Tudomány

Lottón választanak ki 5000 aligátorvadászt Louisianában

Chris Graythen/Getty Images
Aligátor Louisiana államban.
Chris Graythen/Getty Images
Aligátor Louisiana államban.
60 év után ismét legalizálták az aligátorvadászatot Louisiana államban, de nem mindenkinek.

Több mint fél évszázad után ismét legalizálták az amerikai Louisiana államban az aligátorok vadászatát – írja az IFLScience. A Vadvédelmi és Halászati ​​Minisztérium (LDWF) tájékoztatása szerint azonban nem ragadhat bárki fegyvert: ehelyett lottójátékot indítottak, amely 5000 hobbivadász számára ad lehetőséget, hogy fejenként legfeljebb két aligátort ejtsen el.

A lépésre azért került sor, mert az állam aligátorpopulációja a becslések szerint legalább 3 millió egyedre nőtt.

Nem most kezdődött

Louisiana vízi útjain az 1800-as évek óta vadásznak aligátorokra. Az 1950-es évekre azonban az állatok populációja megtizedelődött, és szigorú korlátozásokat vezettek be: 1962 és 1972 között minden aligátorvadászatot betiltottak, hogy a populáció stabilizálódhasson. Az LDWF ezután is csak szigorúan szabályozott, kereskedelmi célú vadászatot engedélyezett a hús- és bőrkereskedelem céljából.

Jóllehet, az aligátorok populációja az államban az 50-es években csak 100 ezer körüli volt, az LDWF mostanra becslése szerint akár 3 millió is lehet ezekből a hatalmas hüllőkből az államban. Annak érdekében, hogy csökkentsék ezt a számot, 1962 óta először a hobbivadászoknak is lehetőséget adnak. Az egyének részt vehetnek egy lottón, amelynek nyertesei aligátorokra vadászhatnak októberben.

A szabályozás azonban itt is szigorú és részletes.

Először is, minden vadásznak, aki a lottóra jelentkezik, Louisiana állambeli lakosnak kell lennie. Ezen felül érvényes vadászengedéllyel kell rendelkezniük, és azon belül is megfelelő engedéllyel kell rendelkezniük, hobbi aligátorvadászként. Minden vadász legfeljebb két aligátorcímkét kaphat, ami azt jelenti, hogy összesen 10 ezer aligátort ölhetnek meg. Ezeket a címkéket csak az a vadász használhatja, aki elnyerte őket, tehát nem ruházhatók át és nem ajándékozhatók el.

A vadászat módszere is szigorúan meg van szabva. Ennek részeként egy hússal ellátott horgot kell lelógatni egy rúdról, majd a víz fölé tartani. Az aligátorok ekkor kiemelkednek, hogy elkapják a csalit, majd elakadnak. Ha valaki elfog egy aligátort, azonnal meg kell ölnie, egyetlen lövéssel a két szeme közé. A vadászok csak nappali órákban ejthetnek el állatokat. Az LDWF az októberi vadászat után is figyelemmel követi az aligátorpopulációt, és, ha a program sikeres, a következő években újra megismételhetik.

Kapcsolódó
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik