Sport

Kikapott a Vasas az Euroligában

A férfi vízilabda Euroliga főtáblás csoportmeccseinek harmadik körében a Vasas egy góllal kikapott szombat este a montenegrói Jadran Herceg Novi otthonában.

A magyar bajnoki címvédő, amely egy győzelemmel és egy döntetlennel, a négyes éllovasaként érkezett Herceg Noviba, a gyengébbik montenegrói csoporttárs ellen jól kezdett, miután Fülöp Bence révén vezetést szerzett. Csakhogy utána hamar megállt a tudomány, s a második negyed elején 3-1-re már a hazai gárdánál volt az előny. A horvát világbajnok Miho Boskovic és a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely jóvoltából azonban sikerült jól sáfárkodni az emberelőnyös lehetőségekkel, s a Vasas 3-3-nál utolérte riválisát. Boskovicnak volt köszönhető a 4-4 is, a nagyszünetre azonban 5-4-es Jadran-vezetésnél vonulhattak el a csapatok.

A harmadik nyolc perc érdemi kezdetét Kiss fórban elért egyenlítése jelentette, de szinte rögtön 7-5 lett “oda” két hatékony hazai megmozdulás után, és az utolsó játékrész előtt is maradt a differencia (9-7). Vörös Viktor bravúros centerezése vezette be a zárószakaszt (9-8), de mielőtt vérszemet kaphatott volna Földi László legénysége, ismét Jadran-találat következett. Boskovic tartotta a lelket a Vasasban, előbb szépített, majd – ötödször is eredményes lévén – újabb “kacsázó” bombával ki is egyenlített (10-10). A Herceg Novi azonban nem hagyta kiénekelni szájából a sajtot, s a tizenegyedik hazai találat után a Vasas már hiába próbálkozott, nyert a hazai együttes, amely jelentős lépést tett előre a nyolc közé jutást érő első vagy második hely megszerzése felé.

Eredmény, Euroliga, 3. csoportkör, A csoport:
Jadran Herceg Novi (montenegrói) – TEVA-Vasas-UNIQA 11-10 (2-1, 3-3, 4-3, 2-3)
a magyar csapat góldobói: Boskovic 5, Kiss G. 2, Fülöp, Kovács R., Vörös 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik