Közélet

A Fidesz tényleg foglalkozik a sorkatonaság gondolatával

A fideszes házelnök katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését. Régen minden jobb volt, gondolhatjuk. Ő még volt sorkatona.

A visszaállítását azonban véleménye szerint jelenleg egy uniós tagállam nem tudná hatékonyan megoldani, ahhoz összeurópai döntésre lenne szükség. Az Országgyűlés elnöke az Új Néplap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt: a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül.

Kövér László az interjúban elmondta: a sorkötelezettség eltörlése miatt kialakult helyzet orvoslásához sokkal több energiára lesz szükség, mint amennyit a sorkötelezettség fenntartására kellett volna fordítani.

Hozzátette: ha ma – anélkül, hogy jelentősen megváltozna a közgondolkodás – vissza akarnák állítani a sorkatonaságot, az erősítené a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg.

Kövér szerint vagy összeurópai döntés értelmében állítják vissza a sorkötelezettséget Európa nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy. Számára egyértelmű – mondta -, hogy Európa és Magyarország azzal is erősebbé válna, ha ez megtörténne. A házelnök szerint a terrorizmus és az illegális migrációval összefüggésben terjedő bizonytalanság miatt egyáltalán nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkötelezettség visszaállítására.

A házelnök elmondta: Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére a kormányban jelenleg azon dolgoznak, hogy a haderőre szánt költségvetés növelésével összhangban – amit Magyarország a NATO-csatlakozásakor vállalt – a honvédség létszámát is bővítsék.

Ez azonban elsősorban az önkéntes tartalékosok számának növelését jelenti.

Kövér: baloldal > Jobbik

Kövér László kitért a belpolitikai erőviszonyokra is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elemzők szerint mindenki a Jobbikot látja a Fidesz-KDNP egyetlen potenciális kihívójának, de szerinte a baloldalra leadott voksok aránya összességében meghaladhatja a Jobbikra leadottakét.

A házelnök szerint semmi jele nincs, de nem kizárható, hogy 2018-ra a baloldal ismét “egységesen össze tud állni”. Kiemelte: nem érdemes foglalkozniuk a lehetséges riválisaikkal, azzal kell törődniük hogy mit tudnak tenni az ország, az emberek boldogulásáért.

Kövér László azt mondta: a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül. A változást a generációváltás jelenti a párton belül, mert a fiatal demokraták mára a honi politika “nagy öregjeivé” váltak, fogalmazott. Hangsúlyozta: ez a változás együttműködés keretében, tervezetten megy végbe, egyre föntebb jutnak a párton belül a fiatalok, például Kubatov Gábor és Gulyás Gergely is tagja a párt elnökségének.

Frissítés – 21:47

Kósa Lajos is megerősítette az RTL híradónak, foglalkoznak a sorkatonaság gondolatával. Szerinte a hadköteles korú fiatalok katonai kiképzést kaphatnának, ha szükség lenne rájuk, bevetnék őket.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: a Nemzeti Gárda vagy Nemzetőrség felállítása jobb megoldás lenne.

Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik