Tudomány

Hova utazhat még Orbán Viktor Vasco da Gama nyomában?

Collection Roger-Viollet / AFP
Vasco da Gama
Collection Roger-Viollet / AFP
Vasco da Gama
A „középmagas, kövérkés lovag”, Vasco da Gama Afrikát megkerülve jutott el Indiába. Óvatosságból először két elítélt bűnözőt tett partra, ha netán az őslakosok hevesen reagálnának az európaiak érkezésre. Útja során érintette a Zöld-foki-szigeteket, a mai Dél-afrikai Köztársaságot, Mozambikot és Kenyát, ahonnan egy arab navigátor kalauzolta immár egyenes vonalon Dél-nyugat-Indiába.

Az utóbbi hetekben gyakran szerepelt a magyarországi hírekben egy, a történelemórákról ismerős név: Vasco da Gama. A váratlan – és ötszáz éve elhunyt portugál hajósok esetében páratlan – hazai sajtóérdeklődést a kormányfő, Orbán Viktor keltette fel egy nyilatkozatával. A miniszterelnök ugyanis Indiában töltötte szabadságát, amit hivatalosan nem hoztak a köz tudomására, hanem a helyi lapok jóvoltából került napvilágra.

Két nappal később egy rövid interjúban maga Orbán Indiát mint úti célt így indokolta: „Koccsiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába »eredtem«. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.”

A nyaralás/telelés január 16-án ért véget, a kormányfő visszatért a munkához, élményeiről a közösségi médiában adott rövid összefoglalót. Mi pedig arra lettünk kíváncsiak, milyen helyszínek várhatják még a Vasco da Gama nyomába eredő Orbán Viktort, illetve komolyra fordítva a szót: merre járt és ki volt pontosan a portugál nemzeti hős,

aki inkább volt kőkemény katona, mint klasszikus felfedező, és akinek történelmi jelentősége valóban Kolumbuszéval ér fel.

Rákóczi István történészt, az ELTE BTK Portugál Tanszékének professzor emeritusát kérdeztük.

Kean Collection / Getty Images
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik