Retro guy
Közélet

Műparasztok és más népmesehősök, avagy éljen a vidéki élet!

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2015. 11. 12. 15:33

Falun nehéz. Sokaknak nincs munkája, az emberek sokszor rosszkedvűek, fásultak és a magyar falvak többsége egyáltalán nem gyönyörű, nem veszik körül hegyek, sem tiszta vízű patakocska nem folyik át rajta. A magyar falvak többsége szegény, mint a templom egere.
Falun nehéz. Sokaknak nincs munkája, az emberek sokszor rosszkedvűek, fásultak és a magyar falvak többsége egyáltalán nem gyönyörű, nem veszik körül hegyek, sem tiszta vízű patakocska nem folyik át rajta. A magyar falvak többsége szegény, mint a templom egere.

Akkor lett végképp elegem a kézművességből, mikor a nyócker rehabilitációs területén vásároltam két gombóc fagylaltot, ó-hogy-azt-a-kézműves-úristenit-nekije felkiáltással, kíváncsiságból. Érdekelt, mitől lehet kézműves termék az a fagyi, amit egy használtan, a kétezres évek elején németből importált hűtőpultból adnak és amiben olyan narancs és királykék színben pompázik a kézműves nyalat, amilyet utoljára az IKEA-ban láttam, a méteráru osztályon. A fagyit sétáló kehelybe kértem, ez a flancos neve a műanyag kispixisnek újabban. A kézműves környezettudatosság jegyében. Tehetek rá egy kis csokiöntetet, villantott rám kedvesnek szánt vigyort a fiú, és mielőtt kifejthettem volna, sok dolog van, amivel ki lehet kergetni a világból, és ezek között is előkelő helyet foglal el a mindenféle öntettel telibe locsolt, cukorgyöngyökkel megszórt és biszbaszokkal teletűzdelt fagyi, már telibe is fröcskölte a kézművesipar remekét.

Egy bármelyik hiperben kapható, műanyag flakonos folyadékkal, ami csokit sosem látott, zsenge gyökereket, gyönge szekereket és sós ringlit babbal annál inkább.

Felnevettem, megráztam a derékig érő hajam a szélben és rákacsintottam a fagyisfiúra, majd behajoltam a pultba, hogy köldökig érő dekoltázsom legyen és odabúgtam:

fröcskölsz kézműves tejszínhabot a számba? 

Á, igazából nem is, csak vicceltem. Kivágtam a kukába a fagyit, aminek műíze, műillata és műszíne volt, vettem egy mentes vizet, megitattam a kutyát és sorolni kezdtem magamban, mi mindent veszek sokkal körültekintőbben, mint azelőtt.

Ice cream fell on asphalt top view
Fotó: Thinkstock

Úgy értem, azelőtt, hogy kézműves lett volna. Szörpöt. Lekvárt. Savanyúságot. Kóbászt.

A kecskesajtot azért nem említem, mert a piaci árusok számának növekedése egyértelműen azt mutatja, a vidéki férfiak spermája hordozni kezdett egy gént, minek következtében az elmúlt huszonöt évben minden kisebb városban és falun élő ember ösztönösen képessé vált kecskesajt előállítására. Kecske birtoklása illetve a kecskével való személyes kontaktus megléte ehhez egyáltalán nem szükséges. És van egy Hajni-féle sejtés is: ugyanez vonatkozik a házi (kézműves) szappan gyártására is.

Dúl a talmi idill és álságos romantika: a parasztság többé nem a történelemórákról ismert osztályt jelenti többé, és nem is minősítő jelzőként használjuk embertársaink jellemzésére. Hanem kreatív, alkotó lényeket, akik az ősi mesterségek birtokában vannak. Egyszerre az összesnek.

Pár év kellett csak, hogy a kézművesség önmaga paródiájává váljon, mint az egykor tehetséges ír ifjú, akit ma Bono Voxként ismerhet a zeneszerető emberek többsége. Sőt. Ha valami kézműves, az már gyanús. Ha valamit kézművesként hirdetnek, árulnak, akkor megkérdőjelezem a minőségét. Mert nemcsak iparilag lehet szart előállítani, hanem csillogó szemmel, az Ecserin méregdrágán vásárolt teknő és a frissen tapasztott búbos kemence mellett is.

A kézműves-polihisztor réteg megjelenésével szinte egyidőben nőtte ki magát egy új réteg, amit én összefoglaló néven műparasztnak nevezek. Van egy közös halmazuk, ők idegesítenek a legjobban, nevet még nem adtam nekik.

Ők a fő- vagy nagyobb városból falura (falu szélére) kiköltözött emberek, akiket meggyötört a zaj, a por, a kosz, a húgyszag, a munkahelyi stressz. Jó részük rendkívül sikeres vállalkozást vagy felsővezetői pozíciót hagyott ott a falusi életért, megint mások (akik szintén rendkívül sikeresek voltak, de űrt éreztek a lelkükben mégis) a gyerekeik miatt jöttek ide, a mindig tiszta és gyönyörű, hegyekkel vagy erdőkkel körülölelt kis községbe, mert azt akarták, hogy nekik jó legyen. Két év múlva szerepelnek először valamelyik magazinban, akkor már önellátóak és boldogok. Hogy hogy nem, éppen akadt a faluban 25-30 hektár eladó, jó minőségű föld, amin azonnal elkezdtek páros ujjú patás papucsállatkát tenyészteni, a másik húsz hektáron meg nyunyubogyót, ami egy elfeledett, ősi magyar növény, Árpád, Előd, Ond és Kond, meg a többiek a vérszerződés előtt ilyet haraptak ketté. Egy kedves kis viskóban laknak, ami egykor uradalmi kastély volt, hetvenkét millióba került a passzív házzá alakítás, de ez négyszáznegyven év és három hónap alatt megtérül. Borászkodni jövőre kezdenek, mert a saját erdőben tett séta közben véletlenül találtak egy tőkét, amit egy 1300-as évekbeli francia írás említ, mint rendkívüli kuriózumot. Ezt égi jelnek veszik.

A falusi élet egyébként nagyszerű, a levegő tiszta, csend van és harmónia.

Vettek pár kacsát és szarvasmarhát is (a magazinban teljes oldalas kép a mintegy négyszáz marha befogadására képes csarnokban, fehér ingben, fehér nadrágban és kézzel varrott, olasz bőrszandálban a trágya mellett, mosolyogva), és persze van mangalica, nekik egy titkos normandiai makkosból hozzák a takarmányt, mert a magyar jó ugyan, de az állandó minőség és főleg a mennyiség folyamatos biztosítása még kihívás elé állítja a fiatal, feltörekvő hazai vállalkozókat.

Urban farmer
Fotó: Thinkstock

Mindenkit arra buzdítanak, hogy vágjanak bele! Nekik is sikerült, nézzük meg! Többé nem a munkájuk rabjai, hanem önmagukat megvalósító szabad emberek!

Nem csak ők, hanem online újságok és egyéb sajtótermékek is ilyen hülyeségeket beszélnek. Vidékinek lenni, a földet túrni, állatot tartani, a veteményesben tologatni a szopórollert az egy baromi nagy kaland, vágjunk bele! Adjuk fel a városi életet, hisz vár minket az a hi-he-tet-len sok izgalom, amit Bivalybasznád és Alsóröcsöge tartogat számunkra.

A hülyeség olyan gyorsan terjed, hogy a minap a kozmopolita, széles látókörű és okos barátnőm rám nézett, és azt kérdezte: – Elég nagy ez a telek … így kell mondani, ugye? Miért nem tartasz tyúkokat? Meredten bámultam rá, visszanyelve a feltörő kérdést, te hülye vagy?

Aztán rájöttem, hiába magyarázom, nem érti. Ahogy arra sem válaszolok már, ó, nem hiányzik-e a disznóvágás. És nem anyázok, mikor rám írnak cseten, hogy olvastam-e ezt, és belinkeli a cikket, új tudományosság van, nem kell ám összesöpörni a faleveleket a kertben!

Nem is törekszem a teljességre, de leírom, miért hazugság ez a nagy hurráhangulat meg hepiskedés a vidéki élettel kapcsolatban. Kezdem azzal, mi nincs, ha állatot tartunk, gyümölcsfáink vannak és veteményesünk: időnk.

És ezt úgy kell érteni, hogy soha. Nincsenek spontán programok, hosszú hétvégézés, kéthetes nyaralás, nincs „beugrom-a-városba-és-ha-későn-végzek-ott-alszom-a-Gyöngyiéknél”. Mert etetni kell. Nem csak egyszer. Mert a tyúkokat reggel ki kell engedni. Mikor beűtek, be köll őket csukni. Mert a cseresznye, időjárás függvényében négy nap alatt le tud érni és akkor ott kell lenni leszedni. Mert ezt a munkát nem lehet beosztani, nem lehet excel táblába írni egy csinos to do listát, mert ez a munka folyamatos, sokszor párhuzamos és akkor kell elvégezni, amikor itt az ideje. És mindig a munka az első, mert mindig szorít az idő. Vetni kell. Pont akkor, később már cseszhetjük. Kapálni kell. Még egyszer kapálni kell. Permetezni kell, igen, most, a jövő héten késő. Szedni kell. A csibét vágni kell. Megint kapálni kell, a sok eső. Ott kell lenni. Nem a spában, nem a Balcsin, nem a fesztiválon, nem a kiállítás megnyitóján.

Ott. Kell. Lenni.

Az idő egyébként is teljesen más fogalommá válik, máshogyan telik, máshogy számítjuk és új értelmet is kap. Az idő elsősorban az időjárásra vonatkozik és fő témává lép elő. Nem hiszik? Kezdjenek el beszélgetni egy paraszttal. Egyrészt, mindig a tavalyihoz viszonyítjuk, másrészt az idő sose jó. Mert ha jó az egyik növénynek, akkor a másiknak az pont nem jó. Ha jó az aratás miatt, akkor valami más miatt pont nem jó. A nagyon meleg se jó, a nagyon hideg se. A sok esős se jó, az aszály se jó. Ha korán gyün a tél, nem jó, ha korán gyün a tavasz, nem jó.

feeding chickens on a farm
Fotó: Thinkstock

A föld. Akár a kert vagy a veteményes, akár a mezőgazdasági terület, a földet meg kell érezni. Lehet nekiesni, mint tót a lovának, értelme nem sok lesz, lehet, hogy savanyú a föld, akkor aztán akarhatunk mi csodakertet, ha a növények nem maradnak meg benne.

Szóval, az nem úgy van, hogy kiállok a kert sarkába, dobom a rukkola magját és az röptében csírázik. Hiába írja a kertészeti magazin meg a blogger.

Meg kell tudni különböztetni a szárvágót, a kapát meg a sarabolót, az sem úgy megy, hogy kiköltözünk falura, a tudás meg csak úgy belénk száll. Még olyan is előfordulhat, hogy elvetjük és nem kel ki, aztán nem szúrtunk el semmit, csak rossz volt a vetőmag. Vagy lezabálja  a seregély a gyönyörű falucska szélén. Vagy egyszerűen elbasztuk a metszést.

Falun egyáltalán nem mosolygósak és pirospozsgások az emberek, az a Brinkmann professzor szomszédja volt.

Mindenkinek megvan a maga baja, senkit nem érdekelnek az ideszakadt gyüttmentek. Nem szokás harsányan kurjongatni és nem fogadnak be minket előbb, ha igyekszünk elsajátítani a tájszólást. Senki nem kíváncsi rá, hogy vagyunk, és nem csak azért, mert amúgy is mindent tudnak. Ha kíváncsiak rá, egészen indiszkrét módon meg fogják kérdezni. Senkitől nem fogunk szakszerű, mindenre kiterjedő tájékoztatást kapni arról, hogyan kell valamit csinálni, megfőzni, és ha azt mondják, hát majd látszik az rajt’, azt nem azért mondják, hogy lerázzanak minket, hanem mert így gondolják. Különös közösségek ezek, nagyon zártak és mégis túlságosan információgazdagok.

Néha az az érzésünk, hogy magányosak vagyunk, néha az, hogy az életünk egy nyitott könyv: a röhej, hogy mindkettő egyszerre igaz.

Falun nehéz. Sokaknak nincs munkája, az emberek sokszor rosszkedvűek, fásultak és a magyar falvak többsége egyáltalán nem gyönyörű, nem veszik körül hegyek, sem tiszta vízű patakocska nem folyik át rajta. A magyar falvak többsége szegény, mint a templom egere. A fiatalok elmentek külföldre, vagy a városba, az idősek maradtak és ők meg azt szeretnék, ha békén hagynák őket arra a kis időre. Sokszor egyáltalán nem örülnek a hangos lelkesedéssel előadott ötleteinknek, amivel közösségivé próbálnánk varázsolni mindent és fellendítenénk a helységet. Nem azért, mert buták és nem értik meg, amit szövegelünk, hanem azért, mert sokan sokfélét hazudtak már nekik és már nem hisznek senkinek.

Falun lassú a net, ovi még csak-csak, iskola a nagyobb községben vagy a városban. A gyerek ingázni fog, ha sportolni akar, mi is vele együtt. A boltok lassan bezárnak, mert nem éri meg, nincs gyömbér és 97%-os csokoládé, nincsenek kúl eventek, rövid távú projektnek meg azt nevezzük, ha vágás előtt átválogatjuk a fagyasztót, hogy beférjen a fél disznó. Nem lovagolunk ki délutánonként az aranyló napsütésben, nem sütünk naponta kétféle kenyeret kemencében, nem tudunk szőlőt metszeni, (kacsolni se), úgy tanultunk meg paradicsomot főkötözni is. Nincsenek százéves régiségek a konyhában. Nem főzünk szappant, nem megyünk kosaras biciklivel fehér fodros szoknyával a rétre virágot szedni és kalapban szelfizni, a gumicsizmát rendeltetésszerűen, ganézáskor használjuk és nem sikoltozunk a tanyasi csirkemell láttán. Sokszor ugyanis unjuk. Azért esszük azt, mert másra nincs pénz.

Ja, igen. Nem hiányzik a disznóvágás, mert azt nem turistalátványosság céljából rendeztük, hanem azért, hogy legyen hús meg kolbász. Kurva nagy meló, általában kurva hideg van, nagyon hosszú és szaros a bél, amit át kell mosni, nagyon fázunk és utána még egy napig pakolunk. Elfáradunk.

A levelet meg gereblyézzék össze nyugodtan, és többet ne higgyenek el semmit az idilli vidéki életről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

London, 2017. január 24.
Kaya Mar uniópárti művész Theresa May brit kormányfő gúnyfiguráját ábrázoló festménnyel tüntet a brit legfelsőbb bíróság épülete előtt Londonban 2017. január 24-én. Ezen a napon a brit legfelsőbb bíróság ismerteti döntését arról, hogy a kormánynak kell-e kérnie előzetes parlamenti jóváhagyást a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához. A szigetország lakossága 2016. június 23-án népszavazáson döntött az ország kiválásáról az Európai Unióból. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.