Tudomány

Tényleg káros az egészségre a mikrohullámú sütő?

Rengeteg embert foglalkoztat a mikrosütők káros hatása. Van, aki szerint az étel "sugározni" kezd, akadnak olyanok, akik szerint rákkeltő hatása van, szívritmuszavart vagy fejfájást okoz. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint ráadásul azért nem találkozunk a médiában mikrohullámsütő reklámmal, mert veszélyesek az egészségre. Mi az igazság?

A mikrohullámú sütő (vagy simán csak mikró) egy amerikai mérnök, Percy Spencer találmánya. Közvetlen a második világháború lezárása után, 1945 októberében készült el az első működőképes prototípus, a Radarange névre keresztelt monstrum.

A fogysztói társadalom számára azonban csak bő húsz évvel később, 1967-től volt elérhető a mikrosütő: a készülék ára ekkor már csak 100.000 forint körüli, súlya és mérete is egyre inkább közelített a ma használtakéhoz.

A mikró egy olyan konyhai eszköznek készült, amely mikrohullám segítségével melegíti fel a beletett ételt vagy folyadékot.

Radarange: súlya 340 kg, ára kicsit több mint félmillió forint

De mi az a mikrohullám?

Maxwell levele Peter Taitnak az elektromágnesesség létezéséről

wikipedia szerint az első hitelesnek vélhető definíció Pozartól ered, aki egy írásában azt mondja, a mikrohullám nem más, mint a 300Mhz és a 300Ghz közti váltakozó feszültségű jeleket leíró hullám, pontosabban magasabb frekvenciatartományú elektromos hullám.

Az elektromágneses hullámok létezését (amelyek magasabb frekvenciatartományának a részét képzik a mikrohullámok) James Clerk Maxwell jósolta meg 1864-ben híres egyenleteiből.

1888-ban Heinrich Hertz német fizikus volt az, aki először volt képes venni az elektromágneses hullámokat egy rádióhullámokat kibocsátó gépezettel. Ma az ő nevét viseli a frekvencia (rezgésszám) mértékegysége, a hertz (Hz) és róla nevezték el a német Fraunhofer Intézet berlini Heinrich Hertz Híradástechnikai Intézetét is.

SI átváltás

103 Hz
1 kHz
(kilohertz)

106 Hz
1 MHz
(megahertz)

109 Hz
1 GHz
(gigahertz)

1012 Hz
1 THz
(terahertz)

300 GHz fölött a Föld légköre gyakorlatilag minden elektromágneses sugárzást elnyel, kivéve az úgynevezett optikai, illetve infravörös frekvenciatartományokat. forrás: wikipedia

Hogyan hozunk létre mikrohullámot?

Berendezésünk lelke a magnetron, gyakorlatilag ez a legdrágább része a mikróknak. A magnetron egy 2,45 Ghz-es mikrohullám előállítására szolgáló vákumcső, különleges elektroncső. Ez az alkatrész felel az elektromos energia mikrohullámú energiává való átalakításáért.

Mikor elindítjuk a mikrót, a vákumcsőben lévő központi katódról elektronok lépnek ki, melyek a térben fellépő erők hatására körpályán kezdenek el mozogni. A mozgó elektronok rezonanciája miatt jön létre a mikrohullám.

így néz ki belülről

így pedig kívülről forrás: wikipedia

Mit csinál a kajával, hogy meleg lesz?

A mikrohullámok az ételben a benne található vegyületeknek a dipólusos molekuláit rezegtetik, illetve forgatják azokat.

A nagyfrekvenciájú hullámok behatolnak a melegítendő anyagba és mozgásba hozzák a víz-, zsír- és cukormolekulákat. A molekulák egymás melletti elmozdulása következtében jelentős mennyiségű súrlódási hő keletkezik. Minél jobban rezegnek ezek a molekulák, annál melegebbnek érezzük az ételt.

Mivel a szerves anyagok többnyire vízből állnak, így az ételt is könnyű ilyen módszerrel melegíteni. Ez a hő belülről melegíti fel a mikrosütőben elhelyezett ételt vagy italt, ellentétben ugye a gázon való sütéssel, amikor a hő kívülről, hőáramlással melegíti az ételt.

A sütő fém belseje pontosan meghatározott méretekkel rendelkezik, amiben a besugárzott mikrohullámok a sütő faláról visszaverődnek és így állóhullámok alakulnak ki. Az étel elhelyezésére használt alsó felület egyes pontjain a hullámok erősítik, máshol kioltják egymást.

Azért, hogy az étel egyenletesen melegedjen fel, a tálcát a sütő forgatni kezdni. Ha a tálca nem forog, az étel bizonyos részei tűzforróvá válnak, más részei hidegek maradnak.

Káros-e az emberre a mikrohullám?

Természetesen mint minden élőlényre, igen az. Semmi esetre se tegyük vizes vagy fázós kisbabánkat a mikróba, hiszen se megszáradni, se felmelegedni, se sírni nem fog többé. Jópár éve volt egy híres per az USA-ban, miszerint egy idősebb hölgy a megázott macskáját mikróban próbálta megszárítani, szerencsétlen állat azonban néhány perc alatt elpusztult. A néni nem nagyta annyiban a dolgot, a bírósághoz fordult, hiszen nem volt ráírva a dobozra, hogy tilos benne állatot megszárítani. A tárgyalást állítólag megnyerte és csinos summát akasztott le a gyártóról.


Amikor bennhagynak valami ketyerét az emberben, annak működését megzavarhatja a mikrohullám

A használata azonban nem hordoz különösebb veszélyeket. A mikró ajtajában egy fém védőháló van, ez akadályozza meg a mikrohullámok kijutását és kültéri roncsoló hatását. Ha ez a védőháló megsérül vagy az ajtó rongálódik, a készülék közvetlen közelében égési sérüléseket okozhat, ilyenkor akár a magnetron is kigyulladhat. Hibás készüléket szigorúan tilos használni!

A megmelegített étel “sugároz”?

Érdekes tévhit, de a mikrosütőből kivett étel nem „sugároz”, mivel a mikrohullámok nem ragadnak benne az ételben.

Hogyan ellenőrizhetem, hogy jól szigetel a fémháló?

Nagyon egyszerűen, hiszen nem csak a mikrosütők használják ezt a sugárzási tartományt. A radarokon túl olyan hálózati protokollok is, mint a Bluetooth, és az IEEE 802.11g és b is a szabadon felhasználható 2,4 GHz–es frekvenciát használják.

Ha van legalább két olyan eszköz a birtokunkban, ami képes Bluetooth-on kommunikálni, máris nyert ügyünk van. Kapcsoljuk be az egyik készüléken láthatóságot, tegyük be a mikróba, de a mikrót NE INDÍTSUK EL! Az ellenőrzés abból áll, hogy a mikróba helyezett eszközzel meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt 1 m távolságon belül.

Ha sikerül Bluetooth vagy Wi-Fi kapcsolatot teremteni, az azt jelenti, hogy a sütő árnyékolása nem megfelelő, és a berendezést nem szabad használni!

Ön milyen legendával találkozott a mikrókat illetően? Van jó vagy rossz tapasztalata? Ossza meg velünk kommentben, a cikk alatt!

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Töcsu az új napváros, sugárzik a hó az USA-ban -Zöldszüret

10 termék, aminél nem éri meg a nagyobb kiszerelést választani

Ajánlott videó

Olvasói sztorik