Belföld

A pécsi Irgalmas Rend nem látja szívesen a rászorulóknak kitett kabátokat

24.hu
24.hu

2017. 01. 09. 13:32

Korábban a témában:

Szombaton indult el a Szabadfogas mozgalom, aminek lényege, hogy az utcákra kihelyezett fogasokra kabátokat gyűjt azoknak, akik nagyon fáznak ebben az embertelen hidegben. A kezdeményezés két nap alatt országos szintűvé vált, hétfőn már több mint száz helyen lehet így segíteni a rászorulókon.

Pécsen is elhelyeztek egy fogast, amire már össze is gyűlt néhány kabát.

Fotó: Facebook/Kovács Fanni
Fotó: Facebook/Kovács Fanni

Azonban Facebookon azt írják, először a pécsi irgalmas templomhoz helyezték el a kabátokat, de erre az Irgalmas Rend nem adott engedélyt, így áttették a fogast máshova.

 Arra kérek mindenkit , hogy amennyiben a templomhoz ruhát vinne ne tegye, nem látják szívesen a templom dolgozói

– olvasható a posztban.

Itt megnézheti, hol teheti ki felesleges kabátját a rászorulók megsegítésére.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.