Tudomány

Több száz éves hajó maradványa sodródott partra

sweet_and_sour / Getty Images
sweet_and_sour / Getty Images

Egy több száz éves hajó remek állapotban konzerválódott darabját sodorta partra a tenger a skóciai Orkney-szigeteken – írja a The Scotsman. A maradvány Sanday egyik partján került elő. A roncs az 1700-as évekből származhat, és korábban üledék fedhette, míg egy vihar során ki nem szabadult a tengerfenékből.

A helyszínre az elmúlt időszakban több helyi is kilátogatott, a közösség abban bízik, hogy megóvhatják a leletet, mielőtt elsodorja a víz. A helyenként több mint 4 méter széles maradványt egy helyi lakos találta meg kutyasétáltatás közben, a lelet deszkákból áll, amelyeket faszögek tartanak egyben.

David Walker helyi lakos szerint lenyűgöző belegondolni, hogy 200 évvel ezelőtti elmerülése óta senki sem látta az érintett hajót. Mint hozzátette, a Newark-öböl környékén az idők során több hajótörés is történt.

A hajókhoz értő környékbeliek szerint a faszögek arra utalnak, hogy a roncs legkésőbb 1810-1820 körülről származhat, de valószínűbb, hogy az 1700-as évekre datálható.

Maga a hajó lehetett egyaránt brit, skót vagy orkney-i, sőt az sem kizárható, hogy Norvégiából vagy Hollandiából érkezett. A helyiek most abban bíznak, hogy szakértői támogatást kaphatnak a lelet vizsgálatához és megőrzéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik