Tudomány

Kutyahúson éltek túl az amerikai telepesek

Purple Collar Pet Photography / Getty Images
Purple Collar Pet Photography / Getty Images

Egy új tanulmány alapján az őslakosok kutyáinak húsából ettek Észak-Amerika első angol telepesei, hogy túléljenek egy éhínséget – írja a The Independent. A kutatók hat állat maradványait vizsgálva állapították meg, hogy az ebeket a Virginia Company telepesei fogyasztották el Jamestownban, az első állandó észak-amerikai angol településen.

Úgy tűnik, a korai európai gyarmatosítók túlélése az őslakosoktól függött, különösen a kezdeti időszakban. A csapat 1609 és 1617 között élt kutyák genetikai anyagát elemezte, az ebek régészeti kontextusban kerültek elő.

Hat példányról bizonyosodott be, hogy Jamestown lakói ették meg őket. A genetikai adatokból az is kiderült, hogy az állatok az őslakosok kutyái voltak.

A régióban való megtelepedést követő első év végére az eredeti telepesek mintegy kétharmada meghalt betegség, alultápláltság vagy erőszak következtében. A kolóniát 1610 tavaszán, egy kemény, konfliktusos és élelemhiányos telet követően majdnem el is hagyták.

A régészek Jamestownban mintegy 181 korabeli kutyacsontot tártak fel, ezek legalább 16 példánytól származnak. Egyes maradványokon olyan sérüléseket detektáltak, amelyek nyúzásra, feldarabolásra és húslefejtésre utalnak, úgy tűnik, a telepesek az érintett ebeket megették.

A szakértők szerint a csontok a jamestowni éhínség idejére, 1609-1610 telére datálhatók.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a kutyák kiemelkedő szerepet játszottak az európai gyarmati terjeszkedésben. Kolumbusz 1493-as második expedíciója során például az állatok segítettek a táborok őrzésében, a vadászatban, sőt a harcokban is.

A hódítók kutyái sok esetben az őslakosok ebeit is kiszorították, ez a gyarmati időszak egy kevéssé vizsgált kérdése Amerikában. Ariane Thomas, az Iowai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint vagy a britek, vagy a póhatanok, vagy mindkét csoport tagjai igyekeztek távol tartani kutyáikat a kölcsönhatásoktól.

Jamestownban ugyanakkor a bizonyítékok arra utalnak, hogy összetettebb volt a kapcsolat a britek és az őslakosok között. Feltételezhető, hogy a helyiek kevésbé törekedtek a kutyapopulációk elkülönítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik