Kutatók egy csoportja emberi maradványokra bukkant egy lengyelországi barlangban, amelyek becsléseik szerint mintegy 18 ezer évvel korábbról, a magdaléni korszakból származhatnak. A Krakkó melletti régészeti lelőhelyen, a Maszycka-barlangban talált 53 csont a kutatók szerint hat felnőtt személytől és négy gyermektől származik, az azokon talált vágásnyomok és törések elemzése pedig arra utal, hogy kannibalizmus áldozataivá váltak – írja a LiveScience.
A Scientific Reports folyóiratban február 6-án megjelent tanulmány szerint a csontokat fejlett 3D mikroszkópos technikával vizsgálták meg, minek során vágásnyomokat és töréseket azonosítottak a csontok 68 százalékán. A technológia segítségével azonban ki tudták zárni a húsevő állatok behatását, így például a véletlen taposást mint a sérülések okait, amely egyértelműen arra utal, hogy a nyomokat emberek okozták. A kutatók két tucat koponyadarabot vizsgálva olyan vágásokat azonosítottak, amelyek a fej, a fül és az állkapocs eltávolítása során keletkezhettek.
A mészárlás további bizonyítékait a váll-, kar- és lábcsontokon is lehetett látni. A sérülések mintázatából arra következtetnek a kutatók, hogy a támadók a holttestek leginkább tápláló és kalóriadús – beleértve az agyukat, a csontvelőt és az izmokat – részeit célozták az illetők halála után. A kannibalisztikus viselkedés oka azonban egyelőre nem világos, a kutatók ugyanis azt írták:
A Maszycka-barlangból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy a kannibalizmus nem függött össze a túlélési szükségletekkel.
Mivel nincs bizonyíték arra, hogy az áldozatokat tiszteletteljes módon temették volna el, és mivel az emberi maradványokat állati csontokkal keverték össze, a kutatók úgy gondolják, ez a háborús kannibalizmus tipikus példája. A Maszycka-barlangban talált csontvázak így nem kizárt, hogy egy teljes nukleáris családhoz tartoztak, amelynek tagjait megtámadták és legyőzték. Más, ugyanebben az időszakból származó európai lelőhelyeken is találtak bizonyítékokat a kannibalizmusra, ami arra utal, hogy ez a gyakorlat nem volt idegen a korszaktól.