Tudomány

Kistigrisek születtek a fővárosi állatkertben, videón láthatók a kölykök

Két teljesen egészséges tigriskölyök született Budapesten – derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményéből. Az állatkert videót is megosztott az április 13-án született, vagyis alig több mint kéthetes újszülöttekről. A látogatók azonban majd csak néhány hét múlva találkozhatnak velük, egyelőre kizárólag az állatkert munkatársainak van bejárásuk hozzájuk.

A kölyköknek egy Agnes nevű nőstény szibériai tigris adott életet a fővárosban, ilyesmire utoljára 2013 augusztusában, vagyis majdnem 12 évvel ezelőtt került sor. Az akkor született kölykök, Grusha és Macan azóta már rég felnőttek és másik állatkertbe költöztek.

A mostani kistigrisek szülei tavaly találkoztak először. Agnes a csehországi Hluboká nad Vltavou város állatkertjében született 2021. július 5-én, Budapestre 2024. február elsején érkezett. Dáriusz, az apaállat valamivel idősebb: 2017. április 21-én látta meg a napvilágot a Debreceni Állatkertben, onnan került a fővárosba tavaly április 19-én. A két állatot célzottan azért szerezték be, hogy egy tenyészprogram keretében szaporítsák őket, ezzel hozzájárulva a ritkulóban lévő nagymacska megőrzéséhez.

A szibériai tigris (Panthera tigris altaica) a tigris legnagyobb termetű alfaja. Veszélyeztetett állat, mára mindössze 300-400 példány él a vadonban, főként Oroszország távol-keleti részén, amiért elsősorban az orvvadászat okolható.

Kapcsolódó
Így gyakorolja egy tigriskölyök az üvöltést
A Zaza nevű példány egy walesi állatkertben jött világra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik