Tudomány

Ezért nem találtak csontvázakat a Titanic roncsában

Xavier DESMIER / Gamma-Rapho / Getty Images
Xavier DESMIER / Gamma-Rapho / Getty Images

Több mint 111 éve már, hogy elsüllyedt a Titanic, azonban van néhány tény, ami a mai napig meglepi az érdeklődőket. Ilyen például az, hogy a katasztrófáról szóló film rendezője, James Cameron szerint sosem találtak holttesteket az elsüllyedt hajó fedélzetén – írja az IFLScience.

A Titanic rendezője elmondása szerint összesen 33 alkalommal látogatta meg a roncsot, ám expedíciói során állítása szerint csak ruhákat látott, emberi maradványokat egyáltalán nem. A különböző fórumokon így rengeteg embert kezdett foglalkoztatni, miért nem találták meg a hajó elsüllyedésekor meghalt több mint 1500 ember holttestét.

A szakértők szerint az egyik fő ok a mentőmellény, az utasok és a legénység többsége ugyanis ilyen felszerelésben volt, amikor a vízbe került. Mivel a mentés sokáig tartott, nem éltek túl a jeges vízben, azonban testük a felszínen maradt. Azok, akik mégis a hajóroncsban maradtak, minden bizonnyal a különböző mélytengeri ragadozók martalékává váltak.

Csontokat azonban találtak már más, sokkal régebbi hajóroncsokon is, így felmerül a kérdés, hogy a Titanicon miért nem.

Robert Ballard mélytengeri kutató szerint erre a karbonát kompenzációs mélység (CCD) ad választ. Az óceánokban ugyanis bizonyos mélység után a kalcium-karbonát ásványi anyagok gyorsabban feloldódnak. Ez a jelenség nagyjából 4-5000 méteres mélységben érezteti hatását, és mivel a Titanic 3800 méteres mélyen van, könnyen lehet hogy a csontok egyszerűen elporladtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik