A szarvasgomba a föld alatt él, olvasom, a fák gyökerével lép szimbiózisba, mikorrhizát képez velük, a fonalából köpenyt formál a gyökér körül, ahol aztán mindkét fél számára hasznos tápanyagcsere indul be. Azt is olvasom, hogy néhány nyugati faiskolában kapható szarvasgomba spórájával beoltott tölgy-, bükk-, hárs- és akáccsemete, azokból erdőt is telepíthet, akinek van elég területe, és ha szerencsés, pár év múlva már saját szarvasgombája is lehet. Sőt a kertedbe is ültethetsz ilyen csemetét, aztán lehet villogni a vendégek előtt. Már ha megmarad a gomba.
*
Bóklászom az erdőben, megfáradok, leterítem a plédemet, elheveredek, nini, valami nyomja a hátam, elhúzom az avart, jé, szarvasgomba! Mit tehetek vele?
Visszahúzhatja rá az avart.
Egyetlen darabot se vihetek haza, ráreszelni a forró gnocchira?
Szarvasgombát, akár egyetlen darabot is, csak a saját kertjében szedhet fel.
Kár, hogy kertben nem honos a szarvasgomba.
Azért előfordul.
Egy leányfalui ismerősöm a minap otthon, a mogyoróbokrok alatt lelt szarvasgombára.
Hogy kerülhetett oda?
Sejtelmem sincs. Csak lett. A szarvasgombát túlmisztifikálják az emberek, kisebb termőfoltok igazából az ország minden részében akadnak. Bő termőhely persze kevés van, ahhoz speciális talaj és speciális klimatikus környezet szükséges.
Mi kell ahhoz voltaképpen, hogy hivatalosan is szarvasgombászhasson az ember?
Pár hónapos gombásztanfolyam vizsgával és egy szarvasgombászatra idomított, vizsgáztatott kutya. Aztán már csak olyan hely kell, ahol honos a szarvasgomba. És a terület tulajdonosának engedélye is szükséges.
Csak ennyi?
Csak ennyi. Már ha nem lopja a szarvasgombát az ember. De az rizikós, mert ha hamarabb ér ki a tulaj vagy a rendőr, mint hogy lelépne a csibész, a 2013 óta érvényben lévő törvény alapján komoly a büntetés.
A tulajdonosnak miért jó az, ha beengedi az erdejébe a gyűjtőt?
Mert nem ingyen teszi. Volt idő, amikor évi 4,5 millió forint plusz áfáért adták egy százhektáros jászsági erdő szarvasgombászati jogát. Aztán lejjebb ment az ár, ma a felét se kapják, de gomba is sokkal kevesebb lett.
A kutyának mit kell tudnia?
Ha már jártunk az erdőnél, felismeri. Elengedem, megy, keres, utasítás sem kell. Ha talál érettet, jelez, kikaparja, szépen a pofájába veszi, apportírozza, a kezembe adja, várja a jutalomfalatot, megy a következőért. Én megvizsgálom a termőfoltot, hagyott-e kifejlett gombát a kutya, utána visszatakarok, ha látok éretlen gombát, feljegyzem, pár hét múlva visszamegyünk érte.
A kutya lába, foga nem teszi tönkre a gombát?
Ha jól van idomítva az állat, akkor nem. Én a hozzám kerülő kölyköt az első pillanatban megismertetem a szarvasgombával.
A szarvasgombász kutya idomítása olyan, mint a drogkereső ebé?
Egészen más. A drogkereső, ha rálelt a cuccra, hatalmas őrjöngés, ölelkezés, simogatás következik, meg kell ünnepelni a sikert, mert aztán akár hetek is eltelnek a következő bevetésig. A szarvasgombászatban viszont magas a darabszám, nem lehet minden egyes találat után egymás nyakába ugrani, csupán egy-egy csippentésnyi jutifalat jár.
Valaha disznókkal kerestek szarvasgombát, az azért kevésbé örömteli együttlét. A szarvasgombász krónika jegyzi meg valahol ironikusan: nem is igazi szarvasgombász, akinek megvan minden ujja. Ugyanis a kutyával ellentétben a disznó enni is szereti a szarvasgombát, és ha rálel, felfalja – már ha a gazda hagyja. Megesik, hogy miközben az ember beelőzné a malacot, az leharapja az ujját. Szarvasgombára ráadásul csak kocával vadásznak, merthogy a párzani vágyó nőstény összetéveszti a szarvasgomba illatát a kan pézsmaszagú androszteronjának szagával, és ha megérzi, megállíthatatlan.
Szerencsére a kocás szarvasgombászat ma már a hősi múlt része.
Önnek megvan mind a tíz ujja?
Meg, meg. Sose kerestem disznóval. Az én legkomolyabb balesetem az, amikor a kutya a jutalomfalatot kínáló kezemet is eléri. Még csak nem is láttam szarvasgombász disznót, állítólag egy-két francia öreg tart, de már ők is csak hobbiból mennek ki vele az erdőre. A vaddisznókkal viszont meg-meggyűlik a bajom, rengeteg szarvasgombát felfalnak, nehéz versenyezni velük, mert ők eleve ott laknak, ahol a gomba nő, ráadásul jobbára nappal alszanak, és éjszaka aktívak, a gombász meg éppen fordítva. Fő fegyverünk, hogy az érés előtt vadriasztó szerrel körbefújjuk a termőfoltokat, aztán vagy hat a szer, vagy nem. És a kritikus időszakban éjjelente bejárjuk a terepet, mert a vaddisznók, ha zargatják őket, egy időre odébb költöznek.
Hogyan lett önből szarvasgombász? Családi örökség volna?
A legkevésbé sem. A szüleim textilművészek, grafikusok, én is textilipari szakközépiskolát végeztem. Volt egy kis szitanyomó műhelyünk Szentendrén, ott már gyerekkoromban besegítettem. Eleinte motívumos abroszokat, függönyöket, kötényeket, kesztyűket készítettünk, szép, gusztusos dolgokat, azzal jártunk vásárokba. A 80-as évek közepén váltottunk, illetve hát a szüleim váltottak, én akkor még alig múltam tízéves. Nekiálltak rövidnadrágokat gyártani: textilüzemekben anyagot vásároltak, szabták, varrták, USA-zászlót meg egyéb figurákat nyomtak rá, a készterméket meg hordtuk a balatoni butikosoknak, jó buli volt.
Mikor és hogyan jött a szarvasgombászkodás?
Nagysokára és véletlenül. Érettségi után rengeteg mindennel foglalkoztam, diszkóztam tizenöt évig, vittem streetfood éttermet, piercingelni is beálltam a tetoválóművész testvéreim stúdiójába. A fordulópont 1995 eleje volt, elköltöztem otthonról. Dunabogdányba kerültem, és az egyik szomszédtól, egy erdőjáró kutyás vadásztól kaptam két szem szarvasgombát azzal, hogy „Ezt kóstold meg, Péter!” Annyira ízlett, hogy nekiálltam kitanulni a szarvasgombászatot.
Autodidakta módon, főleg könyvekből, a világhálónak az elején jártunk még.
Volt egy kölyök labradorom, Gréti, őt is tanítgattam, és pár hét után kimentem vele gombászkodni a Pilisbe.
Engedély?
Ó, akkor az még nem kellett. Szabad préda volt. Azonnal kitaláltam, hogy ebből fogok élni, de rajtam kívül senki nem hitt benne, még a szüleimtől is azt hallgattam, hogy na, megint egy hülyeség, Péter, sose nő be a fejed lágya. Ehhez képest minden áldott nap kivarázsoltam a Pilisből másfél kiló szarvasgombát, és leadtam a felvásárlónak, akihez mind a mai napig járok. Fantasztikus szezont csináltam, semmi konkurencia, itthon kevesen gyűjtöttek, délebbre, Romániában, Bulgáriában meg még annyian se.
