Computer source code programmer script developer. Modern technology background. Web software.
Pénzügy

Rendőrt kellett hívni a Synergonra, amely ellopta egy kis magyar cég szoftverét

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2016. 09. 16. 14:38

Újabb hírek a cég háza tájáról, károsultjaik szerint nagyszabású vagyonkimentés folyik a vállalatnál.
Korábban a témában:

Információink szerint, a Synergon Nyrt. vezetői augusztus elején nem engedték be az épületükbe a bírósági végrehajtót, aki ezért rendőrt hívott, és ezt jegyzőkönyvben rögzítette is. A végrehajtó egy szerzői jogi kártérítési per folyományaként szeretett volna 104 millió forintot biztostani a végelszámolás alatt álló informatikai cégtől. A bíróság által elrendelt biztosítási intézkedés célja az, hogy a társaság ne tudja elvonni a vagyonát, és így kibújni a kártérítés megfizetése alól.

Szoftvereket loptak

Az ügy előzménye, hogy az Anasco Kft. – tizenhárom éves pereskedés után – jogerősen pert nyert a Synergon Nyrt-vel szemben, amely engedély nélkül átdolgozta és felhasználta az Anasco vizsgáztató szoftverét, és ezzel szerzői jogot sértett. Miután a Synergon ellopta a szoftverüket, az Anasco Kft. tönkrement. A bíróság 13 év után végül 104 millió forintban maximálta a kártérítés összegét, erre az összegre rendelték el júliusban biztosítási intézkedést. Erről bővebben ebben a cikkünkben is olvashat>>

A biztosítási intézkedést a Fővárosi Törvényszék azután rendelte el, hogy kiderült: a Synergon tíz éven keresztül megtévesztette a bíróságot. A Synergon ugyanis 2005-től azt állította a bíróság előtt, hogy nem származott bevétele az általa ellopott szoftverból, ám elhallgatta azt a tényt, hogy a per tárgyát képező terméket 2009-ben átadta – azóta csődbe ment – leányvállalatának további értékesítés céljából.

Kis magyar üzleti morál

“Pereljetek be, ha tudtok!” – mondta 2002-ben a Synergon egyik vezetője, miután visszaadta Farkas Viktornak a cége (Anasco Kft.) által kifejlesztett szoftver forráskódját azzal, hogy az használhatatlan. A beszélgetés után nem sokkal a Synergon kis módosításokkal sajátjaként adta el Farkasék szoftverét hazai nagyvállalatoknak. Többek között a Molnak és a Mavirnak, 90 millió forintért.

Megtévesztették a saját részvényeseiket is

Hab a tortán, hogy a végelszámolás alatt álló Synergon, a saját részvényesei elől is elhallgatta a 104 milliós biztosítási intézkedés tényét, az legalábbis sehol sem szerepel a közgyűlési jegyzőkönyvekben. A cég vezetése mindössze 10 millió forintot különített el kártérítésre, úgy, hogy még két másik vállalkozással is szerzői jogi perben állnak (csak az Anascónak tartoznak 104 millióval.) Szakértők szerint ez a részvényesek szándékos félrevezetése, továbbá jól jelzi, hogy a cég vezetése pervesztesség esetén sem szándékozik pénzügyileg helyt állni a kötelezettségeikért.

A Synergonnak nem ez az egyetlen lopási ügye. Egyik leányvállalatuk, a Synergon Integrator műszaki terveket nyúlt le egyik beszállítójuktól, majd nem fizették ki őket. Ebben az ügyben elsőfokú elmarasztaló ítélet született, a megítélt kártérítés összege 94 millió forint. Ezen kívül még egy céggel állnak perben, szintén szerzői jogi ügyben. A károsult cégek vezetői szerint jelenleg is nagyszabású vagyonkimentés folyik a Synergonnál, mert így akarnak kibújni a fizetési kötelezettségeik, illetve a százmilliós kártérítések alól.

A történet minden bizonnyal nem ér itt véget, hiszen a károsult cégek beperlik a menedzsmentet is, ám ezzel a perrel meg kell várni a kártérítés összegének megállapításáról szóló tárgyalást, amit a bíróság november végére tűzött ki.

Természetesen megkerestük a kérdéseinkkel a Synergon Nyrt. általunk ismert vezetőit, Jutasi Zoltán elnököt, Dobos Attila vezérigazgatót, Sipos Levente gazdasági vezérigazgató-helyettest, akik cikkünk lezárásáig nem reagáltak.

Hatmilliárdos projekt után mentek csődbe

A 24.hu elsőként számolt be arról, hogy a Synergon cégcsoportja több százmillió forinttal tartozik beszállítóinak. A hivatalos indoklás szerint a társaság kritikus pénzügyi helyzetbe került, amit egyik leányvállalatának csődje okozott. A Synergon Integrator 2014-ben fejezett be egy uniós támogatásból megvalósuló, hatmilliárd forintos projektet a BKK/BKV-nak, majd idén szeptemberben – némileg meglepően – csődeljárást kért maga ellen.

Idén januárban a Synergon – leányvállalatának pénzügyi problémára hivatkozva – kivonult a tőzsdéről, és végelszámolást kezdeményezett maga ellen. A társaság végelszámolójának Dr. Fintha-Nagy Ádámot – aki egyben a felügyelőbizottság tagja is – választották meg, akinek díjazását havi 1 millió plusz áfában állapították meg.

Az Orbán-kormány kedvenc nagyvállalata voltak

A Synergon 1999-ben lépett a budapesti tőzsdére. Fő tevékenységi körük kezdetektől fogva a rendszerintegráció volt: a megbízók informatikai és kommunikációs rendszereinek megtervezése és kiépítése, illetve a működtetés felügyelete. Bár Gyúrós Tibor (aki három másik Synergon-vezetővel együtt repülőszerencsétlenség áldozata lett 2001-ben) energikus vezetésével a társaság egyedüli magyar szereplőként nevet szerzett a külföldi IT-multik mellett (olyannyira, hogy a NATO egyik első minősített beszállítója is lettek), az első Orbán-kormány idején bevételük többsége már állami megrendelésekből származott.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.