Belföld

Tényleg kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az EU

Az ok: a roma gyerekek iskolai szegregációja. Brüsszel kifogásolja a magyar kormány megoldásait.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt – jelentették be az európai uniós végrehajtó testület csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben.

A brüsszeli bizottság felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben arra sürgette a kormányt, hogy hozza összhangba az egyenlő bánásmódra és az oktatásra vonatkozó jogszabályait, valamint oktatáspolitikájának gyakorlati végrehajtását a faji egyenlőségről szóló uniós irányelvvel, amely tiltja a faji vagy etnikai alapú oktatási diszkriminációt.

A bizottság több szempontból is aggályosnak találja a magyar jogszabályokat és igazgatási gyakorlatot, amelyek következtében – megállapítása szerint – a roma gyermekek aránytalanul magas számban járnak szellemi fogyatékos tanulóknak szánt speciális iskolákba, valamint jelentős hányaduk vesz részt elkülönített oktatásban a többségi iskolákon belül.

Indult egy másik eljárás is hazánk ellen, a földvásárlás ügyében. A bizottság azt sérelmezi, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának 2014-es lejárta után ezek az országok olyan új törvényeket fogadtak el a mezőgazdasági földterület megszerzéséről, amelyeknek egyes rendelkezései korlátozzák a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát, ez pedig a határon átnyúló beruházások csökkenését okozhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik