Belföld

Jön fel az ellenzék a Fideszre

Bita Dániel
Molnár Dávid
Bita DánielMolnár Dávid

2017. 05. 30. 13:30

Negyed év alatt 6 százalékpontot bukott a kormánypárt, 8-at javított az ellenzék. A Fidesz előnye nagy, de az ország egyes részeiben többen akarnak baloldali kormányt – derül ki a Republikon Intézet adataiból, amelyeket a 24.hu az intézet médiapartnereként elsőként közöl.
Korábban a témában:

A Fidesz támogatottsága 2 százalékponttal csökkent áprilishoz képest, ha azonban három hónapos időszakot vizsgálunk, az látszik, hogy február óta a kormánypárt 6 pontot gyengült a pártválasztók között, most 45 százalékon áll – erre jutott a Republikon Intézet májusi közvélemény-kutatása.

Eközben az ellenzék 8 százalékpontot erősödött.

Az MSZP 4, a Jobbik 3 százalékpontot javított negyed év alatt: a szocialisták így a pártválasztók között 19 százalékot mondhatnak magukénak, míg a Jobbik 17 százalékot. Négy százalékon áll a februári mérésben még nem szereplő Momentum. Az ellenzék teljesítményén az ront valamelyest, hogy az LMP, az Együtt és a PM is veszített 1-1 százalékpontot három hónap alatt.

A Republikon Intézet adataiból az is látszik, hogy bár a Jobbik visszajött a mélypontról, de továbbra sincs a baloldal közelében – a múlt hónaphoz képest még gyengült is –, sőt az MSZP önállóan is megelőzi. Negyedéves távlatban nőtt az MSZP tábora, igaz, a múlt hónaphoz képest nincs változás, vagyis a hétvégén hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté választott Botka László átütő sikert nem ért el. Mindez ezt azt is jelzi, hogy az MSZP és a DK közötti külön meccset a Gyurcsány-párt nem veszítette el, erősödni azonban februárhoz képest nem tudott.

Figyelemreméltó, hogy a Momentum támogatottsága már kétszerese az Együttének, és majdnem elérte az LMP és a DK szintjét.

A teljes népességben

  • a Fidesz 27,
  • az MSZP 12,
  • a Jobbik 10,
  • a DK 4,
  • az LMP 3,
  • a Momentum 2,
  • az Együtt és a Liberálisok 1-1 százalékon áll,
  • 39 százaléknak pedig nincs pártja.

A pártválasztók között

  • a Fidesz tábora 45 százalékos
  • az MSZP 19
  • a Jobbik 17
  • a DK 6
  • az LMP 5
  • a Momentum 4
  • az Együtt 2
  • Fodor Gábor pártja 1 százalékon áll.

A Karácsony Gergellyel kampányoló Párbeszéd támogatottsága egyik kategóriában sem éri el az 1 százalékot.

A Republikon az életkor szerinti támogatottsági adatok után most regionális bontást készített arról, hogy a választók milyen kormányt szeretnének 2018 után. Ezekkel az adatokkal a nagy hibahatár miatt óvatosnak kell lenni, ám az látszik, hogy

a hétből két régióban – a Budapestet és Pest megyét magába foglaló Közép-Magyarországon, illetve a Dél-Dunántúlon – a baloldal megelőzi, a Dél-Alföldön pedig megközelíti a Fideszt.

Ebből adódóan, hogy ha a baloldali pártok megtalálják a megfelelő választási konstrukciót, akkor a jövő évi parlamenti választás szorosabb lehet annál, mint az országos adatok alapján első ránézésre gondolni lehet.

A baloldal hagyományos bázisainak egy részén, Közép Magyarországon, a Dél-Dunántúlon és – feltehetően Botka jelöltsége miatt – a Dél-Alföldön tudott megerősödni. Látható a Jobbik néppártosodásának eredménye is, a párt sehol sem kiemelkedően erős – Kelet-Magyarországon sem, ahol óriási a Fidesz előnye –, azaz a választási matematikát tekintve a néppártosodás hátrányos is lehet, de nincsenek fehér foltjai.

A teljes népesség harmada egyébként nem tud vagy nem akar válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen kormányt szeretne 2018 után, és gyakorlatilag ugyanennyien (32 százaléknyian) vannak azok, akik a Fidesz-kormány maradásában bíznak. Baloldali-liberális kabinetet 23, jobbikos vezetésűt 12 százalék szeretne.

(A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készült, nem, kor, végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára nézve. Az adatfelvétel május 6. és 17. között volt.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.