Tudomány

Óceánra bukkantak a Halálcsillagot idéző hold felszíne alatt

Space Frontiers/Hulton Archive/Getty Images
Space Frontiers/Hulton Archive/Getty Images

Fiatal óceán bújhat meg a Szaturnusz egyik, a Star Wars-filmek Halálcsillagára emlékeztető apró holdjának jeges felszíne alatt – állapította meg egy francia vezetésű kutatócsoport, amely a Nature című folyóiratban publikálta eredményeit.

A Mimas pályájának és forgásának változásait vizsgáló csillagászok arról számoltak be, hogy a kis hold fagyos felszíne alatt mintegy 20-30 kilométeres mélységben húzódhat a rejtett óceán.

Az MTI szerint a tudósok azoknak az adatoknak az elemzése alapján látják bizonyítottnak elméletület, amelyeket a NASA Cassini űrszondája továbbított. A szonda több mint egy évtizeden át figyelte a Szaturnuszt és annak több mint 140 holdját, mielőtt 2017-ben belépett a bolygó légkörébe és elégett.

A csillagászok szerint az alig 400 kilométer átmérőjű Mimason nem tapasztalható olyan felszíni aktivitás, mint például a Szaturnusz Enceladus vagy a Jupiter Európa holdján. Ugyanakkor az adatok arra utalnak, hogy a hold felszíne alatt nagyobb a valószínűsége egy óceánnak, mint egy elnyúló sziklás magnak.

Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images

Ezzel a kijelentéssel a kutatók egy, a Science című folyóiratban 2014-ben megjelent amerikai, francia és belga csillagászok által közölt kutatásra reagáltak. Eszerint két opció lehetséges: az egyik, hogy a felszín alatt hosszúra nyúlt, hatalmas rögbilabdára emlékeztető kőmag van, a másik szerint pedig a holdnak normális, gömbölyű magja lehet, amelyet azonban felszín alatti globális óceán választ el a kéregtől.

Lakható lehet az égitest?

Valery Lainey, a kutatás tásszerzője, a Párizsi Obszervatórium tudósa szerint nem sok esélye volt, hogy éppen a Mimason találjanak óceánt vagyis folyékony vizet. Mint mondta, kutatásaik szerint a Mimas potenciálisan lakható világnak tűnik, de azt nem lehet megmondani, hogy mennyi időre lenne szükség ott az élet kialakulásához. A szakember hozzátette:

az óceán a Mimas térfogatának felét tölti ki, de a hold kis mérete miatt a vízmennyiség még így is csak a földi óceánok 1,2-1,4 százalékát teszi ki.

A csillagászok a hold korát 5 millió és 15 millió év közöttire becsülik. A felszín alatti óceán hőmérsékletét Lainey fagypont körülinek vélte, hozzátéve, hogy az óceán fenekén ennél jóval melegebb lehet a víz. A tanulmány másik társszerzője, Nick Cooper kiemelte, hogy a figyelemre méltóan fiatal folyékony vízzel teli óceán a Mimast az élet eredetének tanulmányozására különösen alkalmas bolygóvá teszi.

A Szaturnusz apró holdját 1789-ben William Herschel brit csillagász fedezte fel, nevét a görög mitológia egyik gigászáról, Mimaszról kapta. Kis mérete ellenére a Mimason fedezték fel a Naprendszer második legnagyobb becsapódási kráterét, ezért is hasonlítják a Star Wars-filmek Halálcsillagához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik