Tudomány

Így halt meg az öngyilkosok dalának szerzője

YouTube
YouTube

Seress Rezső világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész 56 éve, 1968. január 11-én hunyt el. A tehetséges férfit nyugaton mesés gazdagság és hírnév várta, ő azonban ehelyett Budapesten maradt és szerény körülmények között tengette életét – írja a Rubicon.

Artistából lett sikeres zenész

Spitzer Rudolf néven született egy kikeresztelkedett zsidó családba 1889-ben. A kifejezetten alacsony, mindössze 156 centiméter magas fiatalember vándorcirkuszi artistaként kezdte pályafutását. Seress tehetséges légtornász volt, azonban az egyik előadáson súlyos balesetet szenvedett, amely félbetörte karrierjét és kis híján bele is halt. Felépülése után színitanodába járt, majd vidéki társulatoknál, később pedig a városligeti Műszínkörben kezdett játszani. Színészi keresete kevés volt, ezért nyomorban élt, a Műszínkör igazgatója viszont felfigyelt az önmaga szórakoztatására zongorázó Seress tehetségére és koncerteket szervezett neki.

Szerzeményei hamar meghódították a közönséget és egész Budapesten ismertté vált. 1925-ben már egy előkelő mulatóban, a Kulacs Vendéglőben kapott állást zongoristaként, majd a főváros legnépszerűbb előadója lett. A kiváló zeneszerző, aki sohasem tanult meg kottát olvasni, és gyakran csak fél kézzel játszott a zongorán a kocsmai mulattató szerepéből azonban sosem tudott kitörni, mert a művészek dilettánsnak tartották.

Népszerűsége enne ellenére egyre nőtt, főleg Szomorú vasárnap című dalának megjelenése után.

Híres világsztárrá vált

A sláger kottája különös módon több öngyilkosság helyszínén is megjelent, a bizarr eseménysorozat hírei pedig külföldre is eljutottak, így a szerzemény világszerte ismertté vált. A Szomorú vasárnap ezután Nyugat-Európát és Amerikát is meghódította, összesen 28 nyelvre fordították le, és olyan világhírű előadók tűzték műsorukra, mint Ray Charles, Louis Armstrong, Bing Crosby, vagy Frank Sinatra.

Ennek köszönhetően 1945-re Seress számláján 370 000 dollár jogdíj halmozódott fel, az összegből azonban soha nem részesülhetett, hiszen a zsidótörvények miatt visszavonulásra kényszerült, majd munkaszolgálatra került. Hiába várt rá rengeteg pénz és óriási hírnév Amerikában, ő nem hagyta el az országot a kommunista hatalomátvételkor és ’56 zűrzavarában sem. Az ötvenes években betiltották slágereit, a korábban népszerű zenész elvesztette rajongótáborát és elzárkózott a külvilágtól. Seress Rezső lakásának ablakából kiugorva próbált véget vetni életének, azonban az esést túlélte, így 1968. január 11-én, a MÁV Kórházban gipsze drótjával fojtotta meg magát.

Kapcsolódó
Otthonában ölték meg az egykori magyar miniszterelnököt
Felesége és unokahúga szeme láttára lőtték le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik