Belföld

Választás percről percre2

A legfrissebb hírek és eredmények élőben, nemsokára az eredményvárók helyszíneiről is!

[20:44] – Jogszabályellenes az OVB döntése?

Immár az OVB több tagja is értelmetlennek nevezte a kampánycsend meghosszabbítását, amit Kéri László politológus az ATV-ben ellentétesnek tartott a törvény szellemével. A Szabadság Kör alkotmányjogásza szintén úgy vélte, az OVB nem hosszabbíthatta volna meg a kampánycsendet.

[20:26] – “Nem az OVB hibája”

Halmai Gábor az Országos Választási Bizottság tagja, azt mondja fenntartják a kampánycsendet, és nem változtatják meg a döntésüket. Leszögezte: a törvényhozók hibája, hogy feltorlódtak az emberek az igazolásos szavazókörökben nem a Választási Bizottságé. Folyamatosan vitáznak a tagok.

[20:20] – Seres Mária kislánya dobja fel a sajtósokat a CM-nél

Táncol és majdnem “lebontotta” az ideiglenes stúdiót. Az egyik jelölt kutyája is ott sertepertél, Civil Mozgalmas nyakörvvel sérti a kampánycsendet

[20:17] – Nyoma sincs a botránynak az OVB-nél

Az Országos Választási Irodában 6 óra óta változatlan a helyzet: kivetítő és az asztalok körül ülő emberek nem tükrözik a botrányt, amit a szavazás kitolódása okoz.

A belső teremben a Választási Bizottság folyamatosan ülésezik, és annak ellenére,
hogy be lehet menni, semmi információt nem lehet leszűrni a beszélgető, telefonáló vagy hírműsort néző bizottsági tagok láttán. Sajtósok, bámészkodó civilek várnak bármilyen újdonságra, hiába – írja a Policity tudósítója a Hír24-nek.

[20:11] – Duró Dóra: reméljük nem bizonytalanodtak el a Jobbik-szavazók

Nyilvánvalóan egy négypárti,a média közreműködésével is lejátszott lejárató kampányról van szó a Jobbik ellen. Mi végig a programokkal foglalkoztunk, azt szerettük volna bemutatni az embereknek. Reméljük, hogy ezek a botrányok, hazugságok nem bizonytalanították el a választókat – mondta Dúró Dóra a Jobbik szóvivője a Policitynek arra a kérdésre, mi a véleménye a jobbikos botrányok hatásáról a választásokra.

[20:09] – 60-an egy óra alatt a Bocskai utcánál

Az MTV tudósítója szerint több mint 700-an állnak a szavazókörben. Sokan fel akarják adni a várakozást. Becslés szerint 60 ember szavaz le egy óra alatt.

[20:03] – Somogyi Zoltán szerint eldőlt a magyar politika a Fidesz felé

Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke szerint nem szokatlan jelenség, hogy az MDF-et 3-4%-on mérik. Teljesen más az idei választás, mint amilyenek a 4 és 8 évvel ezelőttiek voltak – mondta a Policity.eu-nak.

“Ennyire eldőlni a magyar politikát még nem láttuk, mindenki látja, hogy a Fidesz felé dől a magyar politika, azt hogy a többi politikai erővel mi történik, senki se tudja.” Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy többszázezer magyar szavazó piacbarát politikát választott, nyilvánvalóan erre a többszázezer szavazóra a magyar demokráciának szüksége lesz, attól függetlenül, hogy az MDF milyen eredményt ér el.

[19:50] – Az Fidesz szimpatizánsok szerint nem szándékos a bénázás

A Fidesz rendezvénye mellett a Vörösmarty téren körülbelül 500 fő van, két óriáskivetítőn megy a HírTV élő adása. “Rövid közvéleménykutatásunk alapján az emberek nem látnak szándékosságot a kialakult helyzetben, de a szervezetlenséget mindenki kiemelte. Az emberek lelkesek, a Fidesz kétharmados győzelmét és az MDF kiesését várják, ugyanakkor négypárti parlamentre számítanak (az LMP bejutására).” – írja a Policity csapatának tagja.

[19:47] – Az LMP reménykedik a bejutásban

Az LMP-s Jávor Benedek reménykedik abban, hogy az LMP bejut a parlamentbe: eredményekre nem tippel, de a küszöbb átlépésével is elégedett lenne.

[19:42] – Meglehet a Fidesz kétharmada

Minden előrejelzés szerint az MSZP a második, a Jobbik a harmadik és az LMP is a parlamentbe juthat. Az MDF, egyelőre úgy tűnik, nem jut be.Bővebben >>>

[19:36] – Szegeden még több százan várnak szavazásra

Még 300 ember akar szavazni a szegedi átigazoltaknak kijelölt szavazókörben – hangzott el az MTV választási műsorában. Mindenkit betereltek az iskolába és lezárták este 7-kor az épületet. A budapesti Bocskai úti szavazókörben 700 szavazó vár, sorszámot kaptak.

[19:34] – Nagy győzelmet vár a Jobbik

Kábé 200-an vannak a radikális párt nyílt eredményváróján – mondta tudósítónk. Azt mondták addig nem nyilatkoznak, amíg kampánycsend van, de “nagy-nagy győzelemre” számítanak.

[19:32] – Szekeres hirtelen átjelentkezőkre gyanakszik

Az MSZP-s politikus kérte a sajtósokat, hogy ne tegyenek fel olyan kérdést, amivel kampánycsendet sérthetne. Véleménye szerint a hirtelen átjelentkezők miatt húzódik el a szavazás.

[19:30] – Sokan szavaznának még a XIII-ban

Tudósítóink úgy hallották a budapesti kerületben az igazolásos szavazók rengetegen vannak, akár este 11-ig is elhúzódhat a szavazás.

[19:28] – Ökörsütés a Jobbiknál

Ökörsütést rendez a Jobbik szimpatizánsainak – jelentette a Policity tudósítója. Egy időre elment az áram az eredményváró helyszínén, de visszajött…

[19:19] – Kitolódik a kampánycsend!

Szigeti Péter, az OVB elnöke, azt mondta: elhúzódik a szavazás az igazolásos szavazók miatt, ezért biztosítani kell nekik az időt a szavazáshoz. A kampánycsend ideje kitolódik egy-másfél órával. Hozzátette: nem közlik az adatokat az OVB rendszerével és exit poll-t sem lehet közzé tenni.

[19:14] – Szíjjártó már nyilatkozott

Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője nyilatkozott a TV2-nek: azt mondta, nem értik, hogy ha az OVB felkészült a választásokra, ahogy hetek óta hangoztatják, akkor hogy fordulhatott elő, hogy probléma volt az átjelentkezésekkel.

[19:09] – Boban Markovic az M1-en!

Megszakították a választási műsort, mert nem lehet tudni tart-e még a kampánycsend?

[19:04] – LMP: „elempí”

Az LMP iroda lassan megtelik sajtósokkal, körülbelül minden hazai tévétársaságtól lesz élő bejelentkezés, külföldiek is vannak és „elempí”-znek ezerrel – jelentette tudósítónk. Megjött Karácsony Gergely kampányfőnök is. Annyit mondott hogy „ez a hivatalos alkoholmentes rész” lesz.

[19:03] – Nemsokára sajtótájékoztató az MDF-nél

MDF-nél már készültségben vannak a fotósok. Kerék-Bárczy Szabolcs, az párt szóvivője 19:20-kor tart sajtótájékoztatót.

[19:02] – Budai Bernadett már a helyszínen az MSZP-nél

Az MSZP székházába megérkezett az eredményváróra Budai Bernadett a párt szóvivője. Azt mondta, reméli, hogy az első választók jó döntést hoztak.

[19:01] – Seres Mária nemsokára érkezik

A Civil Mozgalom eredményváróján is sok az újságíró. Külön terem van berendezve a sajtó munkatársainak. Seres Mária, elnök nemsokára sajtótájékoztatót tart – jelentette a Policity tudósítója. Egyelőre annyit mondta, hogy most tartottak az utolsó megbeszélést a jelöltekkel.

[19:00] – Jól fogy a Fidesz-zsíroskenyér

Miközben megy már a sajtós sürgés-forgás, a szomszéd helyiségben zavartalanul vásárolgatnak a H&M és a New Yorker vásárlói a Fidesz eredményvárójának a helyszínén – jelentette a Policity tudósítója a Vörösmarty téri új irodaházból. A sajtórészlegnél kitették a lengyel zászlót, majd kivitték a teremből. Zenekari színpadot is felállítottak, de zenekar még nincs.

[18:56] – Nemsokára működik az OVB rendszere

A tervek szerint néhány perc múlva elindítja tájékoztató rendszerét az Országos Választási Iroda annak ellenére, hogy lesznek olyan budapesti és vidéki szavazókörök, ahol még ebben az időben is tart a voksolás.

[18:48] – Kávézóhangulat az Országos Választási Irodában

A látogatók és a sajtó munkatársai az asztaloknál várják az eredményeket. Szendvicseket szolgálnak fel.

[18:40] – 20-szor kértek segítséget a mentőktől

Húsz alkalommal kértek segítséget a mentőktől a nap folyamán az országgyűlési választásokkal összefüggésben. Többen elestek és boka-, illetve térdsérüléseket szenvedtek, illetve rosszullét miatt kerültek kórházba.

[18:29] – Mindehol érvényes a listás szavazás

Minden megyében és a fővárosban is érvényes a területi listás szavazás, mert a részvételi adatok szerint már mindenhol megjelent a választók legalább 50 százaléka.

[18:14] – Csaknem 60 százalékos a részvétel 17:30-ig

A választásra jogosultak 59,28 százaléka, összesen több mint 4 millió 752 ezer ember adta le voksát az országgyűlési választásokon vasárnap délután 17.30-ig. A legtöbben – a jogosultak 63,02 százaléka – Budapesten szavaztak eddig az időpontig.

[17:51] – Sólyom végeredményre érkezik a választási központba

Éjfél és egy óra között érkezik Sólyom László, az Országos Választási Központba – ezt mondták tudósítónknak az helyszínen. A köztársasági elnök “vendég” státuszban lesz jelen az eredményhirdetésen.

[17:11] – Aki 7-ig beáll a sorba, szavazhat

Az OVB állásfoglalása szerint este 7 után is leadhatják voksukat, akik 19 óráig beállnak a sorba. A szavazatszámláló bizottságoknak kell megteremteniük a technikai feltételét, hogy a 19 óra után érkezők már ne szavazhassanak. Bővebben >>>

[17:00] – A rabok is szavaztak

A büntetés-végrehajtási intézetekben véget ért a szavazás, a rácsok mögött 1376-an adták le voksukat. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága tudatta, hogy a fogvatartottak mozgóurnába adhatták le voksukat.

[16:44] – Névsorral, kocsiból figyelik a szavazókat Baktalórántházán?

Ezt állítja az egyik képviselőjelölt, akinek a beadványát elutasította a helyi választási bizottság mondván: mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz és bárkinél lehetnek iratok. Nem bizonyított, hogy azok a választókról készült listák. Bővebben >>>

[16:36] – Leteremtették az e-mailező kampánycsendsértőt

A választási bizottsághoz is eljutott az elektronikus levél, amely alapján megállapították a kampánycsendsértést és viszont-e-mailben felszólították küldőt, hogy hagyja abba a kampányolást.

[16:15] – Buszokkal szállított szavazókra panaszkodnak

Szervezetten, buszokkal szállítják az embereket választani Vásárosnaményban, Gávavencsellőn és Tiszabercelen – legalábbis ezt állítja az egyik párt képviselő-jelöltje. Hozzátette: Ibrányban pártja egyik aktivistáját felpofozták. Feljelentést tettek.

[15:47] – Lassan átlépjük az 50 százalékot

A választásra jogosultak 46,78 százaléka, összesen több mint 3 millió 745 ezer ember adta le voksát az országgyűlési választásokon vasárnap délután 15 óráig. A legtöbben – a jogosultak 50,72 százaléka – Budapesten szavaztak eddig az időpontig. A legkevesebben – 43,54 százalék – Baranya megyében járultak az urnákhoz. A 2006-os országgyűlési választásokon ugyanebben az időben a szavazók 48,89 százalék adta le a voksát, vagyis körülbelül 2 százalékkal többen, mint most.

[15:17] – Még több kígyózó sor az igazolásos szavazók miatt

A probléma abból adódik, hogy a törvény szerint egy választókerületben csak egy szavazókört jelöltek ki az igazolásos szavazóknak.

Bővebben >>>

[14:46] – Leadta szavazatát Sólyom László

Az államfő délután két óra után néhány perccel gépkocsival érkezett a voksolásra a Zugligeti úti általános iskolában kialakított szavazókörbe.

[13:42] – Rosszul lett, majd meghalt egy szavazó

Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhida egy szavazókörében, majd a kórházba szállítás közben életét vesztett. Bővebben >>>

[12:58] – Csak egy szavazólapot adtak Egyházashetyén

A Vas megyei Egyházashetyén az elsőként urnához járuló tizenkilenc választópolgár csak az egyik szavazólapot vette át és töltötte ki.

Tévedést történt, amit úgy próbálunk orvosolni, hogy mind a tizenkilenc választópolgárt személyesen megkerestük, és megkértük, hogy ismét fáradjon a szavazóurnához – mondta a helyi választási iroda vezetője.

[12:52] – Sorállás az “igazolásos” szavazóknál Pécsett

Akár két órán át is sorban kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsett vasárnap, sokan feladták és elmentek. Bővebben >>>

[11:05] – El akarta égetni a szavazólapokat egy férfi

Kivitte a szavazóhelyiségből az átvett szavazólapokat, és azzal fenyegetőzött, hogy elégeti őket egy választópolgár Celldömölkön. Bővebben >>>

[09:09] – A tűzoltóság világított egy soproni szavazókörben

A tűzoltóság áramfejlesztője segítségével sikerült a világítást megoldani reggel hat órára a soproni 21. számú szavazókörben, így a választás ott is időben megkezdődöt.

[07:10] – Megkezdődtek az országgyűlési választások

Valamivel több mint 8 millió választópolgár élhet ma szavazati jogával. Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímkártyával lehet. Bővebben >>>

A választási helyszínekről a Policity csapata tudósítja élőben a Hír24-et április 11-én.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik