Tudomány

Ő volt a leghíresebb női sorozatgyilkos

Az 1956-ban született Aileen Wuornosnak rendkívül zaklatott gyermekkora volt. A bátyjával együtt nagyszülei nevelték, de nagyanyja alkoholista volt, nagyapja állítólag többször molesztálta, és bátyja már 9 évesen árulta a kislány testét pénzért és cigarettáért – írja a Múlt-kor.hu.

Amikor 13 évesen nagyapja egyik barátjától teherbe esett, majd két évvel később elkergették otthonról, prostituáltnak állt. Előfordult, hogy még télen is a hólepte erdőben aludt. Kisebb-nagyobb bűncselekményekért sokszor összetűzésbe keveredett a törvénnyel, első áldozatával, Richard Malloryval 1989. november 30-án végzett. A férfit korábban már elítélték nem erőszakért, Wuornos önvédelemre hivatkozott.

A következő évben, 1990-ben még további hat férfit ölt meg, egyikük holttestét soha nem találták meg.

1991-ben tartóztatták le, ügye hatalmas érdeklődést keltett, sokan próbálták a maguk számára kihasználni, pénzt szerezni a tragédiából – mint például az a házaspár, aki örökbe fogadta a tömeggyilkost. Wuornos a per során önvédelemre hivatkozott, és amikor az esküdtszék bűnösnek találta, kifakadt: „Ártatlan vagyok, megerőszakoltak! Remélem, egyszer magukat is meg fogják! Amerika szemétládái!”

Az ügy nyomozói, az előtérben Richard Vogel tartja Aileen Wuormos és első áldozata, Richard Mallory fotóját.

2001-ben viszont kijelentette, hogy hidegvérrel, a pénzért gyilkolt, majd később, egy dokumentumfilmben megint azt mondta, hogy valójában önvédelemből lőtte le áldozatait, de már nem bírja tovább a halálsoron töltött éveket, és szeretne meghalni. Méreginjekcióval végezték ki 2002. október 9-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik