Tudomány

Tényleg utálják a macskák az embert?

Kryssia Campos / Getty Images
Kryssia Campos / Getty Images

A kutyákról köztudott, hogy feltétel nélkül szeretik a gazdájukat, azonban a macskáknál ez már kevésbé szűrhető le pusztán a viselkedésből. A kisebb testű háziállatokat gyakran vádolják azzal, hogy csupán szükségleteik kielégítése miatt tűrik meg maguk mellett az embereket. A LiveScience arra kereste a választ, mit mondanak erről a tudományos kutatások.

A BBC Cats v Dogs című dokumentumfilmje számára végzett 2015-ös tanulmányban az idegtudósok 10 macska és kutya nyálából vettek mintát, és azt találták, hogy az oxitocin hormon szintje mind a macskákban, mind a kutyákban megemelkedett a simogatás hatására. A szerelemhormon szintje azonban sokkal magasabb volt a kutyáknál, akiknél átlagosan 57,2 százalékkal nőtt meg, míg a macskáknál csak 12 százalékkal.

Ezt követően egy 2021-es tanulmányban is megvizsgálták a macska és az ember közötti kapcsolatot, amelyet követően megállapították, hogy a macskák tartózkodó viselkedése kevésbé gyakori, mint amennyire számítottak rá. A tanulmány szerzői 3994 macska és tulajdonosa viszonyát vizsgálták meg, amely után öt különböző kapcsolattípust azonosítottak: a távolságtartótól a rendkívül közeli barátság szintjéig.

A tanulmány megállapította, hogy a macskafélék képesek társas kapcsolatokat kialakítani az emberekkel, de ez a tulajdonos érzelmi hozzájárulásától is függ, és attól is, hogy a macskák megkapják-e az általuk kívánt függetlenséget.

Egy korábbi, 2008-as tanulmány azt is megállapította, hogy a macskák vérnyomása megemelkedik, amikor olyan emberrel találkoznak, akivel kapcsolatban álltak, ami arra utal, hogy a macska-tulajdonos kapcsolat igenis jelentős hatással bír az állatokra. A megnövekedett pulzusszám természetesen az izgatottság vagy a jutalomra való várakozás eredménye volt.

Azt ugyanakkor nagyon nem szeretik a macskák, ha valamire rá akarják kényszeríteni őket. Egy 2021-es tanulmány szerint a macskák vonzódnak azokhoz az emberekhez, akik megértik a finom jelzéseiket, és lehetővé teszik a szabad döntéshozást, azonban ha rájuk kényszerítenek valamilyen tevékenységet, ellenségessé válnak, és direkt elkerülik az embert.

A kutatók szerint a kutyák és a macskák közötti különbségek sok mindennel magyarázhatók, azonban annak jelentős szerepe van, hogy a macskák háziasítása sokkal, évezredekkel később történt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik