Tudomány

2 millió fa kerül a szemétbe

A hagyomány szerint vízkereszt napján (január 06.) szokás lebontani a karácsonyfákat. Egy karitatív akció arra hívja fel a figyelmet, hogy mások számára még hasznos  lehet az a több millió fa, amely most az utcákra kerül. A hulladék gyűjtessél foglalkozó cégeket nyílt levélben arra kérik, hogy gyűjtsék szelektíven össze a fenyőfákat és azt a későbbiekben juttassák el  olyan rászoruló családoknak, akiknek a téli időszakban szükségük van tűzifára. Statisztikák szerint, évente 2 millió darab fenyőfát vásárolnak a magyarok, ennek jelentős része szemétbe kerül.

Az idén decemberben indult Sütibank elnevezésű karitatív akció édességek eladásából próbál tűzifára gyűjteni rászorulók számára. Idén a fővárosi karácsonyi vásárokban jelentek meg elsőként. Itt  Rama margarinnal készített fatörzsszelet és  az ország legolcsóbb szaloncukrát árulták, amelyekből, akár darabonként is vásárolhattak a szűkebb pénztárcával rendelkező nyugdíjasok.

Idén januárban a karitatív akció támogatására sikerült megnyerni a Citibankot, amely speciális partnerségi megállapodást kötött a Sütibankkal. Ennek köszönhetően január végén újra kinyithatnak a Sütibank fiókjai, várhatóan Budapest mellett, Balatonfüreden és Sárváron is lesznek Sütibankok, amelyek a téli időszakban továbbra is tűzifára gyűjtenek.

A Sütibank közleményében rávilágít arra, hogy gyakorta az az érv hangzik el a karácsonyfák begyűjtésével szemben, hogy a fenyőfának nem a legjobb a fűtőértéke és a a tüzeléstechnikai szakemberek azt ajánlják, hogy legalább egy évig szárítsuk azt a fát, amely kandallókba kerül. Mindez igaz lehet abban a helyzetben, ha valaki képes előre egy évre megtervezni költségvetését, ám a rászorulóknak napi gondjaik vannak. Éppen ezért érdemes lehet az önkormányzatok által működtetett szemétszállítás kapcsán a hulladék ilyen irányú felhasználására is odafigyelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik