Évente nagyjából 10 milliárd kilogramm kávézaccot hoznak össze az emberek világszerte, melynek java a kukákban végzi. A kutatók régóta keresik a kávéhulladék felhasználási módjait, aminek eredményeként ausztrál kutatók most rájöttek, hogy mintegy 30 százalékkal erősebb betont állíthatunk elő, ha feldolgozott kávézaccot adunk a keverékhez, írja a Science Alert.
A csapat szerint a kávézaccot nem lehet közvetlenül a betonhoz adni, mert így olyan vegyszerek szivárognának be a mixbe, amelyek gyengítenék az építőanyag szilárdságát. Ezért, kísérleteik során, kipróbálták a melegítést.
A szakértők alacsony energiaszinten 350 Celsius-fok környékére melegítették a kávéhulladékot, miközben megvonták attól az oxigént. Így szépen lassan lebomlottak a szerves molekulák, és egy szénben gazdag anyag jött létre. Kísérletet tettek arra is, hogy 500 fok környékén megpróbálják ugyanezt, ez azonban már nem működött.
A kutatók jelezték, hogy bár a projekt ígéretes, még fel kell mérniük az anyaggal kevert beton hosszú távú tartósságát. Éppen ezért azon dolgoznak, hogy teszteljék, hogyan teljesítene a keverék extrém hő, komoly fagy, vízfelvétel, kopás és számos egyéb próbatétel hatására.