Az európai időszámítás alapját Szoszigenész egyiptomi csillagász dolgozta ki Julius Caesar felkérésére Kr. e 45-ben. Ez az úgynevezett juliánusz naptár, amely az év hosszát 365 és egynegyed napban határozta meg, mivel azonban a tört napot nem lehet önmagában megjeleníteni, ezért a 365 napos évekhez négyévente egy szökőnapot adott. A valódi napév ennél mindössze 11 perccel volt rövidebb, ami folyamatában elhanyagolható, évszázadok alatt azonban már több napra duzzadt a különbség – írja a Rubicon.hu.
A naptár megreformálása már az újkor elején többször felmerült, végül XIII. Gergely pápa pontifikátusa idején született megoldás, aki Cristopher Clavius matematikus és csillagász javaslatát fogadta el. Az egyházfő az 1582. február 24-én kiadott Inter gravissimas kezdetű bullában vezette be új naptárát,
Így eltávolítjuk és eltöröljük a régi kalendáriumot, és azt kívánjuk, hogy […] ezt az egy kalendáriumot használja, mely tíz nap eltávolítása után, 1582 októberében lép életbe.
A később gregorián, vagy szimplán Gergely-naptárként emlegetett kalendárium annyiban módosított Szoszigenész rendszerén, hogy a kerek százas évek közül csupán a négyszázzal oszthatókat hagyta meg szökőévnek, így mindig sikerült behozni azt a késést, ami egy évszázad alatt felhalmozódott. A bulla másik fontos rendelkezése a naptár korrekciója volt: 1582. október 4-ét rögtön 15-e követte, így „eltűntek” a Caesar kora óta felhalmozódott felesleges napok.
Ennél jobban a modern kor sem tudott kitalálni, Clavius zsenijét mutatja, hogy a kiigazítás várhatóan a 4800 körül élő emberek feladata lesz.
