Belföld

CEU-ügy: lemondott a tiszteletbeli konzul

Mall Hellam régóta aggódott a magyar kormány lépései miatt. Most szakadt el a cérna.

Az Indexnek írta meg Magyarország tallinni tiszteletbeli konzulja, hogy lemond és döntéséről már értesítette Szijjártó Pétert, illetve az észt külügyminisztert is. Mall Hellam tudatta, 23 évig látta el tiszteletbeli konzulként kötelezettségeit “a magyarok, a magyar nyelv és kultúra iránti szívből jövő szeretettel”, de az elmúlt években növekvő aggodalommal követte a magyar kormány lépéseit a média szabadsága, a független igazságszolgáltatás, a civil társadalom ellen.

Döntését végül

a kormánynak a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni lendületes fellépése miatt

hozta meg. A távozó diplomata a jövőben az Észt-Magyar Társaság vezetőségi tagjaként dolgozik tovább a két nép közti barátságért.

Mall Hellam Budapesten szerzett diplomát magyar nyelv és irodalomból, valamint finnugor összehasonlító nyelvészetből. 1988-tól egyik megalapítója és elnökségi tagja az Észt-Magyar Társaságnak, amelynek 12 évig elnöke is volt. 1990 óta a Soros György alapította Nyílt Észtország Alapítvány igazgatója.

2000-ben az Észt Köztársaság „Fehér csillag rendje IV. fokozat“ kitüntetésben részesült. 2002-ben megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkereszt Érdemrendet. Az „Év európaija” díjjal hét éve tüntették ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik