Belföld

Orbán Viktor vágatlanul

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 12. 14. 09:27

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim, Szövetségeseink itthonról és a Kárpát-medencéből! Tisztelt Vendégek, Hölgyeim és Uraim!

Amikor Kövér László barátom megkérdezte tegnap, hogy miről fogok beszélni, azt válaszoltam, hogy mindenről, sőt mindenről is. Persze a helyzet nem ennyire súlyos. Csak az országról, Európáról és magunkról fogok beszélni.

Huszonhét évvel ezelőtt, 1988 őszén tartottuk a Fidesz első kongresszusát. Vannak itt jó néhányan, akikkel lassan harminc éve gyűrjük az ipart és egymást jóban-rosszban. Mégis, három évtized után is ez a legjobb érzés: látni a régi harcostársakat, akikkel együtt őszülünk, és köszönteni az újabbakat, akikkel egyre erősebbek lettünk. A pártzsargon csak úgy hívja: kongresszus, Fidesz-kongresszus, de valójában ezek a mi közös életünk legszebb pillanatai. Együtt lenni, találkozni, emlékezni a megtett útra, értékelni a jelent és tervezni a jövőt. Jó lelkiismerettel ünnepelni azonban sem árvíz, sem terrortámadás árnyékában nem lehet. Nincs helye ünneplésnek, amikor mások élete vagy életük munkája veszélyben forog. Ezért halasztottuk mára a kongresszusunkat, s bár már benne járunk az adventben, jól döntöttünk, hogy így tettünk. Emlékszem arra, hogy huszonhét éve, amikor a Jurta Színházban gyülekeztünk, még javában itt állomásoztak a szovjet csapatok, hemzsegtek a rendőrök és az ügynökök, de már éreztük a levegőben a megállíthatatlanul közelgő változás szelét. Vagy pontosabban inkább azt éreztük, hogy mi vagyunk a változás. Sokan mosolyogtak, amikor huszonéves fejjel úgy döntöttünk, hogy párttá alakulunk, és elindulunk az első szabad parlamenti választáson. Nem voltunk profik, csak a lelkesedésünk hajtott, de hát tudjátok: a Titanicot szakértők építették, Noé bárkáját meg egy laikus.

Ma pedig, ma pedig a XXVI. kongresszusunkat tartjuk a harmadik kormányzati ciklusunk idején. Szövetségeseinkkel együtt Közép-Európa legrégebbi és legnagyobb pártja, legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége a miénk. Ha akkor nem vágunk bele, ma sehol se lennénk. Mindig így van ez velünk. Előállunk valamivel, azt mondják, lehetetlen, gúnyolódnak rajtunk, aztán csak lesnek, mint ponty a szatyorban, amikor mégis megcsináljuk. Mondják, a Fidesz olyan párt, amelynek nem igaza van, hanem igaza lesz. Hogy mi jár a politikában annak, akinek idő előtt, túl korán van igaza, már más lapra tartozik. Köszönöm nektek, hogy egy ilyen fantasztikus közösség, egy ilyen sikercsapat tagja lehetek. Köszönöm a töretlen bizalmat. Fölemelő és megtisztelő egy ilyen politikai közösségben elöl menni. Igen, bármilyen hihetetlen, a Fidesz a legrégebbi, legnagyobb és legsikeresebb párt ma Közép-Európában. Nem azért vagyunk sikeresek, mert választásokat szoktunk nyerni. Bár szerényen megemlíthetjük, hogy az elmúlt kilenc évben minden országos választást hatalmas fölénnyel megnyertünk. Választást nyerni jó dolog, de a győzelem csak belépő. Belépő, hogy tettekre válthassuk a szavakat, hisz régi törvény, végül mindig a tettek beszélnek, s mi itt, a Fideszben ismerjük, ezt a törvényt.

Talán azért is lehet ilyen hosszú és sikeres a történetünk, mert az emberek tudják, mi vagyunk azok, akik cselekednek, akik teljesítik, amit vállaltak. Sokan azt is gondolják, ez a siker kulcsa. Meglehet, de legalább ilyen fontos, hogy mi jól ismerjük azokat, akiket képviselünk. Jól ismerjük a saját fajtánkat, erényeit, hibáit, erősségét és gyengeségeit, ezért is hihetünk benne. Mert mi hiszünk Magyarországban, és hiszünk a magyarokban. Hiszünk abban, hogy a magyarok minden korszakban minden nehézség ellenére bármilyen rossz helyzetből föl tudják emelni ezt az országot. Ezért nekünk, akik megkaptuk a kormányzás felelősségét, csak esélyt és lehetőséget kell biztosítanunk, hogy dolgozzanak, alkossanak, értéket teremtsenek, és saját munkájukkal, saját erejükből sikeressé válhassanak. Magunkra ismertem, amikor Oscar Wilde sorait olvastam az írekről, aki szerint „becsületes emberek, mert sosem mondanak jót egymásról.” Valóban, mi is büszke, öntudatos, olykor önfejű emberek vagyunk, akik mindig a maguk erejükből akarnak elérni mindent. Olyan nemzet, amely soha nem kuncsorog másoknál, soha nem kéri mások pénzét, se ura, se alattvalója, se eltartója, se eltartottja nem akar lenni más népeknek.

Erre kellett és csak erre lehetett építeni 2010-ben is, amikor egy csőd szélén egyensúlyozó országot bíztak ránk a választóink. Olyan országot vettünk át, amelyre mindenki legyintett a világban és sokan idehaza. A virtus megkopott, az életerő elpárolgott, az önbecsülés behorpadt, a magyar szellem alig pislákolt. Úgy voltunk elkönyvelve, hogy kész, megyünk a lecsóba a görögökkel együtt. Sőt, talán mi még előbb, mint Görögország. Lényegében lemondtak rólunk, annyit azért tettek értünk, hogy ideküldték az IMF-et megadni a kegyelemdöfést. Addigra sikerült átvennünk a kormányzást, és szerencse, hogy mi vettük át, mert nekünk otthon megtanították a gödör első törvényét: ha benne vagy, hagyd abba az ásást. Elég nagy volt a Gyurcsány–Bajnai-féle gödör, nem hiányzott hozzá a nyakunkra még egy markológép, hát szépen hazaküldtük az IMF-et.

Barátaim!

Azóta mindössze öt év telt el, és ma ott tartunk, hogy Európa egyik legbiztosabb pontja éppen Magyarország. Sokan örülnének, ha olyan biztos lábakon állnának a pénzügyeik, mint nálunk, és olyan pénzügyminiszterük lenne, mint a miénk, akit nem véletlenül választottak a legjobbnak. Bravó, Mihály! Mindent összevetve Európa legtöbb országa boldogan kiegyezne a magyar gazdasági növekedéssel, örülne a mi munkanélküliségi és foglalkoztatottsági eredményeinknek. Sokan lélegeznének föl, ha hozzánk hasonlóan sikerülne csökkenteni az államadósságukat, kivezetni a devizahiteleket, lefaragni az adókat, növelni a béreket, közben megőrizni a nyugdíjak értékét és jelentős összegekkel segíteni a családokat. Ma már, kedves Barátaim, nem ingoványon egyensúlyozunk, erős fundamentumokat építettünk, van szilárd talaj a lábunk alatt, vagyis van honnan elrugaszkodnunk. Tudjuk és látjuk, hogy még kemény és nehéz küzdelmek várnak az országunkra, így ránk is, de van miből erőt merítenünk. Egy szó, mint száz, kedves Barátaim, harminc éve itt vagyunk. Jó hír a híveinknek, rossz hír az ellenfeleinknek: a következő harminc évben is itt leszünk.

Tisztelt Küldöttek!

Honnan vettük ehhez az erőt? Ha szemügyre vesszük a magunk mögöttünk hagyott öt esztendőt, láthatjuk, a mi erőnk lényegében abban áll, hogy bátran kitűztünk olyan célokat, amelyeket mások lehetetlennek tartottak. Leginkább olyan dolgokat, amelyeket mindenki akarna, de senki nem gondolta megvalósíthatónak. Ebből is látható, hogy talán a bátorság a legfontosabb dolog az életben. Mondják, mindenki lehet boldog, a szép és a csúnya is, az okos és a buta is, sőt a szorgalmas és a lusta is, csak a gyáva ember nem lehet boldog. Ha így nézzük, a szabadság voltaképpen a bátorsághoz való jog. S mi, fideszesek éltünk is ezzel a jogunkkal. Kimondtunk tabunak számító dolgokat, aztán pártprogrammá tettük őket, majd a kormányzással nemzeti ügyekké emelkedtek. Kimondtuk a nemzetegyesítést és a kettős állampolgárságot, 2010-re pártprogrammá tettük, aztán nemzeti ügy lett belőle, és szinte az egész országgyűlés megszavazta. Ki gondolta volna, hogy a rezsit nemcsak emelni lehet, de csökkenteni is? Kimondtuk, pártprogrammá tettük, aztán kormányprogrammá emeltük, és végül nemzeti ügy lett belőle. Ma már a szocialisták is odasündörögnek a rezsicsökkentés melege mellé. Mondhatnám, végül is nekik köszönhetik az emberek, hiszen ha Lendvai Ildikó és elvtársai nem lettek volna, nem lett volna mit csökkenteni. Ki gondolta volna, hogy a devizahitelektől meg lehet szabadítani az országot, sőt a bankokat el lehet számoltatni? Kimondtuk, pártprogrammá tettük, kormányprogrammá emeltük, s végül nemzeti ügy lett belőle. Ezt az utat járta végig, így lett nemzeti üggyé a rend helyreállítása, a rendőrség megerősítése, családok támogatása, a bankok és a multik részvétele a közterhek viselésében. Ma már oda jutottunk, hogy az ellenzéki politikusok a legkisebb zavar nélkül úgy tesznek, mintha ezek midig is nemzeti ügyek lettek volna. Szerényen megemlíthető érdemeink mellett ne felejtkezzünk meg arról, hogy csakis a polgárok tehetnek valamit nemzeti üggyé, ha melléállnak, ha rábírják a politikát, ha néha egyenesen kikényszerítik azt. Itt az alkalom, hogy megköszönjük a magyaroknak, hogy hazánkat olyan országgá tették, ahol ismét létjogot nyertek a nemzeti ügyek. Olyan országgá, ahol ismét lehetséges egy irányba húzni a szekeret.

Tisztelt Kongresszus!

A politika olyan verkli, amelynek nem szabad megállnia. Örömmel láttam, hogy a keresztény értelmiségiek elindítottak egy közvitát, közgondolkodást arról, hogyan alakuljon Magyarország élete a következő egy-két évtizedben. Ezt a munkát nem spórolhatjuk meg, és aligha találunk avatottabbakat a feladatra. Köszönjük nekik, hogy belevágtak. Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország még mindig olyan ország – máshol ez már kiment a divatból –, ahol nemzeti érzelmű gondolkodók, tudósok, művészek, mérnökök, orvosok és papok vállalják azt a nehéz terhet, amit a szellemi emberek felelősségének szokás nevezni. A cél a polgári berendezkedés higgadt és alapos megvitatása, egy pontos jelen- és jövőkép, amelyből új gondolatok és újabb nemzeti ügyek születhetnek.

Tisztelt Kongresszus!

A polgári berendezkedésnek nemcsak programja és tartalma van, hanem politikája is, az a módszer, út és gyakorlat, amellyel azt meg lehet valósítani. Azt mindenki tudhatja, a saját bőrén is érezheti, hogy a mi politikai közösségünk másképpen fogta meg a munka végét, másképpen politizál, mint 2010 előtt szokás volt errefelé, és másképpen politizál, mint ahogyan mostanában szokás Európában. A legfontosabb, hogy mi meghallgatjuk az embereket. Azért hallgatjuk meg őket, hogy egyetértési pontokat hozhassunk létre az emberek és a kormány között. Súlyos ügyek esetében ilyen egyetértés nélkül nem is lehet demokratikusan kormányozni, gondoljatok csak a bevándorlás ügyére. Nem vagyunk restek, nem zárkózunk be az irodáinkba, nem a pártközpontból nézzük a magyar életet, hanem konzultálunk, kérdezünk, meghalljuk az emberek hangját.

Az is sajátos – a szocialisták után különösen újszerű –, hogy minden körülmények között a magyar érdeket képviseljük, nem csatlakozunk le sehová. Ismerjük az erőviszonyokat, ismerjük a többiek és a saját bicepszünk méreteit is, de nem hagyjuk zsarolni magunkat, és nem adunk automatikusan igazat csak azért, mert valakinek nagyobb hangszóró van a kezében. Ha kell, ütközünk, ha kell, visszavonulunk, ha kell, megállapodunk, de a cél mindig ugyanaz: a mi politikánk kizárólag magyarbarát politika. Ha mi nem védjük és képviseljük a magyar érdekeket, akkor senki más nem fogja, ezért itt, a Fideszben a mindennapi patriotizmus élettörvény.

A mai világban az is rendhagyó, hogy két lábbal állunk a földön, a valóságból indulunk ki, és nem az ideológiából, az emberek gondjaira keressük a választ, az ő boldogulásuk, az ő biztonságuk a legfontosabb kormányzati ügy. Számunkra a politikai siker egyetlen mércéje, hogy döntésünk jól szolgálja-e a magyar emberek érdekeit vagy sem.

És végül, kedves Barátaim, a mi politikánk cselekvő politika. Úgy látom, hogy a bénultság, a halogatás, a teszetoszaság a modern európai politika veszélyes kórsága. Bátorság kellene és erő, hogy legyen bátorságunk dönteni, és legyen erőnk cselekedni.

Kedves Barátaim!

A következő években a polgári berendezkedésért fogunk dolgozni. A polgári berendezkedés politikájának világos céljai vannak. Ezek karakán célok. Olyan célokat tűzünk az ország elé, amelyeket a korábbi kormányoknak sem ereje, s talán bátorsága sem volt kitűzni.

Először is: kevesebb adó és több munkahely. Azt akarjuk, hogy Magyarországon mindenki dolgozhasson, aki tud és akar dolgozni. Azt is akarjuk, hogy mindenkinek megérje vállalni a munkát. Azt akarjuk, hogy aki becsülettel dolgozik, megéljen, és teljesítménye szerint boldogulhasson a munkájából. Ma 550 ezer emberrel több dolgozik, mint kormányzásunk kezdetén. Szép, sőt példátlan eredmény, de még csak félúton vagyunk, mert a cél a teljes foglalkoztatottság, ezért fejlesztjük a nemzeti ipart, földhöz juttatjuk a gazdákat, és erőteljesen visszanyessük a bürokráciát. Kevesebb adó, több vállalkozás, nemzeti ipar, magyar gazdák, bürokráciamentes állam; ebből születik meg a következő néhány százezer munkahely.

Nagyszabású célunk a magyar családok támogatása. Mi azt valljuk, hogy erős és sikeres családok nélkül nincs erős és sikeres ország. Nélkülük nem fordítható meg a népességfogyás. Ezért számunkra a családok és a megszülető gyermekek jelentik Magyarország és Európa jövőjét. Azt akarjuk, hogy minden család feje fölött legyen fedél. Sőt, azt is akarjuk, hogy az a fedél saját legyen, vagyis minden magyar családnak lehessen saját otthona, amely a saját tulajdona. Ezért a holnapi napon benyújtjuk a Tisztelt Ház elé azt a javaslatot, miszerint a következő négy évben a lakásépítés áfáját 27 százalékról 5 százalékra csökkentjük az uniós szabályokkal összhangban.

A harmadik nagy célunk, hogy a magyaroknak ne kelljen félelemben élniük. Biztonság és törvényes rend, szigorú, de méltányos jogszabályok, erős, felkészült, fiatal rendőrség, elszánt terrorelhárítás, magabiztos katasztrófavédelem. Így meg tudjuk védeni az országot. Megvédjük a határainkat, megvédjük a magyar embereket a bűnözőktől, a terroristáktól, az illegális bevándorlóktól.

Tisztelt Kongresszus!

Nem lehet ma érvényesen beszélni hazánk helyzetéről, ha nem beszélünk Európa helyzetéről. Azt látjuk, hogy lerohantak bennünket, Európa invázió alatt áll, úgy fest, mint egy csatatér, és amit eddig láttunk, az a jéghegy csúcsa. Hányan fognak elindulni még, hányan készülnek Európába? Azt hiszem, milliók, sőt tízmilliók. És azt is látjuk, hogy az unió sodródik, gyenge, bizonytalan, tehetetlen, vergődik ahelyett, hogy cselekedne. Európa baloldali elitje és számos ország vezetője azon töri a fejét, hogy miképp oldják meg a bevándorlók tömegeinek befogadását ahelyett, hogy lépéseket tennénk végre az áradat megállítására. Konferencia konferenciát ér, tudjuk, kitapasztaltuk, a konferencia olyan fontos emberek gyülekezete, akik egyedül nem tudnak tenni semmit, de együtt mindig el tudják határozni, hogy valójában nincs is mit tenni. Adenauer egyszer azt mondta: „Isten tízparancsolata azért olyan egyértelmű, mert nem konferencián döntöttek róla.” Pedig a helyzet egyszerű és nyilvánvaló: minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy Európa nem bír el ennyi embert, nem tud ennyi embernek munkát adni, lakhatást, szociális és egészségügyi ellátást, oktatást, képzést, közlekedést biztosítani. Európa gazdasága és ellátórendszere összeroppan ekkora teher alatt. Hamarabb, mint azt ma bárki gondolná.

De mindezen túl sötétebb felhők is gyülekeznek a láthatáron. A népvándorlás fenyegeti az európai ember biztonságát, mert hatványozottan növekvő terrorveszélyt jelent. Terroristából pedig egy is sok. Ezrével, tíz- és százezrével érkeznek Európa területére olyan emberek, akikről semmit sem tudunk. Honnan jönnek valójában, kik ők, mit akarnak, kaptak-e kiképzést, vannak-e fegyvereik, tagjai-e valamilyen szervezetnek? A népvándorlás ráadásul növeli a bűnözést. Erről nem szabad Európában beszélni, nem PC, de attól még tény: ahol Európában sok bevándorló telepedett meg, ott azonnal megnőtt a bűnözés. Több a rablás, több a bántalmazás, több az erőszak. Tetszik, nem tetszik, Barátaim, ezek a tények. Afölött sem térhetünk napirendre, hogy a népvándorlás, más civilizációkból ideérkezők tömeges betelepülése veszélyt jelent a kultúránkra, életformánkra, szokásainkra, hagyományainkra. Viharos gyorsasággal épülnek fel a párhuzamos társadalmak. Azt csak a beképzelt európai ember gondolja, hogy a mi európai életformánkat mások is értékesebbnek és kívánatosabbnak tartják a sajátjuknál. Épp ellenkezőleg! A sajátjukat értékesebbnek, erősebbnek és életrevalóbbnak látják a mienknél, eszük ágában sincs feladni a sajátjukat, átvenni a mienket és beilleszkedni közénk.

Ha csendes is a felszín – és a legutóbbi időkig az volt –, a mélyben épül a párhuzamos társadalom világa, amely lassan, de biztosan, lépésről lépésre, a természet rendje szerint visszaszorítja, és kisebbségbe szorítja a mi világunkat, és vele együtt bennünket, gyermekeinket és az unokáinkat is. Ha így megy tovább, el fogjuk veszíteni Európát. Az európai vezetők mégis újabb és újabb meghívókat küldenek ahelyett, hogy megüzennék végre határozottan és becsületesen, hogy egyáltalán nem az várja itt őket, amire számítanak.

Tisztelt Kongresszus!

Hogyan történhetett ez meg? Jól látszik, hogy ami történik, az nem véletlen, nem baleset, nem szándékolatlan következmények láncolata, hanem kitervelt és irányított folyamat. Létrejött egy bizarr nagykoalíció: az embercsempészek, az emberjogi aktivisták és a brüsszeli bürokraták koalíciója. Ez a koalíció nem azon dolgozik, hogy véget vessen a népvándorlásnak, épp ellenkezőleg: azért dolgozik, hogy biztonságosan, gyorsan és jogszerűen ideszállíthassa és betelepíthesse közénk a migránsokat. Kétes dicsőség, hogy a kiagyalók és a szálak mozgatói között nyíltan, bevallva és programadóként hazánk is képviselteti magát egy híres és hírhedt fia által.

Kedves Barátaim!

Hogyan jutottunk idáig? Miért és hogyan lett Európa védtelen? Miért nem tudja a sorjázó válságokat előre jelezni és megelőzni? Miért nem képes a pénzügyi, gazdasági, demográfiai, bevándorlási válságokkal szemben legalább védekezni? Tudjuk, hogy az európai gazdaság elmeszesedett, azt is tudjuk, hogy demográfiai lejtmenetben vagyunk, tisztában vagyunk az európai szuperállam súlyos rendellenességeivel is. Ezek persze bajok, súlyos bajok, de nem végzetesek, ki lehetne belőlük gyógyulni, azonban az Európát veszélyeztető igazi végzetes kórság inkább szellemi természetű. A bajok mélyén egy közös eredő húzódik meg: Európa nem vállalja saját magát. Az európai szellem és az ő emberei ma felszínes és másodlagos dolgokban hisznek: emberi jogokban, haladásban, nyitottságban, újfajta családokban, toleranciában. Ezek szép és kedves dolgok, de valójában másodlagosak, mert csak származékok. Igen, Európa ma hisz a másodlagos dolgokban, de nem hisz abban, ahonnan és amiből ezek a dolgok származnak. Nem hisz a kereszténységben, nem hisz a józan észben, nem hisz a katonai erényekben, és nem hisz a nemzeti büszkeségben. Nem hisz abban, hogy ami létrehozta, és ami valaha ő maga volt, nem hisz benne, nem áll ki mellette, nem érvel, nem harcol, és végképp nem hoz áldozatot érte.

Se gondolni nem akar arra, se beszélni nem akar arról, hogy ki is ő valójában, s miután nem vállalja önmagát, nem vállalja a különbségtételt sem. Márpedig anélkül, hogy megkülönböztetné magát másoktól, szükségszerűen önmagát is elveszíti. Pedig napnál világosabb, hogy Európa az ókori Hellasz, nem pedig Perzsia, Róma és nem Karthágó, kereszténység és nem kalifátus. Ebben nincs semmilyen rangsor. Az a tény, hogy létezik európai civilizáció, még nem jelenti, hogy jobb vagy rosszabb lenne másoknál; annyit jelent, ezek mi vagyunk, azok pedig ti vagytok. Megkülönböztetni, elhatárolni és vállalni az európai civilizációt nem jelenti azt, hogy be kellene zárkózni, csak annyit jelent – de azt jelenti –, hogy nyitottságunk nem vezethet oda, hogy fölbomoljunk, föloldódjunk, amikor kapcsolatba kerülünk azokkal az idegenekkel, akiket befogadunk.

Kedves Barátaim!

Európa egy öreg, de termékeny kontinens. Átélt már sok rémisztő gondolatot. Volt, amelyikből baj, sőt tragédia lett, s volt, amelyikből nem. Baj és tragédia akkor lett belőlük, amikor Európa gyengének bizonyult, s nem tudott ellenállni az őrült gondolatoknak. Nem tudott ellenállni például, amikor az a gondolat kapott lábra, hogy az embereket fajokra kell osztani, s genetikájuk alapján kell őket besorolni. Így lett Európa a fajelmélet és a nemzetiszocializmus otthona. Akkor sem tudott ellenállni, amikor az a gondolat fertőzte meg, hogy az embereket osztályhelyzetük alapján sorolják be, és faragjanak mindenkiből egyforma, homo Sovieticust. Így lett Európa az osztályharc-elmélet és a kommunizmus otthona. Ma már mindez abszurditásnak tűnik, de, Barátaim, akkoriban nem tűnt annak. Sőt, komoly emberek komoly arccal, a morális felsőbbrendűség biztos tudatában könyvtárnyi irodalmat írtak erről össze. Ma ismét komoly emberek hadát látom, akik komoly arccal és morális felsőbbrendűségük tudatában zárójelbe akarják tenni az európai nemzeteket, és egy új Európai Egyesült Államok látomása mellett agitálnak. Ebből baj lesz!

Az európai baloldal – megint a baloldal – azt gondolja, hogy Európa attól lesz boldog, ha eltüntetjük belőle a lelkét adó nemzeteket, és helyébe egy európai szuperállamot állítunk. Brüsszelben sokaknak tetszik ez a terv, és sokan dolgoznak is lopakodó megvalósításán. Ám az az Európa és az az unió, amit mi szeretünk, és ahová közös akarattal beléptünk, a nemzetek Európája, a nemzetek összefogásán, kölcsönös tiszteletén és közös véleményén nyugszik, nem felülről érkező diktátumokból és brüsszeli utasításokból áll. Most például ott akarják megmondani, hogy itt nekünk, magyaroknak kivel kellene együtt élnünk. Ezt a helyzetet, amikor Magyarországon kívül mások akarják nekünk diktálni a jövőnket, mi már jól ismerjük, és nem kérünk újra belőle. Ezért Magyarország megtámadta a kötelező betelepítési kvótát az Európai Bíróságon, és úgy látom, ezzel nem vagyunk egyedül. Nem szenvedünk szerepzavarban, nem vágyunk az európai nagyhatalmak szerepére, tudjuk, kik vagyunk, és hol a helyünk. Tudjuk, hogy Európa sorsát az európai nagyhatalmak döntései határozzák meg akkor is, ha ezek most uniós köpönyegben jelennek meg, de nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kényszerbetelepítés nem tetszik a magyar embereknek.

Ezért gyűlt össze másfélmillió aláírás a kvóta ellen, és ezért köszönöm nektek, hogy segítetek eljutni minden emberhez, mert láthatjátok, csak összefogással tudjuk megállítani az értelmetlen és jogtalan diktátumot. Innen üzenjük mindenkinek, hogy aki szabad és biztonságos Európában akar élni, írja alá a kvótaellenes petíciót; aki nem akar növekvő terrorveszélyben élni, írja alá; aki nem akar romló közbiztonságot, írja alá; aki felelősséget érez a gyermekeiért, utódaiért, írja alá; aki azt akarja, hogy a következő nemzedéknek is legyen munkája, legyen saját európai kultúrája, saját európai és magyar élete, írja alá, és írassa alá másokkal is. Emlékezettek arra is, mennyit bíráltak minket a magyar médiatörvény miatt. S ma a migránsügy kapcsán Nyugaton egy irányított médiavilág tárul fel a szemünk előtt. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok állni, és azt kell mondanom, hogy a gondolat-, szólás- és sajtószabadság Magyarországon színesebb, szélesebb és mélyebb, mint tőlünk nyugatra.

Kedves Barátaim!

Európa a gyökérzetében keresztény, szabad és független nemzetek együttélése a közös értékek, a közös történelem és a földrajzi, geopolitikai egymásrautaltság alapján. Vannak közös eszméink, mint szabadság és felelősség, fair verseny, becsület és tisztelet, büszkeség és alázat, igazságosság és irgalom. Ezzel Szájer Józsi feladatát teljesítettem, mert pozitív dolgokat tudtam mondani az Európai Unióról. Barátaim, van úgy, hogy csak akkor maradhatsz talpon, ha megújulsz. Európa pedig ma megújításért kiált, az európai nemzetek ezt csak közösen vihetik végbe. Mi készen állunk. Ha a nagyok elszánják magukat, ha lesznek jelentkezők, mi, magyarok nem fogunk a sor végén kullogni.

Igen ám, de mit jelent megújulni? Ökölszabály, hogy amilyen mértékű a baj, legalább olyan mélységű legyen a megújulás. Ez ma annyit jelent, hogy le kell zárnunk egy korszakot, és meg kell próbálnunk kinyitni egy újat. A mi életünk elmúlt huszonöt éve egy nagy liberális korszak volt Európában. Voltak szép időszakai, jó eredményei, voltak nagy pillanatai és korszakos egyéniségei, örülhetünk, hogy mi még személyesen is ismerhettük őket. Mára azonban a liberális politika elvesztette vonzerejét, kudarcot kudarcra halmoz, kifulladt és lemerült. Az okok itt másodlagosak, a végeredmény a fontos. Nem várhatunk tőle már semmit, amire az európai embereknek szüksége lenne, nem tud mit kezdeni a gazdasági bajokkal, tehetetlen a népesedési válsággal szemben, és nem tudja megvédeni az embereket a külső és belső veszélyekkel, se a bevándorlással, se a terrorizmussal, se a bűnözéssel szemben. Megcsontosodott és rögeszméssé vált, mindenhol ellenséget szimatol, dühös, ha hittételeit megkérdőjelezik, ingerült, ha új gondolatokról hall, és agresszív, ha vele szemben az emberekre hivatkoznak. Elvesztette kapcsolatát a valósággal, vita helyett korlátozni akarja a közbeszédet, ezért kifejlesztette a politikai korrektség tiltótábláit és KRESZ-szabályait. Azt hiszem, hogy Szájer József barátommal itt nincs érdemi vitám, csak annyit állítok, hogy oda jutottunk, hogy a liberális politika mára szembefordult a szabadsággal, szembefordult a gondolat, a szólás és a sajtó szabadságával, ezért szükségszerűen szembekerült az emberekkel és a demokráciával. A valamikori liberális demokráciából nem demokratikus liberalizmus lett. Ezt a papír elbírja, de az emberek nem. Az egyre bonyolultabb szabályok gúzsba kötik Európát, fojtogatják a szabad európai szellemet és a józaneszű, alkotó európai embert. Ez a magyarázat, ezért vesztette el a kontinens alapvető életösztöneit.

Mi azt javasoljuk, hogy térjünk vissza a demokratikus Európához. A mai vezetők gyenge Európája helyett az emberek erős Európájához. A következő európai korszak vagy a demokrácia korszaka lesz, vagy nem lesz. Az Európai Uniónak is új szabályokra van szüksége. Nem véletlen a britek törekvése, hogy újratárgyalják a tagságuk feltételeit. Eljárt az idő, más világban élünk. Huszonnyolc ország nem tud ugyanazon szabályok szerint együttműködni, mint hat ország tudott. Nem az a feladat tehát, kedves Barátaim, hogy néhány dolgot ügyesebben csináljunk, többet kell tennünk ennél. Én azok közé tartozom, akik azt akarják, hogy a következő ezer évet magyarként élhessük a keresztény Európában, ennek érdekében pedig bármilyen fájdalmas is egyes politikusoknak Brüsszelben, le kell zárni egy korszakot politikai és szellemi értelemben is.

Kedves Barátaim!

Az ország és Európa után akkor most magunkról. A pártelnöki jelölést örömmel elfogadtam, az elnökké történt megválasztásomat tisztelettel köszönöm. Ismertek, nem szoktam zsákbamacskát árulni, a következő két év legfontosabb feladata az elnök számára, hogy felkészítse a Fideszt és szövetségeseit a választásra. Jó alelnököket kaptam ehhez a munkához, olyanokat, akiket keményfából faragtak, és tudják, mi a meló. De nem azért vállaltam el az elnökséget, hogy két év választási felkészülés után abbahagyjam, ezt a két évet nem levezetésnek szánom, hanem felkészülésnek. Szeretném világossá tenni előttetek, hogy két év múlva, ha meglesz a bizalom, készen állok arra, hogy vezesselek benneteket a választási harcban, és arra is készen állok, hogyha győzünk, akkor folytassam a munkát a kormány élén. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindig is azt gondoltam, vannak olyan vezetőink és egyéniségeink a Fideszben, akik el tudnák végezni az én munkámat, elnökölni tudnák és hasonló sikerrel vezetnék el szövetségünket, mint én tettem eddig. Nem pont ugyanúgy, nem pont ugyanabban a stílusban, nem ugyanazokkal a módszerekkel, de hasonló eredménnyel. Akkor miért éppen én állok újra előttetek? Először is azért, mert a feleségem nem tiltotta meg, és akkor pontosan fogalmaztam. Másodszor is azért, mert a járt utat nem akarjuk elhagyni a járatlanért. Ma még nem. Harmadszor is azért, mert nehéz időket élünk, és amik jönnek, sem lesznek kevésbé veszélyesek.

És, Barátaim, ilyenkor az egység a legfontosabb. Magyarország egysége, a Kárpát-medencei magyarság egysége és a világmagyarság egysége, de tudnotok kell, hogy az egység nemcsak úgy leereszkedik ránk, mint szürke szamárra a köd. Az egységet építeni kell, az egység – legalábbis annak tartós fajtája – belülről kifelé, a magból a héj felé, a középpontból a szélek felé szerveződik. Ez azt jelenti, hogy a magyar egység kulcsa a főhatalmat gyakorló szellemi és politikai mozgalom egysége, összetartása, bajtársias belső kultúrája, és azt is tudnotok kell, hogy felfogásom szerint az egység nem azonos az egyszínűséggel. Az egyszínű egység szürkeséghez, fizikai és szellemi renyheséghez, elbutuláshoz, vagyis elviselhetetlen szellemtelenséghez vezet, és szükségszerűen szétmállik. Nekünk olyan egység kell, amelyben mindenki önmaga maradhat, saját életfelfogását követheti, saját hangszerén játszik, s a végén mégis káprázatos, magával ragadó összhangzat és harmónia keletkezik. Én ezt a meggyőződést és ezt a Fideszt képviselem, és ezért dolgozom.

Azt is láthatjátok, hogy nálam a legmagasabb vezetési elv a tisztelet. Mindenkinek megadom azt, ami jár neki. Azt is tudhatjátok, hogy nem vagyok korbácsos ember, többre tartom a vitát a parancsnál, a megegyezést az utasításnál, a belátást a kényszernél, de az is egyszeregy, hogy a sikerhez nemcsak sokszínűség, nemcsak alkotói szabadság és légkör, de átlátható és mindannyiunk által tiszteletben tartott belső rend is kell. Szép dolog a barátság, szép dolog a vagányság, szép dolog az átütő tehetség, a lendület és a fiatalos fickándozás is, de ha közösségünk érdekéről, becsületéről, erejéről és cselekvőképességéről van szó, akkor senki sem léphet át egy bizonyos határt. Ez olyan törvény, amelynek érvényt szerezni a mindenkori elnök kötelessége és felelőssége, vagyis azért én állok most újra előttetek, mint újraválasztott elnökötök, mert ezt a sokszínű, vibráló, szellemdús, a különböző gondolatokat, ösztönöket, hiteket egységbefésülő, de rendezett politikát képviselem. A keresztény, polgári, nemzeti közösségnek, Magyarországnak és a Kárpát-medencei magyarságnak hitem szerint itt és most erre van szüksége, ez az elnöki programom lényege.

Barátaim! Tisztelt Kongresszus!

Példátlanul magas és nagy ívű pályát futottunk be. A politika mellett a gazdaságban, a kultúrában, a tudományban és a sportban is teljes generációváltás történt az elmúlt huszonöt évben annak minden szellemi, anyagi, lelki következményével együtt. Beteljesült hát Kövér László házelnök urunk próféciája még 1985-ből – Gergő, figyelj, mert akkor még hat éves sem voltál –, amikor a szakkollégiumi mozgalom szarvasi találkozóján azt mondta: „Mi, akik most itt ülünk, talán nemsokára ennek a társadalomnak a vezető pozícióiban találjuk magunkat, akár tetszik ez nekünk és az előttünk járóknak, akár nem. Döntéseinkkel, munkánkkal egyének, csoportok, s rajtuk keresztül az egész társadalom sorsát befolyásoljuk” Idézet vége.

S valóban: a mi politikai közösségünk, a Fidesz kiemelkedő szerepet játszott ebben a történelmi változásban. Elég, ha körülpillantunk a saját házunk táján. Mi adtuk Magyarországnak a jelenlegi köztársasági elnököt, aki méltó módon testesíti meg hazánk nemzeti egységét, s akire mindannyian büszkék lehetünk. Ráadásul a felhőtlen jókedv és az önfeledt mosolygás dolgában még óriási elnöki tartalékokkal rendelkezünk. Mi adtuk Magyarország első és eddig egyetlen alkotmányozó elnökét, Schmitt Pált. Igen, mi alkottuk meg Magyarország első, írott, demokratikus alkotmányát, s ez nélküle nem ment volna. Büszkék vagyunk Schmitt Pál elnök úrra, a mi elnökünkre, aki a méltánytalan hátratétel ellenére sem vesztette el a derűjét, a hazaszeretetét és a munkakedvét sem. Ma is velünk harcol. Köszönjük, hogy itt van, Elnök úr!

Mi adtuk Magyarországnak a nemzeti bank azon elnökét, aki az ostoba és a nemzeti érdekektől eloldozott monetáris politika helyett felépítette a magyar gazdaságot szolgáló pénzpolitikát. Sokféleképpen lehet független egy intézmény. Köszönjük Matolcsy Györgynek, hogy a nemzeti bank végre az, ami: magyar, nemzeti, bank.

És mi adjuk az Európai Néppárt és az Európai Parlament egyik meghatározó, erős emberét, Szájer Józsefet, aki – mint láttátok – az európai politika okozta kóros elváltozások veszélyének fittyet hányva fáradhatatlanul védi Magyarország hátát az európai baloldal meg-megújuló támadásaival szemben.

És adtunk kiváló alkotmánybírókat, számvevőszéki vezetőket, kiemelkedő polgármestereket és remek sportvezetőket, akik megmutatták hogyan lehet, szabad és kell képviselni az embereket és érvényt szerezni a nemzet érdekeinek.

És mi adjuk, rajtunk keresztül jönnek be a közéletbe az újabb és újabb fölkészült, föltörekvő, XXI. századra fazonírozott, nemzeti érzelmű, modern fiatalok is, akik sorompóba lépve átveszik a mi munkánk felelősségét, lépésről lépésre az elvégzett munka és a megszolgált érdemek üteme szerint.

Barátaim!

Valóban magas és nagy ívű pályát futottunk be, ennek következményei vannak a saját életünkön túl is. Kiválthat például irigységet. Ilyen is biztos van, még ha ez lehangoló is, de az is igaz, hogy ajándékba csak szánalmat adják, az irigységért keményen meg kell dolgozni, ezért inkább irigyeljenek bennünket, semmint sajnáljanak. De ennél fontosabb, hogy a mi példánk kiváltott másokból pozitív ösztönöket, mozgásba hozott pozitív reflexeket, előhívott erőt és elszántságot, és bizonyítékot adott arra, hogy érdemes, hogy sikerülhet, hogy sohasem reménytelen. Elegendő csak ideidézni azt, hogy a Fidesz alapításakor harmincheten voltunk, a kommunista párt tagjainak számát 800 ezerre tették, és csak munkásőrből volt 50.793 darab. S ma mégis mi vagyunk itt. Volt, amikor választásokat nyertünk, és volt, amikor vesztettünk, de a mélységből mindig a felszínre küzdöttük magunkat. Amikor legmélyebben jártunk, akkor is a csillagokat céloztuk meg, a lehető legmagasabb célokat tűztük magunk elé, és sikerült. Van ilyen, lehetséges, elérhető és teljesíthető. Mi azt akarjuk, hogy a mi példánk másoknak, minden magyarnak továbbra is vonzerőt, mágnest, lelkierőt, bátorságot és életkedvet adjon, hogy a siker ne csak a mienk, hanem mindannyiunké legyen.

Tisztelt Küldöttek!

Ha sikertelen vagy, könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a mindennapi erőfeszítéseid értelme: magad mögött akarod hagyni a kudarcokat, hogy rossz helyzetből jó helyzetbe kerülj, és helyet akarsz szorítani magadnak a nap alatt. Ha sikeres vagy, különösen, ha évek óta az vagy, és a mi közösségünk évek óta az, akkor nem olyan egyszerű a válasz. Mi az értelme egy sikeres közösség, ennyi sikeres ember újabb és újabb erőfeszítéseinek? Ne felejtsétek el, összességében tizedik éve vagyunk Magyarország robosztus kormánypártja. Mi hajt bennünket? Miért vágunk bele a robotba minden reggel, hogy aztán késő este vergődjünk haza? És miért tesszük ki magunkat még mindig nap mint nap méltánytalan támadásnak? Mi ennek a személyes értelme? Elvégre az ország rosszul álló szénáját már rendbe raktuk, s a ciklus végére az ország egészen elfogadható képet fog mutatni. Mit akarunk, mit akarhatunk még egyáltalán? A közkeletű és idiótabiztos válasz szerint világbékét, galaktikus boldogságot, csillagközi szabadságot és hasonlókat. Amerikai filmekben ez kielégítő válasz lehet, bár Andy szerint ez ma már kevés. A mi magyarázatunk ennél mélyebben van.

S talán itt találjuk meg a választ arra a kérdésre is, hogy mi tart bennünket egyben. Deutsch, Pokorni, Navracsics, Farkas, Kubatov, Schmitt: hogy is vagyunk mi egy vérből valók? Mert abból valók vagyunk, hiszen összetartozunk. Bizonyos, hogy lennie kell egy rejtélyes gravitációs erőnek, amely egy ilyen hatalmas közösséget egyben tart. Sok tízezren vagyunk, aktivistáinkkal együtt talán több százezren is. Sokan sokfélét gondolunk a gazdaságról, kultúráról, vallásról, családról, politikáról, szinte hihetetlen, hogy egy ekkora közösség egyben van, összetart, és ha időről időre megrázkódtatások érik, újra és újra kisimul, összerendeződik, talpra áll, sorompóba lép, és megy a maga útján. Ennyi állás nincs, ennyi javadalom, szinekúra, előny, sarzsi, baksis talán egész Európában sincs, azt csak az ellenfeleink gondolják – különösen a kommunista gyökérzetből szárba szököttek –, hogy ennyi lenne, hogy ilyen egyszerű lenne a megfejtés. Azok hiszik ezt, akik az emberből csak a gyomrot látják, a világegyetemből csak az anyagot ismerik, és akik szerint a politikát csak a pőre érdekek mozgatják. Én inkább úgy sejtem, hogy különbözőségeink, sokfajtájúságunk, sokszínűségünk mögött van valami, amiben mindannyian hiszünk. Van, aki gondolkodás útján jutott erre; van, aki ösztönből; mások talán neveltetésüktől indíttatva; és olyan is akadhat, akit az élettől kapott pofonok vezettek rá erre. Egy szó, mint száz, azt hiszem, mi mindannyian azt gondoljuk, hogy az életünk csak akkor értelmes, akkor értékes, akkor van súlya, ha azzal a saját életünknél fontosabb és jelentősebb dolgot szolgálunk, például családunkat, hazánkat vagy éppen Isten országát. Esetleg mind a hármat egyszerre.

Barátaim!

Az köt és az tart össze bennünket, hogy mi e nélkül az életünket viselhetetlenül könnyűnek, légneműnek, vagyis lényegtelennek éreznénk. Súlytalan élet lenne, amely egyre megy, nem oszt, nem szoroz, tizenkettő egy tucat, pontosabban: egy a hétmilliárdból. Mi azonban azt gondoljuk az életünkről, hogy jelentős, hogy súlyos, egyedi, megismételhetetlen, ezért a világ számára nélkülözhetetlen. Olyan élet, amelyen fontos dolgok sorsa fordulhat meg. Igen, mi itt, a Fideszben azt gondoljuk – habár valamiféle férfias szemérem miatt nem szoktunk beszélni róla, s talán kétévente egyszer megengedhetjük magunknak –, hogy életünk súlyát, értelmét és fontosságát a szolgálat, a nálunknál fontosabb dolgok szolgálata adja. Nem tudhatjuk pontosan, hogyan értette első királyunk, amikor azt az intelmet hagyta ránk, hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg. Talán ő is arra gondolhatott, amire mi: az élet értelme a szolgálat, és nincs szolgálat alázat nélkül, és aki ezt nem érti, hiába sikeres, végül belefullad a saját gőgjébe.

Kedves Barátaim!

Hihetjük, kedves Barátaim, hogy amíg ez így lesz és így marad, addig nem lesz céltalan a munkánk, nem fogyunk ki küldetéseinkből, mindig lesz újabb és újabb leküzdendő akadály, kiemelkednek újabb és újabb meghódítandó csúcsok. Amíg így lesz, az erőnk sem párolog el, mindig meg fogunk újulni, sikeresek leszünk, s amikor éppen nem, akkor porainkból is feltámadunk, s visszatérünk a magyar nemzet politikai életének középpontjába. Gratulálok az elmúlt évekhez, és sok sikert kívánok Nektek!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.