Tudomány

Ő az egyetlen ember, akit a Holdon temettek el

xia yuan / Getty Images
xia yuan / Getty Images

Hiába zajlott hónapokig vita arról, hogy lehet-e halott emberek maradványait küldeni a Holdra, a Celestis űrtemetkezési cégnek sikerült helyet vásárolnia a floridai Cape Canaveralról január 8-án reggel elinduló Peregrine nevű leszállóegység fedélzetén. Meglepő módon azonban nem ezek lesznek az első maradványok a Holdon – írja az IFLScience.

Az első Holdon lévő holttest Eugene Shoemakeré, akinek hamvait 1998. január 6-án juttatta el végső nyughelyére ugyanez a cég. A hamvakat a NASA Lunar Prospector fedélzetén juttatták el a Holdra, egy apró, vákuumzáras polikarbonát kapszulában. Az urnán egy részlet is olvasható William Shakespeare Rómeó és Júliájából.

Ki volt Eugene Shoemaker?

A 69 éves korában elhunyt férfi amellett, hogy részt vett az Apollo-program űrhajósainak kiképzésén, később a Voyager-küldetésen, valamint a NASA Clementine misszióján is dolgozott, amelynek célja az volt, hogy vizet találjanak a Holdon. Shoemaket később az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatánál az Asztrogeológiai Kutatási Program első igazgatója volt.

A férfinek nagy álma volt, hogy egyszer űrhajóssá válhasson, ez azonban sosem adatott meg neki, ugyanis Addison-kórt diagnosztizáltak nála.

Shoemaker azonban nem ebben, hanem autóbalesetben hunyt el, melyet követően Carolyn C. Porco, a férfi diákja és későbbi kollégája arra kérte a NASA-t, hadd leljen mentora végső nyugalmat a Holdon. Az amerikai űrügynökség a férfi iránt tiszteletből végül jóváhagyta a kérést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik