Tudomány

Ősi emberáldozat csontjaira bukkantak

Bournemouth University
Bournemouth University

Egy friss tanulmányban egy több mint 2000 éve, a mai Anglia területén meghalt nő maradványait elemzik – írja a ScienceAlert. Az eredmények alapján a húszas évei végén elhunyt nő fizikailag megterhelő életet élt, és végül gyilkosság áldozata lett.

Úgy tűnik, bordája néhány héttel a halála előtt eltört, a nyakán pedig vágásnyomokat találtak.

Mivel nyughelye is különös elrendezésű, a kutatók arra gyanakodnak, hogy emberáldozat volt.

Martin Smith, a Bournemouthi Egyetem munkatársa szerint a többi, általuk felfedezett sírban az elhunytat gondosan, tisztelettel helyezték el, de a nőnél más volt a helyzet. A test arccal lefelé fekve került elő egy gödör alján, alatta pedig szándékosan kialakított, félhold formájú, állati csontokból álló halmot találtak.

A lelőhelyet még 2010-ben találták meg az ország déli részén, de csak a közelmúltban vetették alaposabb elemzés alá. A nő időszámítás előtt 350 körül halhatott meg.

A maradványok alapos vizsgálata alapján az elhunyt gerince elváltozott, a csontjain pedig jól fejlett, erős izmok voltak életében. Ez hosszan tartó, kemény munkára utal. A fogban észlelt stronciumizotóp-arányok azt mutatták, hogy nem a környéken nőtt fel, valószínűleg délebbről, esetleg a kontinentális Európából érkezett.

Az egyik bordája eltörött, a sérülés csak részben gyógyult be, ami azt jelenti, hogy a sebesülés után már csak rövid ideig élt. A nyakcsigolyáján lévő vágásnyomon nem láthatóak a gyógyulás jelei, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ez a sérülés okozta halálát.

Számos forrás tesz említést arról, hogy a vaskori Britannia lakói emberáldozatokat mutattak be, de a régészeti bizonyítékok nem gyakoriak. Az új tanulmány éppen ezért jelentős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik