Miklós.

Egy másik kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba kerül szervezetileg a postaügyekért felelős kormánybiztos, vagyis Bártfai-Mager Andrea hivatala. Korábban ezért a területér egy államtitkár, Németh Lászlóné felelt a Miniszterelnökségen, de ő nyugdíjba vonult, a szakterület pedig átvándorolt Seszták felügyelete alá.

Mindennek azért lehet jelentősége, mert Lázár korábban a barátjának nevezte Spéder Zoltánt, az FHB bank vezérét. Korábban a pénzintézet – akkor még kormánypárti támogatással – különleges előjogokat szerzett a Magyar Postánál, 2014 óta például az FHB pénzügyi termékeit kínálják a postahivatalokban. Néhány hete viszont nagyot fordult a világ, és Spéder érdekeltségei ellen nyomozás folyik, személye ellen pedig durva lejárató kampányt folytat a kormánypárti média.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik