Tudomány

Több száz éve lezárt szarkofágokat nyitottak fel

Department of Culture of the Generalitat of Catalonia
Department of Culture of the Generalitat of Catalonia

Ősi szarkofágokat és egy különös temetkezési helyet találtak egy spanyolországi kolostorban – írja az Arkeonews. A leletekre az épület felújítása közben bukkantak rá, a kutatókat teljesen meglepte a felfedezés.

A munkálatok során hat több száz éves kőszarkofágot találtak az egyik falban, amelyeket később fel is nyitottak: bennük 13-14. század körül élt nemesek maradványai feküdtek. A szakértők szerint a holttestek kivételesen jó állapotban vannak, mivel koporsóikat ezelőtt senki nem nyitotta fel, nem háborgatta. A régészek elmondták, soha nem találtak még ennyi kitűnően fennmaradt csontvázat egy helyen, a sírhelyek teljesen érintetlenek voltak.

A szarkofágokra címerábrákat véstek, amelyek segítségével sikerült megállapítani, hogy az eltemetettek a Cervelló, Cervera, Queralt, Puigvert és Montcada családok tagjai voltak. A holttestekről a tudósok mintákat is vettek, amelyek megvizsgálásával később azt is megtudhatják majd, hogy az elhunytak annak idején mivel foglalkoztak, hogyan étkeztek, szenvedtek-e valamilyen betegségben, illetve hogy milyen körülmények között éltek.

Kapcsolódó
Megnézték, mi van az ősi, lezárt szarkofágban
A nagyjából 1800 éves kőkoporsót Franciaországban fedezték fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik