Belföld
AppleMark

Botkáig volt közös miniszterelnök-jelölt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 09. 28. 10:31

Volt egy civil, akire már nem is akarnak emlékezni a szocialisták.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és médiatulajdonos az ATV-ben szokatlan nyíltsággal beszélt arról, hogy őt bizony az MSZP elnöke bízta meg azzal, keressen miniszterelnök-jelöltet. A szocialisták rá is bólintottak Lattmann Tamásra, és erről Gyurcsány Ferencet is értesítették. Aztán jött Botka. Korábban a nemzetközi jogász is ezt mondta.

Az én miniszterelnök-jelöltségem egy olyan stratégia része volt, amelyben volt egy politikai megegyezés a szocialista párt, a DK, az Együtt és a Párbeszéd között.

Bár Lattmann meg is nevezte, hogy Molnár Gyula pártelnök, Tóth Bertalan frakcióvezető, Hiller István választmányi elnök és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő kereste meg, az MSZP szerdán határozottan cáfolta, hogy a nemzetközi jogász a jelöltjük volt.

Lattmann Tamás téved, mivel ő soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született.

Szeged, 2008. július 3.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Botka László polgármester társaságában a csongrádi megyeszékhelyen a szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztését bemutató tájékoztatón.
MTI Fotó: Németh György
Az MSZP még Gyurcsányt is hajlandó lenne listára venni
Csak fogadják már el a „kormányváltó” ajánlatot.

Botka cseréje? Ugyan!

Molnár Gyula elnök egy háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott az ATV főmunkatársának, hogy nem volt, nincs és nem is lesz szó Botka lecseréléséről és Lattmann jelöléséről.

Súlyos félreértése a magyar nyelv szabályainak, ha valaki szakpolitikai kérdésekről beszélget egy pártelnökkel, és aztán azt ő felkérésnek értékeli.

A DK ezzel szemben megerősítette, hogy tavaly kaptak tájékoztatást arról, hogy az MSZP tárgyal Lattmann Tamással, akivel később ügyvezető alelnökük, Molnár Csaba egyeztetett, a kapcsolat akkor szakadt meg, amikor az MSZP mégis Botkát jelölte miniszterelnök-jelöltnek. Ezt a verziót erősítette meg Tarjányi Péter is.

Miniszterelnök-jelöltet kerestem, és ezt Molnár Gyula is tudta.

A médiatulajdonos felidézte, hogy mindezt az MSZP megbízásából tette. 2016 februárjában beszélt a szocialisták akkori elnökével, Tóbiás Józseffel arról, hogy egy civil jelöltet indítsanak a 2018-as parlamenti választásokon.

Négy jelölt volt

A biztonságpolitikai szakértő ezután az Egyesült Államokban tanulmányozta, miként lehet felépíteni egy politikai szereplőt, majd mandátumot is kapott arra Tóbiástól, hogy megkeresse a megfelelő embert. Erről azonnal tájékoztatta Molnár Gyulát, amikor az MSZP elnöke lett.

Mindenkinek világos volt, hogy miniszterelnök-jelöltet és nem szakpolitikust keresett.

Volt egy listája, olyan szempontokkal, amelyeknek meg kellett felelnie a jelöltnek, és augusztusra négy emberre szűkült a lista, őszre pedig a párt vezetése Lattmann Tamás mellett döntött.

Tarjányi Péter azt is elárulta, hogy tavaly augusztusban, Molnár Gyulával együtt meglátogatták Gyurcsány Ferencet kötcsei házában, hogy tájékoztassák a folyamatról, a nemzetközi jogász találkozott is az ellenzéki pártok vezetőivel. Egyre konkrétabb irányba haladtak a tárgyalások, már egy menetrend is készen állt a hivatalos bejelentésre.

Akkor jött Botka

Szeged polgármestere tavaly decemberben tette világossá, hogy miniszterelnök-jelölt szeretne lenni. Az MSZP vezetése akkor közölte velük, hogy számukra a párt saját embere fontosabb. Tarjányi Péter szerint a választók félre vannak vezetve, amiből óriási bukta lesz. Az MSZP-nél jelenleg válságkommunikáció zajlik, amelynek egy részét érti, a másikat nem, azt sem, hogy Molnár Gyula miért tagadja le ezeket az eseményeket. Botka Lászlóról azt mondta: szelektív az emlékezete, mert korábban azt mondta, ha nem jönnek a kedvező adatok, akkor jöhet az első variáció, vagyis Lattmann, aki most közösségi oldalán azt írta, miniszterelnök-jelöltsége hátterének egyes részleteit még ő sem tudta egészen pontosan. 

Időpocsékoló lökdösődés

A nemzetközi jogász a HírTv-ben azt mondta, Botka László jóval később kezdett “mocorogni” és senki sem értette, miért, hiszen addig mindenki úgy tudta, nem érdekli a jelöltség. Lattmann szerint a szegedi szocialista polgármester stratégiájáról “mindenki tudta, hogy ez egy kudarcra ítélt dolog volt” és a nagy baloldali megegyezés azóta sem valósult meg, noha eltelt majdnem egy év.

Botka László stratégiája nem jött be, és aki még így is ragaszkodik hozzá, és beleállítja az ellenzéket ebbe az időpocsékoló lökdösődésbe, az nem a kormányváltásért dolgozik. Ha valaki ma azt gondolja, hogy az MSZP esélyes ellenzéki párt, az nem tudja, mit beszél

– utalt arra, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások adatai szerint az MSZP történelmi mélyponton áll, és a lélektani 10 százalékos szint alá süllyedt támogatottsága. Lattmann szerint a hétfői ajánlat, amely Botka fura számítása alapján szétosztotta a baloldali pártok között a listás helyeket, nem mást, mint

egy sírva könyörgés azért, hogy végre valaki döfje őt le a fenébe, hogy megint sértődötten elvonulhasson.

Mint korábban megírtuk a Medián friss kutatása szerint hiába aktivizálta magát Botka, a szocialistákat még soha nem kedvelték ilyen kevesen.

Velence, 2017. július 15.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke (b) festékszóróval vörös csillagot fest Molnár Gyula, a szocialista párt elnökének karjára az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, az EFOTT-on a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom sátránál Velencén 2017. július 15-én.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Medián: 25 éves mélyponton az MSZP
Az LMP viszont feltámadt.

Botkának lépnie kellett: kevés az idő a választásokig, népszerűsége nem nőtt, ráadásul beleszorult az összefogás kerékkötőjének szerepébe. Szerinte szükség lenne közös listára és közös jelöltekre Orbán Viktor leváltásához. A 168 Órában arról beszél, hogy ő ezt mennyire akarja.

Néhányan azt a hazug látszatot próbálták kelteni, hogy létezik olyan megoldás, miszerint a 106 egyéni körzetben közös jelöltekkel, de külön listákon indulunk

– mondta a lapnak a DK és az Együtt ötletéről. Az LMP és a Momentum különutas politikájáról pedig úgy vélte, az orbáni és a demokratikus világ között félúton nincsen semmi.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Male doctor working on desk with laptop computer and paperwork on his desk. Medical concept by doctor on computer in office with stethoscope over hospital background.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.